Reformátusok Lapja, 1896 (4. évfolyam, 1-15. szám)
1896-02-08 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA. Iáink örvendetes avagy elenkező esetekben sajnálatra méltó állapota felett, megelégedve és megnem elégedve hozván meg a j.-könyvben kifejezett határozatait és hogy nagy lelkiismerettel minő eredményt vár és követel az illető tanhelyekről, ez kétségkívül méltán elismerést érdemelhet és tiszteletet is követelhet az illetőktől. Legelsőben is tisztelt Tanítók s Tanítónők! kik kitűnő szorgalommal s egész odaadással működtek egyházra, társadalomra, hazánkra s nemzetünkre kiható foglalkozásaik közepeit, kik annyi érdemes s érdemetlen szülök „dicséretes“ tetszését és egyházmegyénk „elismerő közbizalmát“ érdemelvén ki, tettetés nélkül küldöm én is hozzájuk gratulátiómat azon szives hozzátevéssel, hogy ezutáni fáradtságaikat is mindég teljes siker s örvendetes elismerés kisérje, jutalmazza, sőt koszoruzza is meg! De hát mi tisztelt Tanító barátaim, kik tanításunk sikertelenségéért természetesen sem az érdemes s érdemetlen szülőktől, sem a nt. isk. körlátogatóktól, igy tehát a nt. e. m. tanügyi bizottságtól is majdnem semmi elismerésben részesülni szerencsések nem lehettünk, mittevők legyünk ? Szerintem csak azt, a mit tenni amúgy is dicséret nélkül is minden áron kötelességünk ! 1- ső kötelesség minden esetben a folytonosan kitartó türelem és szorgalom fentartása s gyakorlása. 2- ik kötelesség minden esetben az isk. mulasztásokról mindég az isk. naplóbai pontos bejegyzés. 3- ik kötelesség minden esetben a tudatlan és hanyag szülők megdorgáltatása s a további Ízben, mellőzhetlen megbüntettetése. 4- ik kötelesség minden esetben a beadott mulasztások felett mikénti eljárás megfigyelése. 5- ik kötelesség minden esetben a kimutatott egészséget rontó tanítási hely használhatatlansága miatt az illető helyréi figyelemre méltó erélyes feljelentés. 6- ik kötelesség minden esetben az. iskolát fentartó egyén vagy testület parodicus magaviseletének megváltoztatása, t. i. a midőn se napok, se hetek, se hónapok, sem évek elmúltával iskola felszereléshez megkivántató taneszközök beszerzésén semmiképen nem fáradoz, nem igyekszik, vagy talán nem is akar, a midőn valamelyik is- IrOra fiiég most is csak satyrája a jól-épiilt és berendezett iskolának, a midőn az iskola helyiség vagy maga az épület minden más, de iskolának „csufnévvel“ nevezhető. 7- ik kötelesség minden esetben, a hanyag és nem erélyes iskolaszéki tagoknak más szorgalmasabbakkal és erélyesebbekkel való felcseréltetése. Nekem úgy tetszik, mintha fülembe csengene soknak a szava azon tanitók közül, kik rósz re- latiöban részesültek és azt modják majd: micsoda kötelességeket sorolok én itt fel, hiszen ők ezeket eddig is gyakorolták s telteaitették is. Megengedem, de ha e felett gondolkodunk, rájövünk mégis arra, hogy csak félig-metidig lehetett az teljesítve. Ugyanis a kitartó türelem s szorgalom meg volt s meg van én bennem is most is s hány másban meglehet ez? Én hogy szomszéd tiszt- társaimat, vagy rokonaimat jó időben szünidőn kívül meglátogassam — pedig óhajtanám — nem teszem, itthon ülök, hiszen levagyok köteleze „nyomorult állapotú“ hivatalomban azokhoz a hat éves korú, csak 8-—9 számot kitevő kis tanulókhoz, kik inkább járnak iskolába a tavaszi-nyári időszakban is, mint a nagyobb kornak, kiknek már valami hasznát veszik Nőjjön meg csak az a most 6 éves nebuló is 2 évvel idősebbre, már akkor a tavaszi és nyári iskolai időszakban ismét csak más 6 évesek járnak élőm be, szóval csak a didergő téli időszakban jár fel leginkább sok helyen igy Daróczon is az egyszerű sorsit ember gyermeke. De hiszen bejegyzem a mulasztást s he is adom illető helyére. Ez a baj, ha csak be lett adva, de talán figyelmen kívül maradt, ez még nagyobb baj, ha csak abban hagytuk, tehát a beadás után megfigyelés is szükségeltetik. Ki van mutatva, hogy itt kell tanítani „ez az iskola“, mily nagy horderejű szó ez: „iskola.