Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)

1896-03-21 / 12. szám

erkölcsösek legyenek. Már pedig t. ház ennek alapja, hogy úgy mondjam nélkülözhetetlen felvétele az, hogy vallásosak is legyenek. Menjen tehát az állam, mint világilag esősebb fél segítségére a gyengébbeknek, — az egyházaknak és pedig mondom törvényes alapon a törvény útmutatása szerint, akkor én azt hiszem t. ház! hogy közös erővel a mi nemzetünk és hazánk nagyságára és felvirágoztatására irányuló czélunkat bizonyosan el fogjuk érni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.)

Engedje meg a t. ház, hogy a nemzeti és vallásos nevelés szükségességére vonatkozólag még csakis egyetlen egyet említsek fel. (Haljuk! Haljuk!)

Én elhiszem, hogy lesznek olyanok, kik talán nem is helyeslik, vagy talán nem is ide tartozónak vélik, amit mondandó leszek, de én, t. ház, mégis ezt is olyan fontosnak, lényegesnek tartom, hogy ezt felemlíteni bátorkodom, — és ez nem más, mint a t miniszter urnák a nőemanczipá- czióra, (Halljuk! Halljuk!) illetve a nők egyetemre bocsátására vonatkozó intézkedése . .. Igen sokan riadó örömmel vették a miniszter urnák ezt az intézkedését tudomásul, (Helyeslések a jobboldalon) s megvallom, hogy a szerint, amilyen szempontból tekinti valaki e kérdést, hát találhat is örömre okot. Én azonban a magam részéről — egész őszinteséggel megvallom — semmit sem örültem. (Halljuk! Halljuk!) Hogy miért nem, annak okát röviden fogom megmondani. (Halljuk ! Halljuk !) Egy ezred éve már annak t. ház, hogy fennáll szép hazánk. Olyan sok. olyan nagy idő ez, hogy szinte irigykedve néznek reánk sokan és csodálkozva beszélnek — még magunk között is — hazánk ezeréves fenállásáról. Aztán keresik az okokat is. Az egyik az egyházban, a nemzet tagjai vallásosságában; a másik a magyar nép alkotmányos érzületében és lángoló hazaszeretetében ; a harmadik együtt a kettőben véli az okokat feltalálni. De legyen bármelyik, én csak azt kérdem t. ház, hogy vájjon ki adta és ki nevelte az egyházaknak azokat a vallásos tagokat; vagy ki adta és ki nevelte a hazának azokat a' hű. azokat a lángoló, lelkes honfiakat, kicsoda, ha nem az anya, az édes anya?! (Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Igenis t. ház. az a magyar édesanya, s ki női és anyai, nagyszerű és magasztos hivatásának betöltését, bizony nem a külvilág zajában, nein az iskolák, vagy egyetemek padjain, hanem otthon, a házi szentélyben, a család körében, a gyermekek gondos ápolásában és azoknak hazafias és vaHásos nevelése megadásában hitte és tartotta! (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Az a magyar nő és édes anya t. ház! a kitől reményt, bizalmat és hitet, hazaszeretetet és lánglelkesedést tanult a családnak minden tagja, (éljenzés) ifja, öregje, kicsinyje és nagyja egyaránt . . De nem folytatom tovább s miért is folytatnám, t. ház?! hiszen azt mindenki tudja, hogy a nőnek meg van a maga hivatása, még pedig olyan hivatása, a melynél szebb, magasztosaid) és dicsőbb alig leltet, (Igaz! Ügy van! a bal-és szélső balon.) . . Miért kellene hat e nagyszerű hivatásuk köréből őket mintegy kényszerítve kiragadni, kiszakítani akarni? ... És hogyha mégis, bár csak némi részben, csakugyan kiszakittatnának: úgy ez a körülmény ismét csak egy újabb és fontos ok arra nézve, hogy a nemzeti és vallás-erkölcsi nevelést már az iskolában megadni igyekezzünk.

T. ház! Beszédem végén, talán összegeznem kellene röviden mindazokat, melyek eddig a .népoktatás állapotára“ vonatkozólag elmondani szerencsém volt; de teljesen felment engem ettől maga az igen t. miniszter ur, mikor jelentésének egyik helyén azt mondja. „Tény az, hogy bár a népiskolák kiiléletének fejlesztése szépen halad, a belélet intenzivebbé tétele a tanítás sikere, a tanítók képesitése, a magyar nyelv oktatása és a tanítói fizetések rendezése tekintetében még elég tenni való van.“ Hát t. ház, ez olyan jellemzése, mondhatnám bírálása a mi népoktatásügyi állapotunknak, amelyet én is helyeslek és magamévá teszek, Mert csakugyan kétségtelen, hogy vannak olyan tények, melyek a fejlődésnek és haladásnak egy bizonyos mérvét mutatják; de másrészről, ugyancsak vannak olyan tények is, melyek kétségenkivül azt bizonyítják, hogy különösen az iskolák heléletének fejlesztése körül még igazán van tennivaló elég. T. ház! Én igyekeztem éppen ezekre a tennivalókra, éppen a feltűnőbb hiányokra rámutatni, sőt némely teendőkre nézve megkísértettem még az irányt, a módot is megjelölni beszédemben s igen örülnék, ha az igen t. miniszter ur, ki a tanügyek

