Rendőri Lapok, 1907 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1907-11-01 / 10. szám
6-ik oldal. RENDŐRI LAPOK 10-ik szám tanak és bővebb sugarat nagyobb (40, 60 m.) távolra is löknek. Parancsnoksági ülés Szatmár-Németi 1907. október 28. és 29-én, Jelenvoltak Tankóozi Gyula parancsnok, Kádas József Mónus Lajos alparancsnokok Fleckenstein István szakaszparancsnok Ferencz Ágoston titkár, Hajdú Károly segédtitsz, Bölönyi László pénztárnok, Reinelt Ágoston szertárnok, László Károly gépész, Braunstein Ferencz, Szőlősi Gusztáv, Kerekes István őrparancsnokok és Flontás Demeter jegyzőkőnyvezető segédtiszt. 1. szám. Tankóczi Gyula elnök üdvözölvén a parancs- gág egybegyült tagjait az ülést megnyitja s annak első tárgyaként a jövő évben városunkban megtartandó tűzoltó congressus rendezésében feltétlenül megkívánta tó egyes bizottságok megalaki tá- «át hozza javaslatba úgy hogy az ezekről készített névszerinti kivonatok a városi tanács utján a f. évi november 11 én megtartandó törvényhatósági bizottsági közgyűléshez azon kérelemmel terjesztessenek be, hogy tekintettel arra az igen fontos kö rülményre mely szerint ezen congressus sikeres és minden tekintetben kifogástalanul való keresztülvitele a város jóhirnevének m* görzésére öregbítésére, egyesületünknek pedig dicsőségére fog szolgálni, benünket hathatósan támogatni szíveskedjék már most azzal is, hogy az egyes bizottságokba általunk javaslatba hozott urakat a részvéteire felkérni és Így a bizottságokat véglegesen megállapítani kegyeskedjék. Határozat. * Parancsnokság az örömmel vett indítvány alapján teljes tudatában annak hogy ezen nagyarányú kongressusnak megtartása csak úgy járhat teljes sikerrel ha városunk polgársága és első sorban is a társadalom szine-java vállvetett buzgalommal vesz részt a nagy munkában, megkeresi & városi tanácsot, kérvén, hogy ezen határozatot a november hó 1 I -én megtartandó közgyűléshez pártoló javaslattal beterjeszte* i s az egyesületet jó hírnevének érdekében jó indulattal támogatni kegyeskedjék annál inkább, meri nem csupán a tűzoltó egyesület erkölcsi és anyagi támogatásáról van szó, hanem miután városunk közönsége hazánk összes tűzoltóságát fogja vendégül látni, kell, hogy a vendéglátás olyan módon nyilatkozzék meg, | miszerint az összesereglő idegen egyesületek munkavégeztével a legkellemesebb benyomásokkal távozzanak városunk falai közzüi, a mely cél azonban helyes rendezés és a tekintetes törvényhatóság részvéted nélkül el nem érhető. Az egyes bizottságokat a válasz-levelezőlapok egyenkénti betekintése után a következőkben alakítja meg. a) Kongresszusi központi bizottság: (a melynél az összes többi bizottságok javaslatai és határozatai futnak össze, bíráltainak el és nyer- nek érdemleges elintézést) Elnök: Dr Vajay Károly polgármester. A lel nők : Csomav Imre Előadó: Ferencz Ágoston. Tagok: Dr. Antal Sándor, Fogarasi Sándor, Kebelein Káról', Helmeczy József, Jákó Mihály, Dr. Kelemen Samu, Dr. Ke- resztszeghy Lajos, Litteczky Endre, Kovák Lajos, Pethő György, Radó Bertalan, Teitelbaum Herman, Uray Gáspár. Hivatalból az önkéntes tűzoltó egyesület parancsnokságának tagjai és Thurner Albert kongresszusi titkár. b) Versenyrendező bizottság: Faragó Ig- nácz, í erenczy János, Kerekes István, B. Kovács Jenő, Kovács Leó, Szerdahelyi Ágoston, id. Winkler Ferencz. Hivatalból a parancsnok és alparancsnokok. c) Élelmezési bizottság: Elnök: Ifj. Jákó Sándor. Aleinök: Bölönyi László. Tagok: Horvát Sándor kereskedő, Jékey Károly, Kató Lajos, Komka Alajos, Lévay József, Márkus Márton, Dr. Rácz Endre, Reiter Béla, Szentpéteri Géza d) Vigalmi bizottság: Elnök : Dr. Vajay Imre. Aleinök: Dr. Tanódy Márton. Tagok :4 Balogh Dezső, Benkő Miksa, Dr. Csoinay Aladár, Dr. Fekete Dezső, Dr. Fekete Samu, Dr Fischer József, Gönczy Pál, Haller Ferencz, Dr. Lachetta Brúnó, ifj. Litteczky Endre, Litteczky István, Márkus Jenő, Mondik Endre, Molnár János, Cs. Nagy Samu, J. Papp Kálmán, Dr Pirkler Ernő, Soltész Miklós, Dr. Stern Lip ót. Táj bért József. e) Kirándulást rendező bizottság: Elnök: Mándy Bertalan. Aleinök: Dr. Haraszthy Béla. Tagok: Bodnár Antal Szatmárhegy, Bodnár Károly, Csízek János, Dr. Dómján János, Dr. Halász Lajos, Láposi Lajos, László László, Márkus Jenő, Nagy József számtiszt, Toldy István, Vajnay Lajos, Zom mer Károly, ifj. Zom mer Károly. f) Lapszerkesztőbizottság: Báthory Endre, Csomav Győző, Dr. Fechtel János, Erdőssy Vilmos, Káldor Lajos, Majdik Árpád, Osváth Elemér, Dr. Tanódy Endre, Thurner Albert kong. titkár. Elnökét kebeléből választ) i.