Rendőri Lapok, 1906 (3. évfolyam, 1-7. szám)
1906-02-01 / 2. szám
RENDŐRI LAPOK 5-ik oldal. 2-ik szám. ban teljesítsek s szükség esetén a havat naponkint annyiszor, amennyiszer szükséges, takarítsák el s a járdát fürészporral hintsék be. Hamis bizonyítvány kiállításáért csorba Klein József panaszt emelt a hivatal ellen a kir. járásbíróságnál és panaszolta, hogy egy polgári perben és egy büntető ügyben kiszolgáltatott bizonyítványban külömböző állítások foglaltattak panaszos vagyoni viszonyaira vonatkozólag, minek következtében, majdnem letartóztatásnak lett áldozata. A két különböző bizonyítványt, két referens készítette, az egyik kiadatott az előadó közvetlen ismerete, a másik a megtámadott egy helybeli kereskedő jegyzőkönyvi nyilatkozata alapján. — Az ügy panaszos félre amint fentebb is emlittetett, nagyon kellemetlenné fajult, s ezt megtolandó panaszát inkább a vagyoni viszonyokra meghallgatott ellen irányította, ki a bizonyítványt kiállítókkal egy kalap alatt szerepelt. —r Ebből az esetből azonban a hivatal tisztviselői komoly tanúságként levonhatják, hogy általában, de különösen a bizonyítványok kiállításánál nagyon körültekintően és figyelmesen kell eljárni s mindazokban az esetekben, midőn az előadó tisztviselőnek határozott és közvetlen tudón ása nincs az igazolandó körülményekről, úgy minden egyes esetben legalább két hitelt érdemlő tana jegyzőkönyvileg hallgatandó meg, akik alkalmas egyé' nek legyenek a hatóság eljárásának fedezésére, a felelősség viselésébe. Hordárok. Tarkasipkás, egyenruhás alakok színezik a piaczi közönséget, kik kellő igazolvány .megszerzése ulán, ellátják a közönség igényelt küldöncz- szolgálatait. A vasútnál, de mindenütt ismeretlen egyének kapaszkodtak a csomagok után, felajánlva a szállításra szolgálataikat, amiből igen gyakran kellemetlenkedés, sőt károsodás is származott. Ezután 4 számozott hordár áll a közönség rendelkezésére,> kik még biztosítékot is tettek a városi pénztárba elvállalt kötelezettségük kifogástalan teljesítésére. Járdák tisztántartása. Jelen téli időszakban közbiztonsági érdekből nagyon fontos a járdáknak tisztántartása. E tekintetben a fennálló szabályrendelet akképen intézkedik, hogy a ház- tulajdonos, megbízott, vagy lakó, télen a hosszan tartó havazás esetén köteles a háza előtti járdáról, vagy padlóról a havat kétszer naponta letakarittatni, havazás megszűntével pedig a járdát teljesen letisztítani s ha a havazás éjjel történt, az reggel 8 óráig okvetlen letakaritandó. Síkos időben a házak előtti járdák kőpor, homok, hamu, vagy fürészporral minden nap behintendők. E kisebb jelentőségűnek látszó szabályrendeleti intézkedés a testi egészség megvédése szempontjából elég fontos kötelezséget hárit a háztulajdonosokra, s a téli időszakban megfelelő ellenőrzést követel az összes szolgálatot teljesítő csendőröktől, a kiknek a mulasztókkal szemben kötelességük ha az időjárás úgy hozza, mindennap a háztulajdonosokat sorba figyelmeztetni a járdák tisztántartására s azoknak síkos idő esetén alkalmas módon való behintésére. Hol a figyelmeztetés nem segít, következik a kihá- gási eljárás megindítása czéljából való feljelentés, de a háztulajdonosoknak fenti irányban való indokolt szorgalmazása alkalmas arra is, hogy a csendőr e közben betekinthet az udvarokba, a hol úgy a közbiztonsági, mint a köztisztasági érdekeknek is fontos szolgálatot tehet. 187—1906. fksz. Tárgy : A felebb vitellel megtámadható határozatok szabatos szerkesztése. Határozat. A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901. évi XX. t. ez. végrehajtása tárgyában 4600--1901. szám alatt kiadott utasitás 5 és 6 §-aiban világosan ki van mondva, hogy „minden olyan határozatba, mely lelebbvitellel megtámadható, az illető hatóság tartozik világosan és névszerint megjelölni, hogy a íelebbvitelt melyik hatóságnál és mennyi idő alatt lehet előterjeszteni.11 Minthogy ismételve tapasztalom, hogy ezen törvényes rendelkezés nem tartatik meg mindig, pedig annak hiányában a határozatok ellen nem csak alaki kifogás tehető, hanem alapját képezheti a határozat megsemmisítésének, sőt a felsőbb hatóságok az eljáró tisztviselő ellen az anyagi felelősséget is megállapíthatják; ennélfogva utasítom a vezetésem alatti előadó-tisztviselőket, hogy jövőben az említett törvény ezen rendelkezéseihez is szigorúan alkalmazkodjanak és az érdemi határozatok ellen benyújthat > fellebbezésre a felek úgy szóval kihirdetett, mint Írásban kiadott határozatok alkal-