Rendőri Lapok, 1910 (7. évfolyam, 2-9. szám)
1910-02-01 / 2. szám
3-ik oldal 2-ik szám. RENDŐRI LAPOK hogy a fiatalkorú terhelt ellen előzetes letartózta- 1 tás csak mellőzhetlen szükség esetén alkalmazandó és hogy „a fiatalkorú ellen megállapított elzárás büntetést lehetőleg külön zárkában és mindenkor a felnőttektől teljesen elkülönitve kell végrehajtani.“ Szegény-ügy. A humánizmus szolgálatában nagy horderejű, pénzügyi szempontból is jelentékeny kihatású városunk szegónyügye, mely kiválóbb fontosságú tulajdonságainál fogva alig van figyelemre méltatva s a város által nyújtott nagymérvű segélyösszegnek okszerű módon való felhasználásáról alig alig esik szó. A főkapitányi hivatal már több Ízben tett kísérletet részint egy már 1904 ben kidolgozott szabályrendelet beterjesztésével, részint ennek többszöri megsürgetósével, hogy a szegény-ügyet talán a városra nézve is gazdaságosabb, de mindenesetre a célnak megfelelőbb útra terelje. 1004. óta egy lépéssel sem sikerült előbb vinni ezt az ügyet s most az országos szegény-ügyi egyesület megalakulása alkalmából ismét megragadta a főkapitányi hivatal az alkalmat, hogy az alábbi jelentéssel ismét próbálja kizökkenteni a kátyúból a szegény ügyet, melyre eddig igen szánalmas sors várt. Tekintetes Városi Tanács! A 9496—1909. számú határozat felhívására van szerencsém a következőkben jelenteni. Tagadhatatlan, hogy szegényügyünk nemcsak minálunk, de országszerte rendezetlenek, a kérdés eredményes rendezésű még nem hatotta át sem a hatóságokat, sem a társadalmat, országos rendezésről még eddig nem beszélhettünk, — ami pedig a localis szegónyügyi ellátást illeti, amely majdnem minden városban más más, az inkább olyan egyéni felfogásnak a kifejezője, amely a szegényügy vezetőjének egyéniségében jut érvényre. A mi költségvetésünk szerint átlag évenként 25 ezer koronát fordítunk szegények segélyezésére s meg kell vallanom, hogy bármennyire körültekintéssel járunk is el, az újabban gyakorlatba vett féleves vizsga szerint, bármennyire megrostáljuk is a segélyezetteket, még is az a meggyőződésem, hogy ennek a nagy összegnek talán ha a felét fordítjuk a nyomor enyhítésére, a valódi segélyezésre. Ez a meggyőződésem indított már 1904 ben arra, hogy egy beterjesztett szegónyügyi szabály- rendelet megalkotásával irányiisam szegényügyünket egy szegényházi ellátás helyesebb medrébe, amely az én felfogásom szerint nemcsak nem merítené ki az évi 25 ezer koronát, de azonkívül azok akik az ellátásra rászorulnak s igénybe is veszik a szegényház hajlékát, a hnmanismus teljes mértékével segi tenénk elesetteinken, — mig ma ezt — dacára a nagy közáldozatnak, — egyetlen segélyesünkre sem mondhatom el, mert az érdemtelenek megcsonkítják azoknak a teljes mérvű segélyezését, akik koruknál, elhagyatottságuknál, teljes vagyontalanságuknál fogva csakugyan rá vannak utalva a közsególyezésre. ffipen azért, megragadom az alkalmat az országos szegényügyi egyesület pártolása alkalmából hozzám intézeti: fölhívás alkalmából, hogy fölhívjam a tekintetes Tanács figyelmét arra, miszerint a mi segélyezési rendszerünk nem elégíti ki a kívánalmakat s hogy a szegényügynek a mai kor felfogásához való rendezése csakugyan sürgős hatósági feladatot képez. A szegényház létesítésére vonaskozólag bátor vagyok megemlíteni, hogy ilyen vagy hason, de már idejét múlt célra, lelencház létesítésére Wallon József a 70-es években egy nagyobb alapítványt tett, mely ma kamataival együtt 82 ezer 154 korona 90 fillért tesz ki. Ez az összeg elégséges volna egy szegényháztelek vásárlásra és berendezkedésére s araig a várostól e berendezkedés újabb áldozatot nem igényelne, addig úgy tudom, hogy a család tagjai sem emelnének kifogást az alap felhasználása ellen, bizonyára a felső b hat ság sem kifogásolná, mert az alapitványoző célja már időszerűtlen, amennyiben az állam a lelenc ellátásáról oly mérvben gondoskodik, hogy ez ma semmi kívánni valót nem hagy fent. Ismételten kérem tehát, hogy móltóztassék szegényügyünket a beterjesztett szabályrendelet tárgyalásával helyesebb m derbe terelni, egyidejűleg a Wallon alap felhasználásával a szegényház létesítéséről gondoskodni. Ami pedig magát az országos szegényügyi egyesület segélyezését illeti, azt csak örömmel lehet üdvözölni, azt nevezetesen, hogy tekintélyes társadalmi, az ügyszeretettől áthatott tényezők magukévá téve a nagy problematikus kérdést — széles látkőrü- séggel irányt akarnak mutatni a mindenütt rendezetlenül álló országos szegényügynek, melynek támoga tására. ha a legnagyobb áldozatot hozzuk is, mégis keveset teszünk akkor, amikor a segélyezésnek okszerű módozatairól, a szegónyügy megfelelő ellátása ról van szó. Tisztelettel véleményezem azért, hogy az alapszabályok 3-ik §-b szerint a törvényhatóság egyszer s mindenkorra 200 korona alapítványi tőkével lépjen az egyesület alapító tagjai sorába, mely a segélyezésre felvett összegből lenne utalványozandó. Szatmar Németi. 1910. január 21. Tankóczi Gyula, rendőrfőkapitány. k rendőrfőkapitányi hivatal beszámolása az 1909. évi állategészségügyi állapotokról. Hivatalból bejelentendő betegségek. Lépfene előfordult 1 legelőn és 2 udvarban : megbetegedett 9 drb szarvasmarha, amelyek közül elhullott 7 drb szarvasmarha, lépfene elleni vórsavó kezelésre 2 drb lépfenében megbetegedet szarvas- j marha meggyógyult, Veszettség. Veszettségben elhullott 7 drb ki- j irtatott 6 drb eb; veszett eb által megmart tehát fertőzésgyanus eb kiirtatott 31 drb, kóbor eb kiirta- ; tott 547 drb, egy veszettsóggyanus eb elkóborolt.