REFORMÁTUSOK LAPJA.

iránti meleg érdeklődésének és ügybuzgóságának de tettvágyának is annyi jelét adta már, mondom különösen örülnék, ha a t. miniszter ur legalább némi figyelmére méltatná azokat, amiket mondottam., Különben magát a költségvetést elfogadom. (Általános élénk helyeslés.)

(Vége.)

Levelezés.

Szatmár, márczius 17. 1896.

Tisztelt Szerkesztő ur!

Városunk élénk társadalmi életéből a következőkről tudósítom: márczius 7-ikén az ev. ref. felsőbb leányiskola növendékei tartották szokásos évi hangversenyöket két kis színdarab előadásával összekötve. Nagy közönség szorongott az aránylag szűk teremben a hosszú — 19 számból álló — programra alatt. Jó volna biz ezt a a vigadó termében tartani, hát ha a nagyobb közönség a terem bérletét megfizetné a mostani jövedelmen felül. A hangverseny közreműködői s a két kis színdarab művészei megnyerték, sőt itt ott meg is lepték a közönséget ügyes fellépésükkel. Zongora, ezimbalom, énekkar, szavalat, duette stb. képezték a változatos műsort, hogy az intézet sokoldalú képzését bemutassák a növendékek. Azon benyomással távoztunk ez iskolai ünnepélyről, hogy ezen kultur intézetünk vezetése, igazgatása semmi kívánni valót nem hagy fen. —

Másnap, márcz. 8-ikán volt a Kölcsey-kör matinéja, melyen Szabados Ede ref. főgimn. tanár tartott szellemes felolvasást a valódi és nem valódi udvariasságról. Szabados E. tanártól megszoktuk már a jóizü csevegéseket, most is tapsvihar kisérte felolvasását. Utána Szlávy úrnő mutatta be remek szalon ezimbalom játékát, majd dr. Kelemen Samu olvasott „Betegségek“ czim alatt egy ügyes tárczaczikket, végül az úri banda játszott egy Mozart műdarabot élénk tetszés mellett.

Márczius 9-ikén a városi dalárda adott dalestélyt a vigadó termeiben nagy közönség előtt. Igazi műélvezetet nyújtottak daláraink gyönyörű népdalokkal, fokozta a lelkesedést Ligeti Mari jeles primadonnánk éneke, kivált egy népdala, mely íálrengetö tapsban végződött. Hangverseny után az ifjúság tánCzra perdült, melynek a hajnali órák vetettek véget.

Márczius 15 ikén az egész város- ünnepelt. Templomainkban felújították hitszónokaink a nagy nap emlékét, buzgón imádkoztak a hazáért a nagy közönséggel együtt. A főgimnáziumi ifjúság által rendezett szép ünnepély a színházban folyt le a már közölt műsor szerint.

Az is nevezetes és fölemlitésre méltó újdonság nálunk, hogy Szabados Ede tanár „Virradóra“ czimmel egy énekes népszínművet irt, melyhez a zeuét Fodor Izsó fiatal hegedű művészünk szerezte. A helyi termék bemutató előadásáról közelebb tudósitok.

— n.

Lapszemle.

— A „Hajnal“ 3-i.k számában Dr. Mayer Endre a „Belmisszió“ fogalmáról, feladatáról ir hosszú czikket, melyben sürgeti a mértékletes- ségi egyesületek, fogyasztási- és hitelszövetkezetek, munkás menházak, népkonyhák, kórházak, diakonista intézmények, népkönyvtárak, dalegyletek, olvasó körök, felolvasások stb. szervezését, a mint ezt már százan elmondtak ezerféle alakban.

