Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Nemzeti Kerekasztal

131131131 Nemzeti kerekasztal (MSZDP), amikor megjegyezte: nagy hiba lenne a mostani megállapodás nyomán kollaboránsokra és bátrakra osztani az Ellenzéki Kerekasztalt. Az EKA esetleges széthullására vonatkozó kérdésre válaszolva Vígh Károly (Bajcsy Zsilinszky Baráti Társaság) elmondta: reményeik szerint nem szűnik meg az ellenzéki tömörülés, annál is kevésbé, mert az SZDSZ és a FIDESZ vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy folytatni kívánják az EKÁ-n belüli együttműködést, közös tevékenységet. Tehát – mint rámutatott – a megállapodást aláíró szervezetek nem tekintik egy külön ellenzéki frak­ciónak az SZDSZ-t és a FIDESZ-t. Vígh Károly a további feladatokról szólva hangsúlyozta azt is, hogy főként a gazdasági területen van még számos megoldandó kérdés, így a gazdasági albizottságokra jelentős munka vár még a jövőben. E gondolatokhoz csatlakozva többen is megerősítették: az ellenzék belső egysége várhatóan a választásokig fennmarad. Egyes vélemények szerint azonban az egyéni választások második fordulójában is megvan a lehe­tőség egyfajta ellenzéki választási koalícióra. Ennek viszont ellentmondani látszott az MDF képviselőinek a sajtótájékoztatón többször hangoztatott álláspontja, miszerint az MDF senkivel nem kíván választási megegyezést kötni, s minden választókörzetben egyéni jelöltet fog állítani. MTI, 1989. 09. 19.

Next

/
Thumbnails
Contents