Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)
1895-09-21 / 1. szám
rünek mutatkozott eddig, t. i. keresztelés alkalmával: „a keresztelési jegyek“ osztogatását Ez a keresztelési jegy egy nyomtatott lap, a melyen a gyermek neve, a szülék neve, állapota, \ állása, lakásuk házszáma, a születés és keresztelés ideje van feljegyezve. Az egész egy tenyérnyi nyomtatott lapoeska. Mi évek óta osztogatunk már, több mások példája után indulva ilyen keresztelési jegyet. De a hol eddig nem volt is, jövőre ott is okvetlen gyakorlatba veendő ez s rovatai az 1894. évi XXXIII. t.-cz. 88. §-a alapján állapitandók meg. Miután az anyakönyvek vezetéséről szóló törvény nem tiltja, sőt megengedi (1894. XXXIII) t.-cz,), hogy a gyermekek születésük után azonnal megkereszteltessenek s nevet kapjanak, igen czélszerü lesz a keresztelésnél a többször említett keresztelési jegyet kiállítani, a szülésznőnek kezébe adni, melynek alapján igen könnyű s kényelmes dolog lesz a született gyermeknek, az anyakönyvvezető által való bejegyeztetése a polgári anyakönyvbe. Ha az ilyen jegyeket tömegesen készíttetné az e. kerület, vagy csak egy e. megye is, mint idáig is az anyakönyvhöz szükséges nyomtatványokat, egy krajczárért több ilyeu lapocskát kaphatnánk s ez a költség és fáradság igen kifizetné magát. A halotti anyakönyvek vezetéséről szólani szinte felesleges. Ott lesznek a halottkémi bizonyítványok s az erre a halottkém által rávezetett bejegyzési adatok s ennek alapján a temetés is történik mint eddig történt. Itt kellene még megjegyezni, hogy ha a meghalt nem helybeli illetőségű, ki legyen köteles az elhaltról vezetett születési anyakönyvének vezetőjét a halálesetről értesíteni: a lelkész-e, vagy a polgári anyakönyvvezető s több ily aprólékos átmeneti intézkedés; de ezekben majd az élet és a gyakorlat eligazít mindnyájunkat; most ismétlem — az a fődolog, hogy az átmenet zökkenés nélkül történjék. Miután a fentebbi pár megjegyzésből nyilvánvaló lehet, hogy a Miskolczon szerkesztett (nem akarom szándékosan „püspöki*-nek Írni) javaslatban téves nézet is érvényesült, (p. az elő- leges hirdetés mellőzése) 8 lényeges dolgok is kimaradtak, p. a jegyesek előleges oktatása, továbbá a keresztelési jegyek kiállítása s osztogatása a keresztelésiiél stb. Miután továbbá nyilvánvaló, hogy az uj egyházi törvények életbeléptetése előtt (f. évi okt. 1.) a Convent nem gyülésezik, hogy egyetemesen kötelező utasítást tehetne közé ; a többször említett javaslat pedig hiányos s zavart, zökkenést idézhet elő némely intézkedése; de Miután a javaslat csak tájékoztató, de nem kötelező, már pedig az egyetemes magyar reform, egyházat ily közelről, lényegesen, alapjában érintő kérdésnél, átmenetnél az intézkedéseket nem lehet, nem szabad és nem is tanácsos az egyes lelkipásztorok Ízlésére, bölcseségére, csak úgy találomra megejtett eljárására bízni: Tisztelettel indítványozom, hogy miután az egyetemes magyar reform, egyház élete a kerületekben s az azok által alkotott mederben főijük évszázadok óta és miután szeptember havában a kerületek talán mindnyájan is gyiilésez- nek; az e. kerületek, jelesül a mi tiszántúli e. kerületünk is, vegye kezébe e fontos ügyet s addig is, inig a nm. Convent egyetemesen kötelező szabályzatot készíthetne, az elméleti és gyakorlati egyházi élet terén oly kitűnő jártassággal biró esperesi kar által készíttessen a f. évi szept. 