Rendőri Lapok, 1908 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1908-04-01 / 4. szám
2-ik oldal. RENDŐRI LAPOK 4-ik szám. A jelen borital kedvelő népét eltekintve az öröklött hajlandóságtól ina már inkább a túltengő szórakozni vágyás, a tulcsapongó bánatos vagy vigkedély, a társaság utáni vágy, a családi otthon iránt való közöny, a barátkozási vágy szolgáltatja. Városunk éjjeli élete meglehetősen gazdag ilyen alakokban s egyenként elővenni őket kissé hosszadalmas is volna, azért inkább együttesen, általánosságban próbálom megalkotni a kedélyes ivó természetrajzát. A kedélyes ivók természetrajzának lényeges részét képezik azok a kedélybeli okok, amelyek benne az ivás vágyát előidézik, mert náluk az ivás nem czél, hanem csak eszköze a szórakozásnak. Az az egyén, ki az italt korlátlan mennyiségben, magáért az italért issza, az már nem kedélyes ivó, de alkoholista, akinél mellékes a szórakozás és fő a szesz ! (A kikről egy későbbi közleményben fogok megemlékezni.) A kedélyes ivó morális tekintetben sokkal enyhébb elbírálás alá kell hogy jöjjön, mint az alkoholista vagy a zugivó. Ő nála egy kis jóakarattal még feltalálható az erkölcsi alap, mondjuk a barátkozás, valamely jótékonyczél támogatása, (midőn asztaltársaságok keretében működnek) stb., ellenben a megrögzött ivó híjával van minden enyhítő körülménynek s méltán mondja ki rá a társadalom a pereátot. A kedélyes ivók különös ismertető jele, hogy soha egyedül nem isznak. Az „ökör iszik magába“ oly elfogadott axióma, melyet feltétlenül betartanak s azért a „megkedvesedéshez“ legalább két ember szükséges, de minél többen vannak, annál emelke- dettebb a hangulat. Rendszerint csapatosan járnak s szinte zártkörű céheket alkotnak, melyeknek szokásokon felépülő alapszabályai mind az ivás végcélját szolgálják. Nagyszámú synonira kifejezéseik bizonyítják, mennyire él bennük az ivás, mulatás fogalma. A kedélyes ivó iszik, poharazik, quaterkázik, borozik, pityizál, szeszei, mulat, vigad, hejje-lmjjázik, dá- ridózik, tort ül, csörrt, dengeszt, ereszd el a hajamat, gezéreszt és picegepóreszt rendez, miközben beborozik, beszed a jóbul, megittasodik, meg- kedvesedik, bekap, berúg, beköpörczöl, beállít, be- heppint, betörölkőzik, bekáfol, bepityizál, bedör- rent, beszeszint, becsip, beszed, bekefól, beszippant, letör, lehervad, lerészegedik, stb. A mulatók főcontingensét a fiatalság szolgáltatja, de összekerül ily társaság a társadalom minden rétegéből. Elismert kedélyes ivók (lumpok) a kefekötők, nyomdászok és a dalárdisták. Különösen ez utóbbiak, kiknek elnevezésével a lump fogalma szinte egybenőtt, amennyiben nem egy későn hazatérő lumppal megtörtént már, hogy kedves nője kimerülvén az epiteton ornán- sok felsorolásában, végső és lesújtó csapásként azt vágta a fejéhez „Te dalárdista! “. —A kedélyes ivó sohasem ismeri el. hogy kelleténél többet vett be a háromféle vérrel öntözött vennyige nemes levéből s bárhogy is legyen elkészülve, még mindig keményen fogadkozik, hogy a sárgaföldig leisz, amelynek irányában épen ő bir különös vonzódással. Rendkívül érdekesek egyébkópen is e magyar spiritisták (mint a szeszkedvelőket szellemesen egyik jeles írónk elnevezte) amennyiben normális állapotban való magatartásuk, a megittaso- dás következtében előállott viselkedéssel, fordított viszonyban áll. A szelíd, csöndes emberből kötekedő kinkéiért és viszont, a nyugodt temperamentum egyénből lármás és mozgékony inulato- zót csinál a bor, amelytől úgy tánczol, hogy a siux-indiánok haditáncza szelíd andalgó ahhoz a csürdöngölőhöz képest, amit a magasra feltörekvő ifjú óriás az asztal tetején (szerinte .magaslati gyógyhelyen“) tánczolás ürügye alatt véghez visz. A szellemes embert grotesque ötletekre in- gerli a bor. A Pannóniában láttam a közelmúltban lejátszódni egy jelenetet, a melyben a jó ötleteiről ismert két tagja az aranyfiatalságnak á la Viland testvérek, a fejükre húzott pezsgős vedrek és vállaikra vett abroszok segélyével, széken lovagolva, sétapálczáikkal középkori lovagok módjára tornát rendeztek a jelenlévő nemes és nem nemes közönség harsogó kaczagása közepette. Rendkívül nagy szerepet játszik a kedélyes ivók mulatozásaiban a czigány, melynek sajátságos zenéje adja meg az igazi hangulatot, a specialis izt e szórakozáshoz, a mely a maga nemében egyedül áll a világon s e tekintetben igazán elmondhatjuk, hogy „extra Hungáriám non est vita“ mert úgy mulatni, inni, búsulni s oly kitűnő cigány mellett, mint a mi öreg Vinczénk, nem adatott meg egy nemzet fiának sem.
