Rendőri Lapok, 1907 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1907-07-01 / 7. szám

7-ik szám. RENDŐRI LAPOK 5 ik oldal. képen erre nézve mozgalmat indít és közreműködésre a vármegyei gazdasági egyesület és járási gazdakö­röket megkeresi. Az értekezlet folyamán Halász Jó­zsef mátészalkai j. m. kir. állatorvos a Dr. Sobernheim* féle lépfene elleni védőoltásról tartott felolvasást. Ér tekezlet után közösebéd volt az „Európa“ vendéglőben. Tűzjelzés- Abban a nagy munkában, mely a jövő évi tűzoltó kongresszushoz vezet, a hatóság is se­gédkezet nyújt a tűzoltóságnak abban, hogy a jövő esztendőre egy teljesen kiépített, kellőleg kioktatott szervezettel bírjon. Ma már erősen elöhaladt az ön­kéntes tűzoltók kiképzése, a hivatásos tűzoltók száma tízre emeltetett, még csak a szükséges eszközök hiá­nyoznak, amelyek végrehajtó eszközei a tűzoltói tudo­mányoknak. Városi tanács éppen most gondoskodott arról, hogy a tűzoltóság még két pár lóval láttassák el, úgy azonban, hogy ezek a tűzoltó fogatok az utcai szeméthordást is kötelesek ellátni. Ami még hátra van befejezetlenül, a tűzjelzés némi fogyatékossága. Amily biztos ma a tűznek gyors felderítése, épen olyan ke­vésbé áll módunkban éjszakának idején, nagyobb tűz­esetek alkalmával a közönséget értesíteni; mert amily kívánatos, hogy kisebb veszedelemben, a közönség nyu­galma ne zavartassák, éppen úgy szükséges, előfordul­ható nagyobb, tűzeseteknél - a közönség gyors értesítése. A kiütött tűznek az idegenekkel való közlésére ma a tűzoltó őrtorony erkélyén elhelyezett vészharang szol­gál, ez azonban hangterjedelménél fogva nagyobb tűz esetén nem elégíti ki a kívánalmakat, éppen azért gon­doskodni kell arról, hogy a gyors tűzoltásnál kiváló sze­repet játszó tűzjelzés kellő módon történjék; e célból tervbe vétetett, hogy a németi ev. xef. templom tor­nyának oldalán egy villamos tűzjelző harang állittassék fel. A szatmári ev. ref és róm. kath. székesegyház ha- rangozcinak lakása pedig villamos csengővel láttassák ■el. Nagyon természetes, hogy a most tervbe vett és a toronyör által irányítót eme tűzjelzésre felhívó figyel­meztetések csak nagyobb fűzeknél vétetnek igénybe. Önkéntes tűzoltók kiküldése a tan­folyamra. Az országos tűzoltó szövetség minden esztendőben három hétre terjedő szaktanfolyamot szo­kott Budapesten rendezni abból a célból, hogy a ma­gyarországi tűzoltó testületeket szakképzett tűzoltókkal lássa el. A jövő évi kongresszusra való tekintettel tűzoltó­testületünk e kérdésre is kiváló súlyt kíván fektetni s bár nagyobb áldozatok árán, négy önkéntes tűzoltót küldött ki az aug. 1 —20-ig tartó tanfolyamra, mely tanfolyam költségeinek fedezésére parancsnokság egyenkint 70 koronát utalt az egyesület pénztárából; megkereste azonban parancsnokság az országos tűzoltó szövetség elnökségét, hogy a tanfolyamra kitűzött öt, egyenkint 100 koronás ösztöndíjból legalább kettőt juttasson a mi kiküldötteinknek, hogy az egyesületi pénztár mégis na­gyobb áldozatokat ne legyen kénytelen hozni. A kiküldöttek Ferencz Ágoston tb. városi tanácsos, Flontás Demeter városi számtiszt, Szőllősy Gusztáv és Rozs- nyay Lajos önkéntes tűzoltók. Fürészgyári sztrájk. A fürészgyári szo­kásos sztrájk, mely minden évben felszokta ütni fejét, mely mindig hozott valamit a munkások konyhájára, ismételten foglalkoztatta a rendőri hatóságot, ezúttal úgy látszik sikertelenül, mert a fürészgyár igazgatója a legnagyobb határozottsággal kijelentette, hogy semmi­féle újabb áldozatra nem hajlandó ; a munkások kö­vetelése az eddigi 11 órai munkaidő helyett 10 órai munkaidő, 20 százalék munkabéremelés és a szervezet­ien munkások kiközösítése. Csendőrparanesnokságnak! A munkás- mozgalmak mindinkább nagyobb mérveket öltenek s igy a hatóságnak nagyobb mérvben kell figyelemmel kisérni e mozgalmakat, hogy azok túlkapásokba át ne menje­nek. — Fölhívom azért az őrsparancsnoks^got, hogy úgy az ipari szociális mozgalmakat a szakegyletek éber s állandó megfigyelésével, mint a piaci gazdasági mun­kásmozgalmakat a köztük való gyakori megjelenéssel kisértesse figyelemmel s a lényegesebb mozzanatokat, ha azonnali beavatkozás szüksége nem forog fent — hozza azonnal tudomásomra. — Szatmár-Németi, 1907. junius hó 28. Tnnkóezy, rendőrfőkapitány. Áruló asztalok a piacon. Amint már ré­gebben jeleztük, közegészségügyi érdekekből tervbe vette a rendőrfőkapitányi hivatal tejnek, tejfelnek, túrónak, vajnak, levágott aprómarháknak s általában mind­azon áruknak, amelyek az utcai pornak alkalmas felfogói, — asztalokon való árusítását. Most a városi tanács elrendelte 20 drb könnyű, könnyen eltávolítható asztal­nak megcsináltatását, amely asztalokért 12 fillér lesz az igénybevevők álial fizetendő s annyian használhat­ják, ahányan az asztalhoz hozzá férnek. így tehát be­következik idestova azon régi általános óhajtás, hogy a fent elsorolt élelmiszerek ne a piac porában áruitas­sanak. Esteli népgyülések. A szociáldemokrata­párt helybeli vezetősége azt vette tervbe, hogy hét­köznap esténkint az általános választói jog propagálá­sára esténkint népgyüléseket tart. Egy ily népgyülésnek 27-én este fél 8 órakor a 48-as korcsmában való meg­tartására kért engedélyt, azonban az idő alkalmatlan­ságánál fogva arra engedély nem adatott. A párt a határozatot a polgármesterhez felebbezte. Kutyairtás a hegyen. Az utóbbi időben a hegyen igen sok veszett kutya fordul meg s több eset­ben a veszett kutyák által megmartakat a Pasteur in­tézetbe kellett küldeni. A veszettség tovább terjedésé­nek meggátlása céljából elrendeltetett a kutyairtás a hegyen s habár ez az intézkedés sem valami nagy tet­széssel találkozott, Rézműves gyepmester 2(4, a szőllő- pásztorok 20 ebet pusztítottak el.

Next

/
Thumbnails
Contents