21. s követk. napjain tartandó e. kerületi gyűlésen egy utasítást, azt egész terjedelmében nyomassa ki és az e. kerületben működő miuden egyes lelkipásztornak külön küldje meg; mert bizony lehetnek sokan, a kik a Miskolczon készített javaslatot hírből is alig ismerik. Egy ilyen módon szerkesztett utasítás, azt hiszem a Con- ventre készített javaslat tervezőit nem sérti, nem sértheti, de annyit legalább eredményezne, hogy a magunk tiszántúli e. kerületében alant és fent, nagyok és kicsinyek, városon és falun egyöntetűen járnánk el s egyházi ténykedéseink méltósága továbbra is meg leuue óvva a kísérletezéstől. Ajánlom indítványomat a f. évi szeptember 21-én összeülendő tiszántúli e. kerületi gyűlés tagjainak becses figyelmébe s támogatásába. N.-Kálló. Görömbei Péter. Az alsófoku ipariskolák és a vallás oktatás. Hazánk törvényhozása 12 évvel ezelőtt gondoskodott arról, hogy az iparos tanulók azon kívül, amit az ipar műhelyekben tanoncz éveik alatt saját iparágokra vonatkozólag elsajátíthatnak, még elméleti utón is képeztessenek. Törvény utján elrendelte, hogy az oly városokban, hol iparosok nagyobb számmal laknak alsófoku ipariskolák szereztessenek, melyben az iparostanonczok, a rendes iskolai év 10 hónapján keresztül az iparosokat munkáikban legkevésbé zavaró délutáni órákon vasárnap azonban délelőtt és hetenként legalább 3 Ízben két-két óra hosszant tartó elméleti oktatást nyerjenek a köz ismereti tárgyakból és rajzból. Az ily alsófoku ipariskolák legtöbb városban föl is állíttattak s már több mintegy évtizeden át folyt bennük a tanítás, midőn eszébe jutott a közoktatásügyi kormánynak az iránt intézkedni hogy az iparos tanonczok vallásoktatásban is részesüljenek. Egyes helyeken, — hogy tovább ne menjünk, például Szatmáron — a reformált egyháztanács több évvel ezelőtt intézkedett, hogy a reformált vallási! iparos tanonczok vasárnapként a köz istentisztelet végeztével biblia olvasás és magyarázati órákra egyik tágas teremben össze- jöjenek ott velők a lelkészek egyike, vagy a segédlelkész foglalkozzék; tekintettel azonban arra, hogy ez, a kötelezett tantárgya közé a tervezetben fölvéve nem volt s részint más kivált az olyankor tartatni szokott rajz tanórákba ütközött, részint mivel a meg nem jelenések, a vallási tanóra mulasztások nem úgy bírál tattal; el, mint a szervezetbe fölvett többi tantárgyak körül mutatkozó hanyagság, a kellő érdeklődés hiánya miatt, pár évi kísérletezés után az ily nemű vallásoktatás megszűnt. Csak is a múlt 1894-ik év folyamán rendelte el a tanügyi kormány, hogy az alsó fokú ipariskolákba a vallásoktatás is mint kötelezett tantárgy felvétessék. E rendelete azonban ezúttal is hiányos és kétes sikerű volt, mert nem mondta ki kötelezőleg, hogy a vallásoktatás munkáját épen úgy és épen azon forrásokból díjazzák ahogy és amely forrásokból a többi tanerők di- jaztatnak. Vegyük az ügyet elméleti és gyakorlati szempontból, felelvén először arra a kérdésre, vájjon van-e szükség rá, hogy az alsó fokú ipar iskolában a növendékek vallás erkölcsi oktatásban részesüljenek? és aztán arra, hogyha csakugyan szükség van : vájjon ki tartozik arról gondoskodni ? Alig lehet eltérő véleméuy arra nézve, hogy azon 13—18 éves korban levő gyermekek és serdülő ifjak száz-ezrei és tízezrei, kik szerte a hazában még fejletlen iparunk műhelyeiben mint tanonczok élnek és foglalkoznak, vallás-erkölcsi gondozás nélkül nem maradhatnak, vagy csak is a társadalom kiszámithatlan kárával maradhatnak. — Ismerjük a nagyjából, hogy — leszámítva egyes kivételes és kedvező eseteket, — legtöbb- nyire milyen az iparos tanoncznak, a mester inasnak helyzete. — Olyan a milyen elemi iskolai képzettség nyerése után, vagy némelyik minden iskolázottság nélkül, bekerül a szegény 13 — 14 éves gyermek a műhelybe, a hol jó darabig nem is a választott iparágra tartozó munkával elfoglalva, lót fut, tesz vesz, a fődolog, hogy mindig kéznél legyen. Neki a mestere házánál levő utolsó széklábig mindenki parancsol, a mester, a segédek, a családtagok s akárhány helyen még a mester házi cselédje is. Nem egynek ezek közül van gondja rá, hogy az