Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)
1896-02-15 / 7. szám
nem következik-e Magyarországon egy reakció,! melynek kezéből a hazafias prof. egyház drága áron fogja megkapni azt a segélyt, melyhez már, berendezkedett s melyet visszautasítani alig lesz | lehetséges! Most az állam nem ad, nem is adhat ingyen semmit. Cujus regio, ejus religio! A kegyurnak nem csak terhe, de joga is van. Most is gimnáziumainkban tanárokat nevez ki a miniszter, nép-; iskoláinkban a tanítókat ő erősiti meg, következik, hogy a lelkészi fizetések feljavítása fejében a lelkészi állomások betöltésénél is jogokat vegyen magának . . . No hát a mely egyház autonómiát akar, az ne szoruljon állami segítségre és javadalmazásra. A kath. egyház is csak akkor szólhat autonómiáról, ha lemond minden állami ellátásról, sőt megákkor sem, mert az autonómia lényeges feltételeit, az öntörvényhozást és önigazgatást soha sem fogja megszerezhetni magának, ha csak nemzeti egyházzá nem alakul, mely a magyar kath. egyháznak örök dicsősége volna. Addig a kath. autonómia csak fából készült vaskarika lenne. Sz. 1 A hapangok viszhangja. Talán későn is hallatszik e viszhang, mert a múlt év deczeinber 28-án a Ref. Lapjának 14. számában hallatszott R—r szava a „Harangokról", melyben czikkiró előbb elmerengve a múlton és Ígéretén, melyre a harangszó emlékeztette, egy fél hasábos akadémikus értekezést ir a harangokról, mint a czikk végszavaiból „a mit el akartam mondani, azt elmondottam,“ látszik, talán csak azért, hogy legyen mivel bevezetve az a „risum teneatis“-sal kezdett megrovás, hogy egy a jelenben fenálló lelkészi kor értekezlete, — hogy melyik, R—r diskrétü! nem mondja meg, — be akart harangoztatm „magának“. , ügy látszik, a kik eddig olvasták ama lelkészi kör tagjai e czikket, non tenebant risum — R—r vastag tévedése fölött, (mert el akarom hinni, hogy téves informáczió az oka e nem remélt megrovási kalandnak,) de nem tartottak szükségesnek megczáfolni azt, vagy pedig elkerülte figyelmüket. Én, ki szintén egyik tagja vagyok ama „megrovott“ lelkészi körnek, messze estem ezektől a harangoktól s véletlenül nem is kapván meg a Ref. Lapjának jelzett számat, csak most egy hóval a „Harangokról“ megjelenése után olvashattam azt egy kollegám figyelmeztetésére i az általa kölcsönzött példányból s anuak daczára hogy azóta, több mint egy hó telt el, miután egyfelől nem akarom, hogy azt higyje R—r, miszerint nem halljuk meg nagy (?) harangja „kiha- rangozását s másfelől nem szeretném, ha R—r felhívására a történtekkel ismeretlen olvasók is még folyton s ki tudja meddig tenereut risum ama lelkészi körnek R—r áltál imputált tudatlansággal párosult nagyolása miatt: kérem t. Szerkesztő urat, hogy az „audiatur et altera pars“ elvénél fogva szíveskedjék helyet adni b. lapjában e helyre igazitó soroknak. Legyen megnyugodva R—r s ne csak se- neat risum, de akár el se kezdje, mivel a t. vidéki lelkészi kör — mert erről s ennek szól az R—r harangzugatása, — nem oly korlátolt, hogyne ismerné a harangok rendeltetését, tagjai sem tartják magukat apásoknak, hogy „be harangozzanak“ elébük, de higyje el azt is, hogy e „ki harangoztatásra sem szolgált rá, melylyél csak azt bizonyította be R—r, miszerint hallotta, hogy harangoznak s ha tudja is „hol“ de azt nem, hogy mire. A tények különben ezek: A t. vidéki lelkészi kör egy értekezletén elhatározta, hogy ezután tartandó értekezleteit isteni tisztelettel fogja megkezdeni, melyre a gyülekezet tagjait, kiket előző vasárnapon lelkészük erről a szószékből értesít, szava fogja a templomba istenitiszteletre összehívni. E határozat után az első értekezlet Kis-Arban volt 1895. junius 4-én, mely nap a közönségesen u. n. pünköst harmadnapja is volt egyszersmint. A helybeli lelkész, ki attól tartott, miszerint hiveit az