Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)

Források - 5. A Magyar Szocialista Munkáspárt II. Kerületi Bizottságának a Marczibányi téri Művelődési Házban megtartott aktívája (1989. február 6.) újraértékelésével kapcsolatban elmondott szavaival, reformer nézeteivel és a nyolcvanas évek válságidőszakában követett politikai magatartásával

175 Források sztálinizmus restaurációja ellen függetlenül attól, hogy ’56-ot hogyan ítéli meg, mert a sztálinizmus igazi áldozatai mi vagyunk, kommunisták� Mert a párton kívüliekkel történhettek törvénytelenségek, gazságok, de velünk az is történt, és amellett még ezeket a gazságokat a mi nevünkben követték el� Tehát mi vagyunk az igazi mártírjai a sztálinizmusnak� 1956-ot objek­tíven csak a történész szakemberek ítélhetik meg� Ezt Berend Iván meg is tette, én egyet is értek vele, de a résztvevők nem ítélhetik meg, mert attól függően, hogy melyik oldalon állt, más a véleménye� Mást látott, másképp látta� Én ellenforradalmat tapasztaltam� Ez a véleményem, ezt fenntartom� És ha már olyan nagy demokrácia van, engedtessék meg, hogy én fönntarthassam a véleményemet� (Taps�) A ’60-as években meghirdettük a szövetségi politikát� Kijelentettük, aki nincs ellenünk, az velünk van� Lehet, hogy fölül valami mást is csináltak, de hogy mi, a párt tagjai ezt végrehajtottuk, azt tudom� Elfelejtettük azt, hogy ’56-ban ki állt a barikád túlsó oldalán, velünk szemben, de ők nekünk nem felejtették el! A politikusok rehabilitálása személyre szólóan megfelelő vizsgálat, a politikusok, a jogászok, az arra illetékesek dolga� De az ’56 után kivégzettek névsorában egy szintre helyezni a sztálinizmus ellen föllépettet, a megtévesztettet, a gyenge sodródót és a szadista ringyót, az alvilág vérgőzös alakjait, ez több mint tévedés� Ez csak arra alkalmas, hogy a sajnos amúgy is megosztott országban további ellenté­teket szítson! Megjelentek a gyalázkodó föliratok a kommunista lakótele­peknek a falán� Félnek az elvtársak, mert fenyegető telefonokat kapnak, és mi még emlékszünk arra, hogy itt Dudásnak a főhadiszállása volt, és a Széna téren megjelölték a kommunista házakat� Mi segíteni akarjuk a pártot abban, hogy kibontakozzon, de ez, amit Pozsgay elvtárs meggon­dolatlanul, tévedésből – nem az én dolgom, hogy megítéljem – tett, csak megosztásra, a nép megosztására, (Közbeszólások a közönség soraiból: „Pontosan!” „Ez a lényeg!”) a párt megosztására alkalmas, és ennek biztos, hogy kell legyen következménye� Köszönöm! (Taps�) Tajti Sándor: Elvtársak! Azt javaslom, hogy mivel most már hozzászólá­sokról van szó, akik készülnek hozzászólásra, talán próbáljanak előbbre is jönni� Vagy ha jó torkuk van, akkor onnan mondják el� Hazai elvtárs már régóta jelentkezik� Hazai Jenő: Azzal akarom kezdeni, hogy nagy figyelemmel és érdeklő­déssel olvastam és hallgattam Pozsgay elvtárs saját nyilatkozatait, majd nyilatkozata után Berend T� Ivánét és Tőkei Ferencét� Az érdeklődésemet elsősorban az váltotta ki, az érdekelt volna az, hogy a fölsoroltakban mi

Next

/
Thumbnails
Contents