Rendőri Lapok, 1905 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1905-07-01 / 2. szám
2-ik szám. RENDŐRI LAPOK 5 ik oldal. a legközelebbi képviselőválasztások alkalmával ott, ahol a viszonyok megengedik és a nélkül, hogy ezáltal a nemzeti és gazdasági vívmányok elérésére alakult egyesült ellenzéki párt állása gyöngitletnék, épen az egyesült ellenzékkel együtt küzdve, az egyesült ellenzék programmja alapján álló iparosjelöltet állítani s annak megválasztását előmozdítani. Úgy ez esetben is, mint akkor is, ha iparos a mandátum elfogadására nem vállalkoznék, a más jelöltet is csak akkor támogatja, ha kifejezetten prog rammjába veszi : 1. Az önálló vámterület létesítését. 2. Az adóreformot progresszív rendszer alapján. 3. Az ipartörvény revízióját. 4. Az összeférhetetlenségi törvény oly irányú mó dositását, hogy az iparos anyagi érdekeinek feláldozása nélkül is vállalhasson mandátumot. 5. A választói jog kiterjesztését. tj. Mindazt, amit az iparos érdekek megkívánnak. Katonai löveldék. Úgy látszik, hogy az utóbbi időben a katonaság nagy súlyt fektet a lövő- gyakorlatokra, a lövésben való jártasságra. A honvéd- utczai nagy katonai lövelde mellett a közöshadseregbeliek részére a Ferenez József és a sóházak előtti téien, a honvédség részére pedig a hidontuli gyakorlótéren engedélyeztetett házi lövelde és pedig akképen, hogy habár a házi fegyverek mesze nem hordanak, nem veszélyesek, mégis köteles mindkét parancsnokság oldalfalakat is huzatni előbbi vastag s teljesen záródeszkákból, utóbbi pedig kavicscsal töltőit kettős deszkafallal. Petróleum-gyár. A sok port vert petroleum gyár épitése befejezéséhez közeledik. Bejelentették ugyanis építtetők, hogy f. hó 18-án már a használati engedély kinyerése czéljából a bizottsági vizsgálat megejthető lesz. A fökapitányi hivatal bár f. hó 7 éré határidőt tűz tt az építkezési időszaki megvizsgálására, mégis miután a befejezési határidő oly közel esik, a helyszíni tárgyalás határideje f. hó J8 ára halasztatott. A tárgyalásra meghivattak a debreczeni ipar-felügye'ö- ség, a szomszédok, a t. főorvos, főmérnök, Beer Mór Gobi Ferenez, Dr. Tanódy Márton ésFogarassv Sándor. Öntözés, porverés. A lapokban a közönség körében minden lépten felhangzik a jogosult panasz az utczai öntözés hiánya s a kövezett ul mellett járó szekerek porverése miatt. Az utczák öntözése a tűzoltóság hatáskörébe van utalva, de ez idő szerint nincs hozzá megadva a szükséges eszköz. A tüzoltó-örtanyán 2 pár ló áll, az egyik állandóan otthon tartózkodik, a másik utczai szeméthordásra van utalva, mikor más helyen igénybe nem vétetik. Aki figyelemmel kiséri az utczai tisztogatást, az észlelhette, hogy seprés csak történik s az utóbbi időben csupán éjszaka, azonban vágy huzamosabb ideig összegyűlve áll a szemét, vagy pedig a szél ismét szóthányja. Jövőre talán segítve lesz e bajon, a hél folyamán tesz a tüzolló-parancsnokság egy előterjesztést a városi Tanácshoz, melyben 5 fizetéses tűzoltó rendszeresítését s még két, vagyis 4 fogat fenntartását kéri. Ha a törvényhatóság e régen érzett hiányt pótolni fogja, ugv legnagyobb részben elnémulnak a közegészségügy érdekében telt s mindenesetre méltánylást érdemlő panaszok. Karjelvény viselése. Az ügyeletes szolgálatot teljesítő tisztviselők szolgálatuk közben igen gyakran mellőzik a karje'vényeke", a minek aztán a következménye félreértések a hivatalos személy félreismerése, vagy épen nem respectálása. Ezen következmények kikerülése végeit elrendeltetik, hogy az ügyeletes tiszt akár ügyeletes szolgálatot teljesít, akár mulatságokba vagy mutatványok helyére küldetik ki a rend fentartása érdekében, — köteles a karjelvényt viselni. Az utczai járdák piszkolásának megfigyelésére, mig egyrészről a hivatal összes személyzetének figyelme ismételten felhivatik, másrészről azon intézkedés tétetik, hogy a központi állami iskola és törvényszék előtti nagyon gyakran lepiszkolt járdák beszeny- nyezöinek megfigyelésére szombat és vasárnap éjszakáin a tanfelügyelőség már kikért engedelmével az iskola kertjébe egy rendőrörszem állittalik, melynek pontos végrehajtására a rendőrörinester utasittatik. Utczai ezövekelés. A kövezetlen ji.tr czákon a hosszas szárazság folytán szarni zó portenger arra indítja a lakosságot, hogy a kövezetlen helyet felkereső szekereket czövekeléssel elzárják s ennek engedélyezése iránt beadványokat intéznek a rendőri hatósághoz. A hatóság kényes helyzetbe jut. nincs módjában az egészségellenes porverést megakadályozni, mert — mint más helyütt említettük, — ez idő szerint alkalmas eszközök az utczák öntözésére nincsenek, szabálvunk, » * mely a kövezetről való lehajtást tiltja, nincs; másrészről a kövizetlen széles utczák kiczövekelése indokolt. Habár az szépész< ti, testi épség és élet biztonsági érdekekből erősen kifogás alá esik, mégis a hatósóg indokoltabb esetekben kényszerítve van az engedély kiadására, mely kényszerűség megszűnik, ha az utczák ki lesznek kövezve, ha öntöző eszközök megfelelő mérvben állanak rendelkezésre. Jelentések és feljelentések kellékei. Azóta, mióta a helyi rendészetet is a csendörség látja el, épen a helyi ismeretek fogyatékossága miatt a jelentések sok kivánni valót hagynak fent. Épen azért felsoroljuk, itt, hogy kell készíteni a jelentéseket. Ott ahol nem büntetendő cselekményről van szó, csak