Rendőri Lapok, 1907 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1907-05-01 / 5. szám
RENDŐRI LAPOK 5-ik szám. 2-ik oldal. nagyszeüen visznek, visznek oda, ahol kavarodó káosz: a nihil kezdődik. Ezek az expoziturák: a szakszervezetek. A felvilágosodottság korában ma az az egyoldalúság, mely az egész világegyetemet, annak minden mozgó, élő lényét egy pár sociológus elmé- leténe'k prismáján keresztül nézi, merev fanatizmusával oda jutott, hogy a valóságban maga tiporja le azokat az ideákat, melyeknek miatta szól naponta az a nagy tülekedés, kavarodás, sikonga- tás és vészkiáltás. A munkaszabadság védelmére s a munkásérdek oltalmára alakult szakszervezetek ma nyíltan és orvul legkonokabb ellenségei a munka szabadságnak s ezzel logikaszerüen a munkás érdekeknek is. Államocskák az államban, kellemetlen oligarchiák, szemük örökké les hadjáratok: sztrájkok, osztály- harcok után. A szent szabadság nevében szolgaság. Jaj annak a szakmabeli munkásnak, aki nem ismeri el a szakszervezet egyedül üdvözítő hatalmát, és még sokkal jajjabb, ha keservesen szerzett filléreit adóba oda nem hordja a _szakszervezet oltárára. Az vegyen koldusvándorbotot a kezébe, mert itt ugyan munkát nem kap, a szakszervezet keze utóléri, akárhová rejtőzik el, öltözzék páncélingbe, mert a szakszervezetek brávóinak bicskái jól találnak. Inkább lopjon, raboljon. Ha megfogják, leüli büntetését s ezzel az államhatalomnak megfizetett. Újra hozzá fogliit a tisztességes élethez. De ha a szakszervezet ellen vétett, nincs számukra menekvés s irgalom. Azok a modern szent apostolok a maguk hat-hét szobás lakásukkal nem bocsátanak meg. Az irgalom sugara legfeljebb akkor szál a bűnösre kegyelmesen, ha hamut hint fejére, Ka- nossába zarándokol és számos szánom-bánommal — belép a szakszervezetbe. Tudja isten, úgy eszembe jut a középkor. Semmi sincs uj az ég alatt. Csak a forma változik. Eszembe jutnak a régi idők páncélba s fényes vértezetbe öltözött rablólovagjai. Megfelebbezhetlen kiskirály vala mindazon a területen, melyen a vár fokáról elnézett a szem s erény vala a békés kalmárok fosztogatása. A szekszervezetek lovagjai is úgy indulnak neki. Csak ma kék munkás zubbonyba öltözködnek s nem békés kalmárokat fosztogatnak, hanem az egész kalmároskódáénak zúdítják neki vértolen harcaikat, melyekbe el kell véreznie las- santa az ország közjólétének, közbékéjének. Bilincsesé lett ma a szakszcrveze*, mely vas gyűrűvel fogja körül az egész munkásságot, együtt tartja, de rabul is tartja, — és dogma lett ma a szakszervezet minden szava, csak parancsokat osztogat azoknak, kik azért vak és engedelmes szolgák, mert a szabadságot áhítozzak. Torzképe annak, aminek testet akar adni, megtagadván az igét, melynek létét köszöni. A reakciónak egy veszedelmesen hazug fattyúhajtása, az ideákkal üzérkedők álszenteskedő despo- tizmusa. Abszolutizmus, de leglehetetlenebb tormájából. A szabadság, a felvilágosodottság nevében el velük! El — ebben a formájukban! Mert az egyesülési szabadság is csak addig az, amig rovására nincs az egyéni szabadságnak! Ahol pedig a véle visszaélők kínos problémák elé állítják folyton és folyton a közvéleményt, a hatóságot, az államot, az összérdelceket, ott józanul meg kell vonni az egyesülési szabadság határait, nehogy a féktelenkedés olyan veszedelmeket állandósítson, mint aminők ma, tagadhatatlanul — a szakszervezetek abszolutizmuiában rejlenek. A tűzoltóság szükségessége és czélja Hogy az emberiség vagyonát mekkora mértékben pusztítja állandóan a tűz, mennyi ember élet és menynyi nemzeti vagyon vész el, mindörökre ezen az utón, azt sajnos, mindannyian tudjuk. Évente 86—38 millió koronára mgnak csak Magyarországon a tűzkárok s ezen óriási összegnek fele sem térül meg a biztosítás tévén; de ez a rész is habár a tűzkárok veszteségét kevesbíti, tulajdonképen a közvagyon csökkenését eredményezi s végső vonatkozásban az ország folyton növekvő szegényedésére vezet. Tüzből került ki a mi világunk,' tűzzel áldoztak a régi pogányok isteneiknek, tűzzel főztek eleink és tűzzel főzzük ma is még eledeleinket, tűzzel melegítjük lakásainkat s a véges emberi erők pótlására hivatott gépi erőt is tűzzel állítjuk elő, szóval a tűz a rugója az élet mindennemű megnyilvánulásának, nem csoda tehát, ha ezen kiterjedt használat mellett oly gyako riak a tűz pusztításai. Régebben a tűz korlátoltabb használata mellett