“ Egy régi aneedota szerint, az egyszeri czigány is azt mondta az egyszeri Nagyságos Urn.uc: Nagys. Uram! Mit érne olyan darab arany mint az öklöm? Hol van czigány? Kérdé az Ur. Feleié a czigány: ha volna! Van-e még körüliünk ilyen kiállítású iskola, mint a daróezi, a melyre a Nt. isk. körlátogatóság is azt jegyzi meg: „hogy alig 4 í -öl belvilágu nyomorúságos helyiség s ilyen helyen kellene naponként az egészségét rontani, a kimutatás szerint 53 gyermeknek és az őket vezető szegény lelkésznek. Szerencse, hogy csak 35 jár.“ (Az 1895 G-ik isk. évben pedig 43 jár.) Ha már valahol igy néz ki az iskola, lehet e ott felszerelésről is szó? Lehet, szerintem még azon javítani, nem csak, de elodázhatatlanul kellő állapotra is kell juttatni. Ha pedig valahol az isk. szék tagjai nem egyenlőképen volnának szorgalmasak és erélyesek e bajon is kicserélés utján könnyen lehet segíteni, a miképen itt is náltulíc Daróczon cselekedni kénytelenek leszünk. Nem mellőzhetem, hogy a már említett egyli. j.-könyvben, az illető isk. körlátogatóság által tett jegyzetek közt álló megrovást illetőleg, némi mentséget ne használják! Értve P.-Daróczon: „Olvasás, számolás, könyvnélkülözés gyengék; fegyelem semmi. A kezdők siüabizálnak, de oly gyarló methodus szerint, hogy a hetüket összefoglalva nem tudjak kimondani.“ Hát biz az úgy van itt Nt. 8 tekintetű körlátogatóság, hogy amint az első pacsirta hangjával megérkezik a kikelet, a nagyobb tanuló gyermekek is elhagyván az iskolát, ki ostorosnak ki minek áll be s ott kinlódja út az évnek kedvezőbb szakait novemberig, a mikor aztán dideregve, a már előbb valamennyire megtanult dolgoktól is elpárolgott fővel ismét beállít mint diseipulus. Lehet-e ott épen falusi gyermekekkel nagy fegy-elmet gyakorolni, hói annyi gyermek — mint ha csak rókalyukba volna zsúfolva — szorittatik össze ? Hiszen én részemről azt szeretném, hogy még nagyobb tanteremben is szabadabban üljön s pislantson a kis tanuló, mint a hogy sokan követelik s gyakorolják. Hiszen Pestalozzi, Diesterweg s Neudling egykor jeles tanítókról olvassuk, hogy nem voltak ily szigorúak, nem követelték, hogy a tanuló órák bosszant úgy üljön, mint a merev kőszobor, vagy mint kitömött állat drótokkal kispékelve, mégis sokra haladtak. De ám van itt még a relatió szavai közt olyan eriminalis kitétel is, hogy én „gyarló methodus szerint, tanítva, a betűket összefoglalva nem tudják (a tanulók) kimondani.“ Hát bizony', nagyon tisztelt körlátogatóság erre csak azt mondhatom nyugodt lelkiismerettel : régóta tanítok én már, ismerem én a legújabb j módszert is, tanítok én ezen is, tudtam csak nem I régen is két úri család gyermekei közül 6 leány- ! nyal s 2 fiúval, a b tüismereret, tehát a kezdet (első pontjától addig és pedig gyorsan előhaladni inig 7—8 könyvből is képesek lettek tanulni oly i sikerrel, hogy mind felsőbb tanintézetbe juthat- | tak s az illető érdemes szüléktől és a szinte pa- ! edagogiához értő tanításra hivatott egyénektől .elismerést, megelégedést és méltányos dicséretet nyertem. 1 A tanító ember mindent próbál s a rendetlen iskoláztatás mellett is azon töri fejét, hogy 1 lehetne a csak 4, vagy 5 hónapig tanult tanítványt. ugyanazon alkalommal olvasásba assentál- ni. Velem az is történt, hogy a múlt s az előtti évben épen a szomszéd városból 3 s egy szomszéd községből 2 tanítványt kaptam olyanokat, kik már lassan olvastak is, tehát a betűt mind ismerték: hanem el voltam velők akadva az egyes szavak tagoltatásánál, megszakításánál, nevezetesen, e szókat például: tudomány, boldogtalanság, ők még, egy most, is igy szótagolták : j tud-om-ány, bold-og-tal-ans-ág, pedig előttük sok- I szór mondtam s mondom ehez azt a rövid kis szabályt, sőt magyarázva mutogattam s mutatom a táblán is . . . Tehát, kénytelen voltam még inkább, a szótagalást úgy is alkalmaztatni velők, hogy a mint ti szóban egy tagot kibetüzött, azt mindjárt ki is mondottam, mig végre az egész szó, tagonkénti kibeíüztetésével, elolvasta a hegeteg sok ezer forintot, a mit negyven év óta összekuporgatott? kérdezte Gáspár ur nagyra nyitott szemekkel. — Hova tette? hát oda hagyta kápolnákra, meg egyéb istenes dolgokra. Hanem tudod mit Gáspár? ha az öreg illendően bánt volna velünk, hát meggyászolnánk mi is illendően legalább fél esztendeig. De igy nincs okunk gyászolni. Csak azért is bálba visszük a lányokat! II. A dombvári kaszinó báljai híresek voltak arról, hogy három vármegye ifjúsága szokott benne találkozni. A nagyobb iskolákban tanuló ifjak s jogász gyerekek rendszerint haza látogattak a dombvári bálra s éppen ezek a fáradhatatlan tánczosok képezték egyik varázsát a mulatságnak, mert ott ugyan tánczolhattak a leányok egész a „végkimerülésig.