Rendőri Lapok, 1911 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1911-11-01 / 12. szám
4 ik oldal REHDÓRI LAPOK 12-ik szám. egész nap, tehát nemcsak a hivatalos órák alatt, hanem éjjel-nappal rendelkezésre kell állani. — Az olyan óletberendezkedés, mely mellett a közönség csak d. e. 11—12 óra felé veheti, vagy egész nap nem veheti igénybe a tisztviselő szolgálatait, ellenkezik Selley Sándor gyakorlati felfogásával s ha egyebet nem tekintünk is ez egymagában is kivánatossá teszi egy embernek a beiktatását, hogy a főkapitány akadáljoztatása esetén, súlyos, sürgős, bonyolultabb természetű ügyekben állandóan legyen egy felelős ember rendelkezésre, aki gyors intézkedéssel talán nagyobb veszélyeket hárít el. — A most felmerült kérdést talán megelőzte az egyenruházati kérdés, melynek sohasem volt olyan megoldása, hogy az egyéni hiúságok kifakadásait teljesen elnémította volna. Itt jegyzendő fel még az a nálunk divó gyakorlat is, hogy a tiszteletbeli kinevezések alkalmával a közvetlen hivatal főnök nincsen meghallgatva, igy aztán megtörténik, hogy az ily kinevezés a többi tisztviselők ambícióját sérti, gyűlölködést idéz fel, a fegyelem megzavarására vezet. — így volt az egyenruházati kérdés is, a hivatalfőnök távollétében intéztetett el, s mi lett az eredménye az, hogy a rangok utáni törekvés csak úgy volt már lecsillapítható, ha mindenki olyan sarzsit viselhetett, amilyet csak elbirt. — Tanulságok lehetnek ezek. de a múltakon már aligha változtatnak. Szabályrendelet a fogtechnikusokról. A belügyminiszter a fogorvosok és a fogművesek (fogtechnikusok) működési körének meghatározása és a kérdés rendezésénél felmerülő átmeneti nehézségek megoldása tárgyában szabályrendeletet bocsátott ki. A szabályrendelet kimondja, hogy a fogászat a szájüregben való bármiféle fogműtótek végzése az orvosi gyakorlat egyik ágit Ennek folytatására csak annak van joga, aki az 1876. évi XIV. t.-c. 43. és 44. §§-aiban körülirt képesítéssel bir. A fogműves ipar mesterséges fogaknak vagy fogsoroknak kizárólag fogorvosok rendelésére, illetőleg a kereskedelmi forgalom céljaira való előkészítésére terjed ki. A fogműves tehát fogászattal nem foglalkozhatik, vagyis a szájüregben semmiféle orvosi gyógykezelést vagy műtétet nem végezhet közvetlenül hozzáforduló magánfelek részére fogakat, vagy fogsorokat nem készíthet s arra nincs jogosítva, hogy e végből a szájban mintát vehessen vagy az általa elkészített fogakat a szájba bele illeszthesse. Fogorvos iparigazolvány nélkül mesterséges fogakat csakis saját maga által kezelt fogbetegek részére készíthet. Azoknak a fogműveseknek, akik e rendelet kelte idején a fogműves ipart iparigazolvány alapján önállóan gyakorolták, amennyiben a kifejlődött gyakorlathoz képest a fogászat körébe eső műveleteket is végezték méltányosságból megengedtetik, hogy ezeket a műveleteket folytathassák. Azok a fogművesek, akik a kivételes engedélyben részesülni kívánnak, a szóban lévő műveletekben való jártasságukat és ügyességüket az e végből szervezett vizsgálóbizottságok előtt igazolni kötelesek, amelyek Budapesten és Kolozsvárott alakíttatnak. A vizsgáld dija 60 korona. Azok a fogművesek, akik vizsgálatra nem jelentkeznek és azok, akik a vizsgálatot sikerrel meg nem állották, a fogműves ipar körén kívül eső bármiféle fogászi műveleteket egyáltalán nem végezhetnek. A mészárszékekben megtartott közegészségügyi vizsgálat alkalmával tapasztalt közegészség- ellenes állapotok megszüntetésére a rendőr/őkapi- tányi hivatal a kővetkező határozattal kötelezte az összes mészárosokat es henteseket: Kötelezem az összes mészáros és henteseket az 1876. évi XIV. t.-c. 10. §-a alapián a 7. §-ban foglalt jogkövetkezmények s a költségükön lenndő végrehajtás terhe alatt arra, hogy a vágó tőkéknek felületét 15 nap alatt fürészeltessék le s azt mindennap sikárló késsel sikárolltassák tisztára, a falakat a hová a húsok felakasztva vannak márványlappal födessék be, vagy pedig könnyen lemosható porcelán olajfestókkel fessék be, talajt pedig aszfalt beton, terrazzó vagy pedig keramit burkolattal lássák el s naponként tiszta vízzel mossák le. Továbbá a személyzet tiszta mosható vászon ruhában járjon s a hús leraktározásánál kifogástalan tiszta kendőt használjon. Egyben az összes mészárosokat és henteseket a fentemlitett törvény 7. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt eltiltom attól, hogy az üzletből kikerülő vízzel a járdát locsolják vagy pedig azt az utcára öntsék ki. Á Szatmárhegy hegypiaci állomás és környéke teljesen elhanyagolt piszkos, környékén szalma, trágya hulladékok és egyéb szemetek vannak, miért is a rendőrfőkapitányi hivatal megkereste a