Érdekes, hogy Dr. Mayer ezt a kérdést veti fel, hogy a belmisszió tudomány-e, vagy nem? s mi a különbség a pastoralis és a belmissió között? E kérdésekre azt feleli, hogy a belmissió nem tudomány, „gyakorlati ügyesség, melynek sikere első sorban a lelkész vallási buzgóságából másod sorban tapintatos s szorgalmas utánjárástól s végül műveltségétől függ.“ Aztán azt mondja: „a belmissió is beletartozik a pastoralisba... mindamellett lényeges különbség van a kettő között. Mig a pastoralis az egyesekkel való folytonos érintkezést követeli a lelkésztől, addig a belmissió a lelkésznek a sokaságra, a tömegre irányított gondozását kívánja . . .“

Hát ezek a szőrszálhasogató definíciók mind hiábavaló szunyog-szürések. Teljesítse a lelkész kötelességét híven, gyakorolja a cura pastoralist ne csak egyesekkel, de a tömeggel szemben is és nincs szükség a belmissiói nyavalygásra, mely sohasem fog nálunk meghonosulni, mert nem magyar gyomornak való. Rendeztünk mi felolvasásokat, mikor a belmissziói urak még hátul gombos nadrágot viseltek, szerveztünk olvasó kört, dalegyletet, hitel- és fogyasztó szövetkezetét, mértékletesség! egyesületet s egyébb eféléket, a nélkül, hogy a „belmisszió“ sápkóros elméletére szükségünk lett volna. Mi megyünk a magunk utján tovább a cura pastoralis józan világánál. A belmissió pedig majd elvezett némelyeket a farizeusi pietizmus modem útvesztőjébe, hol meghittül a magyar kálvinista jellem. Tehát kevesebb theoria és több józan cselekedet az egyházi élet mezején.

— A „Magyar Állam“ hetenként ad egy szépirodalmi mellékletet, melyet elnevezett „Szép- irodalmi Kert“-nek, de inkább nevezhetett volna „Zöldséges Kert“-nek, mert az abban kertészkedő káplán urak és ifjú papnövendékek lehetnek különben igen derék emberek, de a szépirodalomnak azzal használnának, ha lantjaikat felakasztanák a füstre.

Múltkor már közöltük, hogy mennyire felültették a „M. A.-t egy verssel, a mit a mellékletben közölt Most ismét aligha fel nem sült egy elbeszéléssel, a melybe egy kis pap-nevelőnek viset dolgai vannak megírva oly helyzetekkel, hogy olvasására a Márkus „tisztességes asszonyai is elpirulnának. Nem lehet hivatásunk e kaviár ízű pikantériát itt reprodukálni, csak azt említjük fel kóstolóul, hogy egy túlérett korú grófnő azért veszi fel házi nevelőül azt az ifjú káplánt, hogy a Pótifárné szerepét eljátsza vele, csakhogy itt József nem jut a börtönbe, hanem az orfeumokba s a hurik-paradicsomába stb.

Óvjuk a tisztességes erkölcsű hölgyeket, hogy a M. A. dudvát és nadragulyát termő Kertjébe be ne lépjenek, vagyis e mellékletet kezükbe ne vegyék.

Különfélék.

— Két millió forint a debreczeni egyetemre.

A magyar vidéki városok között Debreczen készül a legnagyszerűbb milleuiumi emléket állítani. Mig más városok a kormányt és törvényhozást ostromolják, hogy az ő kebelükben létesítse a harmadik egyetemet, — addig Debreczen város- maga tesz fejedelmi alapítványokat, hogy az ősi kollégiumot a magyar ref. egyházzal vállvetve egyetemmé fejleszthesse, — theologiai, bölcsészeti és jogi fakultással. Egyesek, a város és a társadalom áldozatkészsége már eddig is, három-négy év alatt hetedfél százezer fit tekintélyes tőkét hozott össze, amelyből a filozófiai fakultás szerény keretben már most fölállítható és főn tartható, — annyival inkább, mert az óriási terjedelmű kollégiumban a külön alapokkal rendelkező benla- kási intézménynek és az elemi osztályoknak más. épületekben való elhelyezése után bőven rendezhetők be előadó termek. Az első rangú nemzeti kulturális érdeket szolgáló nagy szabású terv vezérlő hivei azonban sohasem tévesztették szem elől azt, hogy a meglevő theologia és jogi karok mellé állítandó filozófiai fakultás és tanárképző intézet életképessége érdekében szükség lesz a tanszékek szaporítására, a tanári fizetések fölleb- emelésére és a létező szertárak, gyűjtemények fokozatos kiegészítésére. Midőn így gondolkoztak, mindig táplálta őket a remény, hogy ugyanazon kiapa (Ihatatlannak bizonyult áldozatkészség, mely a kollégiumot megalapította, negyedfélszázéven keresztül fentartotta és gyarapította, most pedig egyetemmé feljesztésére rövid idő alatt közei másfél millió koronát gyűjtött, ezután sem hagyja cserben féltett, drága kincsét, méltán büszkeségét képező főiskoláját. Köztudattá vált Debreezenben, hogy a város azzal a 200,000 frtos alapitványnyal, melyet 1893-ban a millenium emlekére két jogi és két filozófiai tanszék fölállítása végett tett, —- nem fejezte be végkép föladatát e nagy alko-