ünnep harmad napján tartandó istenitisztelet azon tévedésbe ejti, hogy — mig az egyházmegye kevéssel azelőtt megszüntette az ünnepek harmadnapjának megülését, addig e lelkészi kör meg akarja azt tartani, — a lelkészi értekezletet megelőző ünnepi istenitiszteleten nem hirdette ki hívei előtt, hogy a jelzett napon lelkészi értekezlet s az előtt istenitisztelet fog tartatni s igaz e fölött aztán volt nem „össze- koczódás“, hanem tárgyilagos vita, hogy ennek daczára is beharangoztasson-e a lelkészi értekezlet nem „magának“, hanem az előzetesen tartandó istenitiszteletre A viia eredménye az lön, hogy! harangszó s igy a gyülekezet, értesítése és meghívása nélkül tartatott meg az istenitisztelet a lelkészi kör tagjainak s azok templomba menetele által istenirisztelet tartásáról értesült nehány hivő jelenlétében. Ennyi a tény, mi miatt megrovásra, sőt plane deritusra méltassa R—r a tiszavidéki lelkészi kört vagy legalább annak „nehány lelkész“ R E FORM4TÜSOK LAPJA. Persze igy elállott a víznek folyása És a viz kiöntött, rombolt áradása, Lohol az ár elől mindenki sietve. A kutmestereket vonták feleletre. Ezek az áradás okait nyomozták, A bajért a Kászem papucsát okozták, A mint azokat a csőből kihúzatták, Az iszaposoddal szépen elhallgatták. Mikor a súlyos vád biró elé jutott Két poroszló a vén Készemért elfutott. Biró elé vitték, Ítélték fogságra, A mit változtattak jókora bírságra. Oda volt egészen Kászem szégyenében, Magánkívül vala szörnyű nagy dühében: Vájjon mennyi pénzbe fognak még kerülni Papucsai, miktől nem tud menekülni. Hazaérve kiált: „Tűzbe hát veletek! Káromra, bajomra sohase legyetek, Hamvaitokból tán többé föl nem keitek, Mert tőlem kegyelmet mostan már nem nyertek!“ Már-már végrehajtá föltett rossz szándékát Hogy elégeti a két gonosz portékát. Ám eszébe jut, hogy nyirkos állapotba’ A papucshamvasztás kerül neki sokba. Sok hasábfa bánná porrá égetésük’, Azért hát szárítás előzze meg végok’. Nagy bölcsen tervezte magában előre, Őket hát száritui vitte háztetőre. A két drága jószág ottfenn ékeskedik, Az arra elmenők meglátva nevetik. Nemsokáig pihen a nevetés tárgya, Mert egy más tetőről egy macska meglátja. Nosza odaugrik a játékos macska, Játszani kezd véle, csakhamar megkapja, Egyiket megrázza, ejti az utczára Ott menő asszonynak a feje búbjára. Betörte a papucs az asszonynak fejét, Karjából rémülten kiejti kisdedét. A boldogtalan nő a földre leesett, A esecsszopó pedig sérülést szenvedett. Óh te vén zsugori! jaj lesz megint néked! Ujfent törvény elé idéznek meg téged. — Törvényházba hitták, nem is másképp történt. Kászem a bírságot lefizeti tüstént. Mikor a vén fösvény hallá Ítéletét, Összeszedi magát s a inró elé lép. 8 keserves-komolyán oly beszedre fakad, Hogy arra a komoly biró is felkaczag. Rimánkodó szava leszen ekkor airó, Könyekre fakadó, szánalomra hivó, Ki ezt jól leírná, nincsen olyan iró. Nevetéstől majdnem megpukkad a biró. „Óh kegyelmes uram, mindent megfizetek, Én nagyra becsülöm a te Ítéleted’. Egyetlen kérésem hallgasd meg szívesen, Akkor a lelkemnek nyugodalma leszen.“ Kászem rámutat a hires két jószágra: „E két gonosztevőt vettesd a fogságra, Börtönnek örökös lakói legyenek, Hogy engemet többé ne üldözhessenek. Valóban beléjük gonosz lelkek bújtak, Azok űzik velem czudar játékukat. Kérlek kegyes biró, tedd meg ezt énnekem, Atkos papucsoméi szabadíts meg engem.“ A Kászem szavait a biró nevette, De kérését hamar bételjesiiette. A törvény embere hozzá még ennyit mond: „A fösvény többet költ, látod te vén bolond!