Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)
ELLENFORRADALOMBÓL NÉPFELKELÉS – KÉT VILÁG KÖZÖTT EGYENSÚLYOZVA - Vita a pártvezetésen belül
45 Vita a pártvezetésen belül A PB február 7-én ült újra össze, ahol az előzetesen kiküldött napirendtől eltérve, Pozsgay kérésére tárgyaltak – pontosabban Grósz Károly szavait idézve „nyílt elvtársi eszmecserét” folytattak – az újraértékelésről� Pozsgayt nyilván az a szándék hajthatta, hogy elfogadtassa a történelmi albizottság új formuláját, ezért középre, az eddig fenntartott ellenforradalom és a forradalom közé pozícionálta azt� „Még annyit hadd mondjak el ezzel kapcsolatban, hogy a fogalom használata, mert ekörül volt vita, Németh [Miklós] elvtárs is utalt a kamarában elmondott beszédében, mások is joggal, okkal arra, hogy egy egyszavas definíciót nem lehet egy másik egyszavassal fölváltani� Ez, ha tudományos igényű feltárásról van szó, természetesen igaz, mint ahogy a logika törvényei szerint is tudja az ember, hogy egy bonyolult rendszert kategóriák hálójában lehet csak rabul ejteni, de a közgondolkodás mindig kialakítja a maga egyszavas ítéleteit történelmi helyzetekről, tehát itt nem, ez esetben nem konkrétan tudományos konzekvenciákkal kell csak szembenézni, hanem azzal, hogy nehogy forradalom legyen ismét a neve, már bocsánat a kifejezésért� Ez a lényeg, és erre az utolsó percben vagyunk bizonyos értelemben, mert elég nagy a nyomás egy másik irányba� Tehát nem arról van szó, hogy szakítani kéne az ellenforradalom kategóriájával, hanem arról is, hogy nehogy újra forradalom legyen a neve egyértelműen� A közvélemény-kutatások ezt jelzik előre, és a köztudat alakulásába is ily módon bele kell és bele lehet szólni�”88 Az eszmecsere néhány feszültebb pillanattól eltekintve nyugodt mederben folyt, köszönhetően annak, hogy Grósz már az elején tisztázta, ezen a megbeszélésen nem születik állásfoglalás� Éles vita néhány nap múlva a Központi Bizottság ülésén alakult ki� Pozsgay talán maga sem látta pontosan, milyen összetett helyzetet teremtett az újraértékeléssel� A forradalom kitörése kapcsán 1956-ban egy spontán robbanásról beszélhetünk, aminek konzekvenciáit nyilván Pozsgay is levonta, és ennek megfelelően 1989-ben inkább valamiféle irányított robbantásra törekedett� Az események azonban gyorsan túlmehettek az előzetes várakozásain� A látszatra egyszerű változtatás – egy 88 Az MSZMP Politikai Bizottsága 1989. február 7-i ülésének jegyzőkönyve. 61 � OSA Archívum� http://w3�osaarchivum�org/index� php?option=com_content&view=article&id=418%3Aapolitikai-bizottsag-1989-februar-7-i-uelesenek-jegyzkoenyve&catid=71%3Aazmszmppolitikai-bizottsaga-ueleseinek-hangfelvetelei&Itemid=202&lang=en� (Utolsó letöltés: 2022� 01� 31�)