Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)
1895-12-28 / 14. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA. mintegy összekötő kapcsot képezzen az egyház e annak világi rendű tagjai között. A tisztán felekezeti Lapok, hogy bejuthassanak az olvasó nagy közönség közé, olyan czi- jneket vesznek föl, melyek megtéveszthetik a nagy közönséget, mint Magyar Állam, Alkotmány, Magyar Néplap, vagy a szatmári Heti Szemle. A nevök után senki sem hihetne, hogy tisztán felekezeti hírlapok. Mi nem akarunk tévedésbe ejteni senkit egy perezre sem. Ali odaírjuk zászlóinkra egyenesen, hogy ez a lap a Reformátusok Lapja. Ali nem tűzünk ki hamis ezégért, hogy az alatt más bort mérjünk. De épen azért tisztába lehet a közönség azzal, hogy ez a Lap a valódi magyar nemzeti ideáloknak, a józan szabadelvüségnek, a tiszta vallásosságnak és erkölcsiségnek szolgálatában áll. Tisztába lehet a közönség azzal, hogy távol áll ez a Lap minden felekezeti elfogultságtól, minden gyűlölködéstől és túlzásoktól, hanem hirdeti és tanítja, hogy szeretni kell minden embertársainkat vallás és nemzetiségi külömbség nélkül, mint azt a mi Urunk tanította. S ha néha szembe is kell államink túlzásba járó felekezeti színezetű laptársainkkal, azt is szeretettel és kellő kímélettel tesszük, soha nem feledvén, hogy egy hazának polgárai, egy atyának gyermekei vagyunk. Igyekezni fogunk vármegyénkben az egyházi és társadalmi közélet minden jelentősebb mozzanatáról tájékozni olvasóinkat. Irodalmi körünk, egyházmegyénk, szatmári főgimnáziumunk, felsőbb leányiskolánk, egyes egyházaink érdekét előmozdítani kedves kötelességünk leend. Egyházkerületi értekezletünk a jövő őszön Szatmáron fog megtartatni. Annak sikere egyházmegyénkre, Szatmár városára, sőt egész vármegyénkre fényt fog vetni a haza távol vidékeiről. E siker érdekében a tennivalókból ki vesszük a magunk részét. A munkamező nagy és térés előttünk. Alun- kálkodni fogunk abban teljes erőnkből. Nem is leszünk magunkra hagyatva. Irodalmi körünk a szerkesztőséget újabb erőkkel bővitette ki, hozzánk adván a központból Rácz István lelkész és liegéczy Sándor főgimn. tanár szerkesztőtársakat. Munkatársaink is az uj évvel szaporodni fognak. A lapbizottság tagjai figyelnek arra, bogy Lapunk a kitűzött irányt betartsa. Nincs egyéb hátra, mint Lapunkat a tisztelt közönség támogatásába ajánlanunk. Szerkesztők. A „Reformátusok Lapja“ megjelenik hetenként szombaton egy ivén koronként melléklettel. Előfizetési ára egy évre 4 frt, évnegyedre 1 frt. Az irod. kör tagjainak egy évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek Biky Károly (Gyűrtelek) nevére küldendők. Hirdetéseket felvesz Weisz Zsigmond könyvnyomdája Mátészalkán, hova e rekiamácziók is intézendők. A Szatmári Prot. Irodalmi kör, mint kiadó. Pápista vakmerőség. Motto: „Ne higyj, neki, mert . . .“ Igen tisztelt szerkesztő urak! Mindenekelőtt bízvást kérem : nézzék el kegyesen, bocsássák meg, ha pennám egy kissé vastagabbat fog a kelletinél. Nehezek az én uj- jaim; nem a penna gyors forgatására termettek. Verejték nevelte, fáradság izmositotra, vaskos, I vas gyúró az öklöm. Hjuli! nyakas kálvinista a ! nevem. Nem is fogdosom én gyakran a pennát, így nyilvánosan is csak akkor mertem megjelenni először, mikor az igen lisztéit, szerkesztő uralt múltkori lapja kiugratott csendes liallgatagságom- j ból. Azóta nem is fogtam pennát azon czélból, hogy nyilvánosan olvastassam elmebeli gondolataimat. Hanem most megint elhagyott a flegmám Olvasom, olvasom ezeknek a Lepsényi páteréknak a dolgait, hát nem fojthatom magamba a mit elgondolok. I A szenny lapjokat ezeknek a tisztelendő uréknak megutáltam már csak abból a kevésbő is, a mit, bemutatóul az igen tisztelt szerkeszti ; urak kiollóztak belőle. t Hát a valóságában milyen lehet! Hiszel I képesek voltak urunkat, felséges királyunkat is I megsérteni. És hát egyebeket hogyne sértegetné nek, hogyne piszkolnának ? Én tökéletesen meg vagyok győződve a feíul, hogy azoknak a nagyot tisztelendő uraknak (tisztelje a ki tiszteli őket gusztus kell hozzá!) a puszta tekintetétől és ke zek érintésétől beszennyeződik minden földi szent És most uramfia, mire nem vetemednek! I helyett, hogy folyton-folyvást piszkolnának ben níinket igaz kálvinista magyarokat (a véresői nagyobb tisztesség mi nnkiink mindennel), kezdenek — a mint becses lapjok után látom — hozzánk dörzsölődni. Beakarhák magokat, édesgetni a mi aktunkba, hogy nyájunk juharnak fejét megkergebirkásitsák. Szerepeltetnek holmi talmi református urakat, a kik az ő szájuk ize szerint magasztalná néppártot. Miért? Csak azért, hogy eldicsekedhesssenek vele az ő jámbor szemforgató olvasóik előtt, hogy : már ők milyen hódítást tettek, még a nyakas kálvinisták közt is. Pedig nem volt annak a hetedik apjának az apja sem kálvinista magyar, a kit ők beszéltetnek ,a néppártjuk dicséretére. No ez semmi. Az lázit fel különösképpen, a mit legutóbb olvasok felőlük, hogy az ő hazugámitással telt lapjukat, a szerkesztőjét martyromságra vitt „Magyar Néplapot“ beakarják csempészni miközénk, a mi véreink, a mi igaz magyar hitű atyánkfiái közé. Ez uraim, a pápista vakmerőség ne továbh- ja. Hiszen tudom, hogy eddigeló is, egyébképpen is, pénzzel, csellel, mindennel törekedtek kifog- dosni a mi nyájunkból egyeseket, De hát azt mondtuk rá, a kit igy megvehettek, megejthettek : oda való vagy, eddig is csak szégyenünkre voltál; megtaláltad méltó jászladat. Hanem most, az az invázió, a mit végrehajtani szándékoznak... Uraim, inkább százszor a muszka, mert az ellen j vasmarokkal mehetünk, mint ez a Lepsényiféle alamuszi szentség a maga népbolonditó irkafirkáival törjön be hitbeli atyámfia! közé. Mert mit tanulhatna tőlük? Hogy ők a népet akarják boldogítani ? — i Kicsoda ? Az a párt a melynek élén a muszka j vezető Zichy áll? Grófok akarják a népet boldogítani? Hol voltak, mikor a népszabadságért I küzdöttünk ? Bécsben, Amsterdámban, no meg a | muszka táborában. Ezek boldogítanák most a né- 1 pet, a kik már csak vallásáért is elüldözik birtokukról a szegény cselédséget ? Ezek akarnának i téged boldog,tani, szegény kálvinista vérem ! Ne higyj neki, mert . . . Ismét kérdem: mit tanulhatna tőlük a mi népünk? Megsértették a király ő felségét, foly- I ton gyalázzák a kormányt (nekem sem barátom, de azért megbecsülöm, mert magyar), gyalázzák j legderekabb embereinket, gyaláznak minden országos intézményt s ki kedves nekiek? valami Lueger névre hallgató magyar faló bécsi. Pfuj ! Ilyet tanuljanak a mi véreink? — Soha. És most szeretnék egy nagyot kiáltani, hogy hallaná meg minden igaz magyar kálvinista vérem, valahol csak egy van e drága hazában Ugyanis azt kiáltanám: Láttátok mit tett az országháza, mikor Vajay reverendás uram Lepsényi páter miatt szónokolt? Csaknem mint egy Hogy szoktatta le Sárfalu lelkésze híveit a pálinkaivásról. — Népies elbeszélés. — — A „REFOBMÁTUSOK LAPJA“ eredeti tárezcíja. — (Folytatás.) A lelkész azonban egész nyugodtan felvette kezébe az asztalon álló üveget s fel emelkedve iilő helyéről igy szólt: — íme bemutatom azt az ellenséget, mely eddig is már oly nagy pusztítást vitt véghez népünk között, mint akármely dúló ellenség, ez az az ellensége népünknek, mely megmérgezve az életerőt, oly sok embert tesz idő előtt öreggé és nyomorulttá s taszít korán sírjába ... Ez az a veszedelmes ellenség, mely — behízelegve magát nálunk — ront, tör, pusztít közöttünk mint akár egy tatár csorda . . . mely a családok békességét feldúlva, támaszt háborúságot az atyafiak, viszályt.a házastársak s czivakodást a testvérek között ... ez az a veszedelmes ellenség, mely annyi embert űzött már ki békés hajlékából s tett országot futó koldussá, . . . Oh ! ha össze tudnám én most gyűjteni ide azokat, kik a pálinka ivás által tönkre jutottak, azokat a szerencsétleneket, kik — kitaszítva békés hajlékukból — most koldus bottal kezükben járják az országot, azokat az egykor vagyonnal biró szegényeket, kik most keserves napszámmal keresik kenyerüket . . . ha feltudnám sirjokból támasztani azokat a korán sírba szállt nyomorultakat, kiknek egészségét a pálinka tette tönkre s a pálinkaivás taszított idő előtt a sirba . . ha ide gyüjthetném azokat a szerencsétleneket, kiket a pálinka tett árvákká, és elhagyatott özvegyekké : azok majd bizonyságot tennének mellettem és segítségemre lennének a kérésben, mellyel fordulok önökhöz a pálinkaivás elhagyása végett s intenék azok, — az én szavaimnál bizony sokkal nagyobb hatással intenék azok önöket arra,! hogy a pálinkáivástól őrizkedjenek. — De mind ez nincs hatalmamban; — csak egyedül a szó, a beszéd ereje áll rendelkezésemre. Oh bár megtalálnák szavaim az utat önök szivéhez ; oh bár megtudnám győzni önöket arról, bogy a pálinka méreg, lassan de biztosan ölő, méreg, hogy a pálinka ivás kiinondhatlan károkat okoz egészségi szempontból úgy, mint vagyoni állapotra nézve . . . Szándékom az, hogy önöket kikhez a legszebb reménynyel eltelve jöttem s kikhez a legnagyobb bizalommal fordulok s kiknek jóléte boldogsága igazán szivemen fekszik — visszatérítsem arról az útról, melyen járnak, — mert az az utj csak romlásukra vezet, — azon az utón járva | önök szegények és boldogtalanok maradnak mindvégig egész életükben s időnek előtte elvénülve nyomorultan rogynak a sirba. — Isten látja lelkemet, a legjobb akarat szól belőlem, szeretném önöket lelki jólétben s anyagi tekintetben is megáldottan látni; szeretném ha több uj ház épülne a faluban és kevesebb sir nyílna meg már egyszer a temetőben. Ez azonban csak úgy lehet meg, ha önök is komolyan magukba szállva, elhatározzák magukat arra, hogy a pálinka ivással felhagynak s azokat is kik nincsenek itt s kérő, figyelmeztető szavaimat nem hallják — intik, kérik a pálinka ivás elhagyására. A jó Isten adjon önöknek ehhez erőt! Egész ihletséggel szólá a lelkész e szavakat s a Hallgatóság mély csendben és nagy meg- illetődéssel hallgatta azokat. — A mély csendet az öreg biró reszkető szavai szakították félbe, ki felemelkedve ülő helyéről igy szólott :-— A jó Isten hozta kedves jó Tisztelendő |Ur közénk és segélje meg feltett szándékában; 'érezzük szavainak nagy igazságát, belátjuk, hogy nem jó utón jártunk eddig, de letérünk arról, én mondom ezt az öreg pilótás. — Ugy e atyámfiai utánnam jöttök ti is? — A hallgatóság között tompa morajlás hangzott s többen meghatva a pillanat magasztosságától felkeltek és kezeiket nyújtották az öreg Pilótás felé jeléül annak, hogy készek lesznek követni őt. — A lelkész felfogva a pillanat fontosságát, meghatottan nyújtotta ki kezét az öreg Filótás felé, ki aztán — bár mint szabadkozott is a jó lelkész ur — lehajolt és megcsókolta s azután megrázta azt . . . utánna a többiek is siettek kezet fogni jó Tisztelendő urokkal! Nagyon meghatott engem — szóla most a lelkész — önök nemes elhatározása; köszönöm bizalmukat melylyel felém fordultak. Legyenek is arról meggyőződve, hogy engemet egyedül az önök iránti ^szeretett és jó indulat vezérel tetteimben. — Én hűséges lelkipásztoruk leszek s örülni fogok, ha egy lélek sem vesz el a reám bízottak közül. — — Alost pedig édes barátaim oszoljunk szét. — Ne feledjék el, hogy ma itt Ígéretet tettek, fogadást fogadtak; — állják meg azt és teljesítsék emberül. — Igyekezzenek másokat is megnyerni az ügynek. Holnap estvére pedig kérem jöjjenek el ide ismét s legyenek figyelmes hallgatói szavaimnak s élő szemekkel tanúi annak, hogy a pálinka csakugyan méreg. — A tanító ur elfogja tenni ezen üveget és holnap elő adja, mikor majd a pálinka mérges hatásával fogok beszélni. — — Adjon Isten jó éjszakát! Áldja meg az Isten mindnyájokat! — Áldja meg az Isten tisztelendő urunkat is, szólónak most csaknem mindnyájan és szép csendesen szétoszlottak. — Folyt. köv. Alsó-örs. Dömény Zoltán.
