Rendőri Lapok, 1907 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1907-02-01 / 2. szám

2-ik szám. RENDŐRI. LAPOK ' 5-ik oldal. másul vevő tanácsi végzés alapján, mind a szám­vevői hivatal, mind a rendőrfőkapitányság által törlésbe veendő 29. §. A szegény menházban elhelyezettek után igényelhető megtérítés napi összegeit az évi költségvetés kapcsán, a tanács javaslatára, a tör­vényhatósági bizottság közgyűlése állapítja meg. 30. §. A városi elöljáróság a közsegélyben részesülők gondozásának ellenőrizésében » rendőr- főkapitány, mint tanácstag által jár el. (Ministeri szabályrendelet 20. §. 1. bekezdés.) A rendőrfőkapit ny ezen megbízatását a sze- génytigyi bizottság és a szegényügyi ellenőrző bi­zottságnak és ezen bizottság tagjainak közbejötté­vel teljesiti. 31. §. Az ellenőrző bizottság a város ígyes kerületeibe és a főkapitány előterjesztésére tanács­határozattal megállapítandó külterületi körökbe, a tanács által a törvényhatósági bizottság kábeléből, vagy a városi lakossághoz tartozó más műveltebb egyének közzül (Ministeri szabályrendelet 20. §. 2. bekezdése) külön mindegyik kerület részére 3 évre megválasztott 3—3 oly bizottsági tagból áll, kik az illető területkor lakosságát, vagyoni és ke­reseti viszonyait legjobban ismerik. Az ellenőrző bizottság elnöke a rendőrfőka­pitány. A bizottság jegyzőjét a rendőrfőkapitány a rendőrfŐkapitányi fogalmazók közzül rendeli ki. 32. §. A szegényügyi ellenőrző bizottság féléven­ként ülést tart, ezen ülésben a tagok a felügyeletükre bizott kerületekben, a szegények gondozása körül szerzett tapasztalataikról jelentést tesznek és to­vábbi működésűket a bizottsági gyűlés utasítása szerint intézik. A tapasztalt visszaélések esetéről pedig az ellenőrző-bizottság tagjai a rendőrfőkapitánynak azonnal jelentést tesznek. 33. §. A közsegélyezés gyakorlatáról adandó évi jelentést a randőrfőkapitányi hivatal 2 példány ban szerkeszti, a szegényügyi bizottság végleg megállapítja és egy példányban a tanács utján a m. kir. belügyministeriumhoz felterjeszti, egy má­sik példányban pedig a törvényhatósági közgyű­lésnek mutatja be. 34. §. A koldulás a város egész területén eltiltatik, annak a meggátlásával és szigorú ellen­őrzésével a rendőrség bizatik meg. 35. §. A kolduláson ért egyének, úgyszintén a szülők, gyámok és mások is, kiknek gondozása alatt gyermekek állanak, vagy azt önként magukra vállalták, ha ezen gyermekeket koldulásra szoktat­ják, küldik, kényszerítik, Vagy azok koldulását el­nézik: az 1879. évi XL. t.-cz. 66., 67. és 68. §§-ai szerint büntottetnek s ha idegen illetőségűek, ; a büntetés kiállása után, tolonc utón illetőségi községükbe utasitandók. 36. §. A koldulás megelőzése végett, a rend­őrfŐkapitányi hivatal a város területén tartózkodó vagyon és kereset nélküli munkaképes egyéneket záros határidő allatt munkavállalásra kötelezheti. Azon idegen illetőségüeket, kik ezen rendőri I meghagyásnak nem engedelmeskednek a rendőr- 5 kapitányság illetőségi helyükre utasíthatja, ha pe­dig helybeliek, az önfentartást biztositó munka-vi- ! szonyba lépésig rendőri felügyelet alá helyezheti. 37. §. Az 1879. XL. t.-cikk 67. §-a alap- j ján koldulás miatt két ízben büntetett egyének, ha | harmadizben is visszaesőkké válnak, a büntetés végrehajtása után a tartási költségek megtéritésé- I nek kötelességével a büntető ítéletben meghatá- ! rozandó, de ugyanazon ítélet alapján négy hóna­pot meg nem haladható időre, a városi szegény- menházba — mint dologházba — utasitandók, hol kibocsátási tilalom és kényszer-elhelyezés alá I esnek. i 39. §. A jolen szabályrendelet a nagyméltó- ságu m. kir. belügyminiszter ur jóváhagyása után, I az 1886. évi XXI. t.-cz. 11. §-a értelmében lép j hatályba. Azonban a városi tanács által már en­gedélyezett segélyek továbbra is hatályban marad­nak. De ha a jelen szabályrendelet hatályba lépé- I séig engedélyezett közsegály módjára vagy mér- i vére nézve ezen szabályrendeletbe ütköznék, ennek hatályba léptével megszűnik és a segélytől elesett j fél újabb segélyt csak a jelen szabályrendelet ér- ! telmében foganatositaudó eljárás utján nyerhet. 39. §. A szegény menház igazgatása és ke­zelése a rendőrfŐkapitányi hivatal közvetlen fel­ügyelete alá tartozik, a rendőrfőkapitány szabhat ki a szegénymenház lakóira fegyelmi büntetést, t ellenben az intézeti gondnok csak rendreutasításra s a rendőrfőkapitány intézkedéséig csupán arra van jogosítva, hogy a fegyelmi vétséggel terhelt szegényt a fegyelmi cselekmény bejelentése mel­lett a szegénymenházi szobában való tartózkodásra utalhatja. A szegénymenház egésségügyi és köz- tisztasági felügyeletét azonban a rendőrfőkapitány által kijelölt tiszti orvos teljesiti, ki egyszersmind a szegényházi betegek és a szegénymenházban el­helyezett elmebetegek gyógykezelését is ellátja. A szegény-menháxból kibocsátható szegények­nek ingyenes kihelyezését oly egyénekhez, kik azok teljes ellátásáért elfogadható felelősséget vál­lalnak, a rendőrfŐkapitányi hivaal engedélyezi. Az ily engedély a közsegélyt felfüggeszti s

Next

/
Thumbnails
Contents