“ Erre a kaszinó-bálra hozta el Nyiressy Gáspár az övéit. Kemény téli idő volt, a fagyos hó ropogott a szánkó talpa alatt. A lovak nyakában csengett-bongott a sok zörgő, a mint befordult a dombvári nagy vendéglő kapuján, hol szolgálat- kész pinczérek segítették le a meleg bundákba burkolt karcsú termetű hölgyeket. Éppen déli tizenkét óra volt,. Volt idő elég a pihenésre s a toilletre. Gáspár ur azonnal két ismerős ifjút invitált meg az ebédre, a kik aztán bő tájékozást, nyújtottak a kilátásokról. Ebéd után a hölgyek bevonultak szobájukba pihenni, Gáspár ur azonban ott maradt az étteremben s azon vette észre, hogy 10—12 fiatal ember telepedett meg körülte, a kik egy egy feketére betértek s ott ragadtak a Gáspár ur asztalánál. Hát még mennyivel nyájasabb lett a mosolygása, — midőn fülébe súgta őnagyságának az ura: — Páiffy! . . alig ha nem gróf! . . ügyeskedjél ! E percztő! kezdve Nyiressyné nem engedte ki környezetéből az ügyes fiút. A két lánya válogatva táuczolt vele. .Jó tánezos, ügyes udvarló, kellemetes, finom ember — mondogatták egymásnak. A rendezők azt hitték, hogy Nyiressyék hozták magokkal, a marnak egy-egy kicsit irigykedtek, egy-egy kicsit pletykáltak, de Nyiressyné ajkán ragyogott a mosoly. Szünet alatt együtt volt Páiffy a családdal. Nem volt boldogabb ember Gáspár urnái az étteremben, hogy annyi fiatal ember forgolódott két lány a körül, kivált ez a Páiffy! . . Gáspár ur a felesége szeméből kiolvasta az anyai örömöt s rnár-már úgy kezdte tekinteni, mint egy örömszülét, vagy egy boldog nagymamát. — Csak még is ügyes asszony az én feleségem — gondolta magában, megcsíptem neki ezt a grófot s ő megragasztotta. A mulatságnak a reggel vetett véget. A nők • egyszerre hagyták el a termet. Nyiressyné gyön- ! géden megszorította a Páiffy kezét bucsuzáskor s e szóval vált el tőle: í — Viszontlátásra! Megígérte a fiatal ember, hogy meglátogatja őket. A hölgyek eltávoztak, hogy lenyugodjanak, I azaz hogy tovább szöjjek rózsás álmaikat. Gáspár ur még ott maradt, mint jó vérü magyar az ivóban, nehányad magával Palflfy jól tudott inni, 1 úgy látszott, hogy mindenhez ért ez az ember, Bezzeg lesz már tánezos elég — gondolta magában mosolyogva, midőn felesége úgy hat j óra körül beküldött utána s egy szuszék gabona árával megkönnyebitette tárezaját. ;j Gáspár ur ragyogó arczczal, kicsattanó ke- ,! délylyel kisérte fel a hőig} eket az emeleti táncz- terembe. Mikor az ember oly pompásan ebédel s fiatal emberekkel poharaz egész délután, nem csoda, ha az első hegedüszóra minden baját elfelejti. Alig helyeztek el az udvarias rendezők a : Nyiressy hölgyeket, Gáspár ur már kompániát ; keresett. Lefoglalt egy asztalt a sűrítésben s attól kezdve ott tolongott az ifjúság egy része, egyik a másiknak adta ott az ülőhelyet. A második négyes azonban minden valamire való ifjút táuczra hivott. A mint a czigány beharangozott, összekoczczantak még egyszer a poharak s aztán repült kiki a maga párjához. Gáspár ur egyedül maradt. Azaz hogy még sem ; egészen. Kgy csinos, kenkiás nyakkendő csokros i! fiatal ur kér engedelmet, hogy asztalához ül- . ■ hessen.-—■ Hát öcsém mér’ nem tánczol V . . kérdi i Gáspár ur a csinos ifjút. — Nincs ismerősöm, idegen vagyok a vi- ; déken . . nevem különben Páiffy Ernő — mull tatja be magát udvarias meghajtással az idegen i ifjú. — — Tyűh 1 fékom adta, hát hogy lehet egy t'ilyen fiatal embernek nem tánczolni? No jöjjön csak, majd bemutatom én — s ezzel karonfogva 1 viszi egyenesen a feleségéhez. Már akkor a Nyiressy lányok fenállottak. - hanem a mama ott ült rendületlenül. Nyájas mo- solylyal nyujtá csókra kezét a bemutatott ifjúnak.
