Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)
Források - 17. Fontos lépést tettünk a demokratikus Magyarországhoz vezető úton. Független politikai szervezetek nyilatkozata (szemelvények) Független szervezetek – köztük több, rövidesen törvényesen is párttá alakuló szervezet – közös álláspontja az MSZMP Központi Bizottságának február 11-i nyilatkozatával kapcsolatban. Állásfoglalásuk előremutatónak, de nem elégségesnek ítéli az állampárti nyilatkozat 1956 újraértékelésével kapcsolatos részét. (1989. február 18.)
255 Források a) A hatalmi apparátusban a demokráciát tekintjük általános elvi alapnak, kiegészítve ezt az emberi jogok garantálásával� Éppen ezért az MSZMP vezető szerepének bárminő említése ellentmond a pártfőtitkár beszédében szereplő versenysemlegesség elvének� b) A többpártrendszer intézményesülése és az esélyegyenlőség elve megköveteli, hogy az újonnan létrejövő pártok és politikai szervezetek paritásos költségvetési támogatásban részesüljenek� Ennek mértékét az első demokratikus választás eredményéig a kormány és az érintett szervezetek közötti megállapodásnak kell ideiglenesen szabályoznia� Választások után a pártok a mandátumok arányában részesüljenek állami támogatásban� A kérdés rendezéséig valamennyi társadalmi szervezet vagyonát zárolni kell és megtiltandó az állami tulajdon bárminő átjátszása társadalmi szervezetek számára� 3� örömmel látjuk, hogy a plénumon az MSZMP vezetésének reformszárnya erősödött meg és az elfogadott dokumentumokban nem kaptak helyet a „rendpárti szárny” követelései� 4� Kiemeljük, hogy a magyar sajtónak és a többi tömegkommunikációs médiának kiemelkedő szerepe volt a legutóbbi időszak demokratizálódásában� Egyes jóhiszemű tévedések inkább helyzetünk tragikumára utalnak� Ugyanakkor leszögezzük, hogy a Magyar Rádió és a Televízió a nemzeté, a fenntartó társadalomé, azokat nem sajátíthatja ki sem az állam, de különösen nem egy párt� 5� A demokratikus folyamat gyorsítása, szilárdabb, szélesebb politikai bázisra helyezése céljából nemzeti kerékasztal-tárgyalást javasolunk a kormányzat, az MSZMP vezetése és a demokratikus politikai szervezetek részvételével� Ennek a tárgyalásnak a feladata és célja volna az alkotmányozó nemzetgyűlési választás feltételeinek a megállapítása� Magyar Nemzet, 1989 � február 18� 4