illető egész életén keresztül megemlegesse az inasi esztendőket. Teljesen elhagyatottnak a mások szeszélye czé'itáb- lájaul kiszolgáltatottnak érezi magát. Ha jön az áldott nyugalom napja, a vasárnap, amikor az isREFORMÁTUSOK LAP J tenfélő földmives nép apraja nagyja megszűnik a szokott munkától s lelkének élni, Istennel tár- salkodni vágyva a templomba siet, a mikor a városokban élő különböző foglalkozású családok is részint a nyugalomnak részint a vallásos buzgól- kodásnak szentelik idejüket: ugyan hány és melyik mester az, amelyik azt mondaná a ház apró périainak az inasoknak: tisztálkodjatok ki a hétköznapi munkák szennyéből, üdüljetek ez a nap a tiétek s igyekezzetek istenesen és jól felhasználni ? Ha vau is! a sok ezernyi mesterhez képest nagyon kevés van ilyeu. Evvel ellenkezőleg bátran el merem mondani, hogy az inasok legnagyobb részének a szó szoros értelmében vasárnapja sincs. A házbeliek s kivált a segédek ilyenkor több munkát adó kiszolgálása, ide-oda küldözgetés, elkészült munka anyagok rendezgetése, a következő hét elején tartandó vásárhoz való előkészületek, ezekhez még délelőtt vagy délután két kötelezett tanóra az ipariskolában stb. stb. valóban úgy lekötik a mester inast, hogy vannak közöttük olyanok, kik nem hónapokon át, de egész inaskodásuk idején keresztül soha részt nem vesznek a saját hitfe- lekezetük szerint való vasárnapi vagy ünnepi istentiszteletben. , Természetes következménye aztán ennek az a teljes vallás erkölcsi elvadulás, mely a mestertanulói évek elmúltával, az attól való elszokás folytán, többé szükségét sem érezi, hogy mint vallásos lénynek, lelke és lelki üdve iránt is lehetnek és vannai; kielégítést követő tartozásai. Éreznie kell minden nemesen vagy csak helyesen is gondolkozó embernek és honpolgárnak, hogy ez az állapot igy nem maradhat, inert az ilyen gyermekekből és serdülő ifjúkból felnövekvő iparos nemzedéke e közel jövőnek, kész martaléka leend, azoknak a társadalmunk békéjét és fejlődését fenyegető már hozzánk is be hivodt eszméknek, melyek a szocializmus neve alatt ismeretesek s annyi tömérdek gondot adnak nyűgöt egyik másik országa kormányainak. Kétségtelen hát, hogy a nagyszámú, iparostanonczok vallás erkölcsi gondozás alá vétele halasztást nem tűrő kötelessége az államnak s a társadalomnak. Gyakorlati szempontból tekintve az ügyet, azt tartom, hogy az a munka, melyet ez a val- láserkölcsi gondozás érdeke követel, az illető vallásfelekezetek egyházi férfiúi által teljesítendő ugyan, de azok által és legalább is oly aráidban díjazandó, a kik fentartják az ipariskolákat és a milyen arányban díjazzák az ott alkalmazott többi tanerőket. Vajon kevesebb szellemi előkészülettel és kisebb értékű munkát végez az a lelkész az ipariskolában, mint a többi ipariskolai tanító? Vagy — ám tekintsünk szét a hazában — vajon a lelkészkedő alpapság bármelyik vallásfelekezetnél is úgy van ellátva anyagilag, hogy minden más téren és minden más hivatásu egyén munkája méltó a megfelelő jutalomra, de az anyagi gondtalanság és jólét ölén élő lelkészkedő papságtól joggal elvárható, hogy a szeut ügy iránt való lelkesedésből végezze egyebek mellett ez a társadalom védő munkát is az iparos iskolákban ? Én azt hiszem, e kérdésekre nagyon egyszerű és természetes a felelet, hogy a lelkiismeretesen és jól végzett munkának itt is dijaztatni kell s ez a díjazás a lelkészkedő papságra mindenütt ráfér. A szóban forgó anyagi teher a városi gyülekezetekre mint egyházakra, eltekintve is más más egyéb okoktól, már csak azért sem hagyható, mert az az érdek, melyet az ipariskola valláserkölcsi oktatója szolgál, nem magának azon városi egyháznak érdeke, hanem országos és tár- ' sadalmi érdele _____________________________ Fo lytatás a mellékleten.
