Rendőri Lapok, 1911 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1911-08-01 / 8. szám
2-ik oldal. RENDŐRI LAPOK 8-ik szám. dacára annak, hogy a cselédek egy része a hatósági intézet igénybevételétől tartózkodott. Ezen utóbbi állapoton is segítendő — határozta el a hatóság a f. évi julius hó 15-étől kezdődőleg a teljesen ingyen eszközlendő közvetítést, — mert remélte azt, hogy ezáltal a zugközvetitők száma apadni, s a cselédek jelentkezése emelkedni fog. Szükségesnek mutatkozott ez intézkedés már csak azért is, mert dacára e hivatal több izbeni felhívásának a zugközvetitők feljelentésére nézve, ily eset a közönség köréből kiindulólag egy sem történt. Ilyen körülmények között e panaszos megjegyzés teljesen jogosult a közönséggel szemben, mert a hatóság egymagában nem képes a zugközvetitők működé;ét megakadályozni, — igy, mondjuk a közönség kényelemszeretete is oka annak, hogy a hatóság keze ezek kikutatásában mintegy megkötve van. Midőn e helyütt újból felhívjuk a közönséget a hatósági intézet támogatására, a zugközvetitők feljelentésére, kérjük arra is, hogy a városi intézet, vagy egyáltalán a cselédszerzés tekintetében előforduló bárminemű panaszokat — minden egyes esetben — szóbelileg vagy Írásban a rendőrségi bejelentő hivatallal közölni szíveskedjék. Intézkedés tétetett egyúttal aziránt is, hogy a szolgálatért jelentkező cselédek köznapokon d. e. 10 órától 12 óráig az intézetben tartózkodjanak, a mely idő alatt ott feltogadhatók. A büntető parancs kézbesítése. Az uj rendőri büntető eljárás egyik régen várt nevezetes újítása a büntetőparancs alkalmazása. A büntetőparancs helyes alkalmazása az eljárást megrövidíti és azokat, a kik a törvényes rendelkezésekkel összeütközésbe kerültek, a felesleges idővesztós- től megkíméli. Ezen kettős cél elérésében a büntetőparancsok helyes kézbesítésének jelentős szerepe van. Az eljárási szabályzat körülményesen előírja a kézbesítés módját, minélfogva a kézbesítéseknél észlelt mulasztások és hiányosságok megszüntetése végett a vonatkozó rendelkezések közzétételére felhivatnak a kézbesítő közegek, hogy a büntetőparancsok kézbesítésénél azokat megtorlás terhe alatt a legszigorúbban tartsák be. A kézbesítés szabályai szerint a kézbesítő köteles a büntetőparancsot a terheltnek saját kezéhez adni, előtte felolvasni, tartalmát megmagyarázni. Köteles figyelmeztetni a terhelteket, hogy a büntetőparancs mellőzését és a tárgyalás megtartását kérheti, vagy ha a terhelt a cselekmény elkövetését, a mely miatt megbüntetve lett, nem tagadja, hanem csupán a büntetést, vagy a megállapított összeg nagyságát kifogásolja, figyelmeztetendő terhelt, hogy a büntetőparancs ellen felebbezéssel élhet. Továbbá figyelmeztetni kell a terheltet, hogy ha a büntetőparancs kézbesítése alkalmával, vagy az ezt követő naptól számított 15 nap alatt az ügy tárgyalását szóval vagy írásban nem kérelmezi, vagy a büntető- parancs ellen nem fellebbez, a büntetőparancsot végre fogják hajtani. Köteles a kézbesítő ezek megtörténtét a térti vevényen bizonyítani és a fél válaszát arra feljegyezni. Ha a terhelt már a kézbesítés alkalmá- vas kijelenti, hogy az ügy tárgyalását kéri, vagy pedig, hogy a büntetés vagy a megállapított összeg nagysága miatt felebbezéssel él, a kézbesítő a térti vevényen ezt a kijelentést feljegyezni köteles. Figyelmeztetnek a kézbesítő közegek, hogy a terhelt kijelentését a térti vevényre sajátkezüleg is rávezetheti. A magánbirtokos gazdaságában alkalmazott erdőőr, ha ezen minőségben felesketve is van, a szolgálat és kikötött bér tekintetében, amennyiben valamely gazdaságban személyes és folytonos szolgálatokat bérért legalább egy hónapon át teljesít, gazdasági cseléd s cselódbér követelés iránti ügyének elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Aki országgyűlési képviselőválasztás alkalmával választóknak nyilvános helyen szónoklatot tart, cselekménye nem a népgyülés, hanem pártgyülés fogalma alá esik. * Az állatok által okozott kárért, ha a kárt okozó tény az állatok tulajdonosának valamely mulasztásával vagy gondatlanságával áll okozati összefüggésben: annak tulajdonosa felelős. Aki tejet hamisit, más által hamisított tejet elad és lefölözött tejet ezen minőség megjelölése nélkül noz forgalomba, három rendbeli kihágást követ el s az összbüntetés szabályai szerint egy tételben kiszabott főbüntetéssel és minden kihágásra külön kiszabott pénzbüntetéssel (mint mellék- büntetéssel) büntetendő. Az elévülést a tárgyalás és az ítélet kézbesítése közti időben az Ítélet meghozatala félbeszakítja. * Felsőbb hatóságok elvi jelentőségű határozatai. * *