Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Újratemetés

133 Újratemetés A Kádár-korszak legnagyobb tabujának, 1956-nak a kérdésköre elválaszt­hatatlanul összekapcsolódott Nagy Imre egykori miniszterelnök sorsával. Miután az ellene és társai ellen indított koncepciós pert követően 1958. június 16-án kivégezték őket, hozzátartozóik évtizedekig semmit sem tudhattak arról, hogy hova temették el a holttesteket. De nemcsak az ő családtagjai voltak abban a lehetetlen helyzetben, hogy nem tudtak kimenni hozzátartozójuk sírjához, hanem az 1956-ot követő megtorlás során kivégzett, további több mint kétszáz forradalmáré is. Többségüket titokban temették el a Rákoskeresztúri köztemető leghátsó sarkába, a 301-es parcellába, mely a rendszerváltoztatásig gondozatlan bozótren­geteg volt. A sírok iránt érdeklődő hozzátartozóknak pedig még a nyolc­vanas évek elején sem adtak érdemi felvilágosítást. Nemcsak a sírhelyei voltak ismeretlenek az 56-ot követő megtorlás áldozatainak, hanem a róluk való beszéd is tiltva volt, mivel az erről szóló diskurzus a Kádár-rendszer legitimációját alapjaiban kérdőjelezte volna meg. Így Nagy Gáspár 1984-ben megjelentetett Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse128 miatt – melyben leírta, hogy „egyszer el kéne temetNI” – komoly retorzió érte a lapot, valamint a költőt is próbálták ellehetetlení­teni. Közben az MSZMP részéről folyamatosan készültek az eseményeket ellenforradalomként bemutató propaganda kiadványok. Ezen elfogadhatatlan helyzet eredményezte azt a kezdeményezést, hogy ha Magyarországon nem lehet, akkor külföldön emelnek síremléket Nagy Imrének és társainak. Ennek felavatása kivégzésük 30. évfordulóján, 1988. június 16-án történt meg a párizsi Père Lachaise temetőben. Bár ezt nem tudta megakadályozni a párt, de az eseményről egyetlen sort sem írhatott a magyar sajtó. 129 Az újratemetéssel kapcsolatos kérdések rendezése érdekében először a Történelmi Igazságtétel Bizottsága lépett a nyilvánosság elé, amikor megjelentették első, 1988. májusi felhívásukat a Beszélő ben. Ebben a Nagy 128 A vers az Új Forrás októberi számában jelent meg. 129 Rapali Vivien: Nagy Imre emlékművének felállítása Párizsban, In: A rendszerváltás mérföld­kövei. Szerk. Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter. Budapest, RETÖRKI, 2020,

Next

/
Thumbnails
Contents