“ * * * Véreim, magyarok! kik ezt hallottátok, A mondani valóm csak az tihozzatok : A rut fösvénységtől magatok óvjátok. Istennek áldása szál úgy lireatok! tagját. A fölött megengedem lehet vitatkozni, —■ a mint hosszú vita tárgya volt nemrég egyházi lapjainkban, sőt e lapban is, a belmissio gyakorlásának mikéntje, — hogy helyes-e a tiszavidéki lelkészi kör azon határozata, mely szerint értekezletei előtt nyilvános istenitiszteletet tartva tanítja a népeket, hát szerintem, itt sem nehéz állást foglalni annak, ki ismeri s követni akarja II. Tini. 4. 2-t („Prédikálják az igét, rajta légy mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben“) s ezt igazolja az is, hogy a következő mándi értekezlet alkalmával tartott istenitisztelet, melyre az előzetes értesített hívek harangszó által hivattak a templomba, ma is emlegetett építő hatást gyakorolt a mándi gyülekezet jelen volt híveire, mit e gyülekezet lelkésze — ha óhajtja — két- ségenkivül bizonyítani fog R—r-nek. De hát erről (t. i. az ily isteni tiszteletek tartásának jogos vagy jogtalan voltáról) nem szólt R—r, azért hallgatok én is. Sőt, miután R—r, azt sem vonja kétségbe, hogy- a harangok ma már rendesen a híveknek istenitiszteletre összehívására szolgálnak, sőt talán megengedi azt is, hogy a tiszavidéki lelkészi kör értekezletei előtt tartott istenitiszteletekre is harangszóval hívjuk Össze a gyülekezet tagjait: R—r-hez azon kérést intézve, hogy — mielőtt megróvuá, sőt kinevetné s kinevettetni akarná valamely tettükért a lelkészeket, — legyen jó alapos informácziókat szerezni, mivel különben másszor is megeshetik, hogy éppen legnemesebben felfogva hivatásuk teijesiiése miatt fogja nem csak saját risum teuere, de arra másokat is felhívni, mit talán még R—r sem óhajt, elmondhatom én is: béke velünk. Kassatj Béla ev. ref. lelkész. Javaslat a békés-bánáti reform, egyházmegye lelkészeinek az országos ref. lelkészi özvegy-árva gyámintézet iránti kötelezettségeik miként teljesítéséről. 1. Egyházmegyénk lelkészeinek az országos gyámintézet iránti minden kötelezettségeit egyházmegyei özvegy-árva pénztárunk veszi át és teljesiti. Ez fizeti helyettük úgy az összes belépési, mint az összes évi tagdíj járulékokat. 2. a) Azon jelenleg működő lelkészek, kik egyházmegyei özvegy-árva pénztárunknak nem tagjai s igy ennek vagyonához semmi fizetéssel nem járultak, a lelkészi jövedelmüknek megfelelő s az országos gyámintézet alapszabályai 18. §-nak 1. alatt meghatározott 10J/0-ot> az ott és a 19. §-ban körülirt módon s időben, egyházmegyei özvegy-árva pénztárunkba befizetni kötelesek. b) Azon lelkészek, kik egyházmegyei özvegyárva pénztárunknak ez idő szerint tagjai s igy ebbe többnyire nagy (25°/0-os) fölvételi dijat fizettek, a 10 '/q-os belépési járulék fizetése alól fölmentetnek. c) Az egyházmegyénkben ezután hivatalba lépő lelkészek, akár tagjaivá lesznek e. m. özvegyárva pénztárunknak, akár nem, —- a mi ezentúl tetszésükre lesz bízva s ebből folyólag az e. m. özvegy-árva pénztár alapszabályainak 2-ik §-a e szerint módosítandó, — lelkészi jövedelmüknek 10 °/#-átkivétel nélkül ide befizetni kötelesek lesznek. 3. a) Azon lelkészek (heten), kik a régi gyá* inoldának ujjáátalakitásakor addigi részvénybefizetéseiknek 40 ’/„-át, e most létező e. m. özvegy- árva pénztar megalapithatása végett — ennek javára — elvesztették; továbbá a IV-ik osztályú egyházakban szolgáló ez idő szerinti lelkészek kivétel nélkül; valamint a 111-ik osztályú egyházakban szolgáló azon lelkészek, kik e. m. özvegyárva pénztárunknak jelenleg tagjai: évi tagdíj járulékot nem fizetnek. b) Az I-ső és a Il-ik osztályú egyházakban jelenleg szolgáló azon lelkészek, kik e. in. özvegy-árva pénztárunknak tagjai, továbbá a III-ik oszt. egyházaknak ez idő szerinti azon lelkészei, kik e. m. özvegy-árva pénztárunknak nem tagjai, az országos gyámiutézet 18-ik §. 2. pontjában meghatározott évi tagdíj járulékul lelkeszi jövedelmüknek l°/„-át; egyházmegyénk jelenlegi több- lelkészei e czimen jövedelmüknek ll/3 százalékát, az ezután hivatalba lépők pedig, minden különb-
