Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)
1895-12-21 / 13. szám
Melléklet a „REFORMÁTUSOK LAPJA' 1895. évi 13 ik számához. lyamodik a Miniszterhez, hogy nem a 184 frt 62 krt, hanem a mennyiben az egyházi hatóság az összfizetést 265 írtban (a szolgabiró a búzának köblit 8 írt 25 kr, az egyházi hatóság pedig 6 írtjával számította, innen a különbözet) állapította meg, ezt egészítse ki a törvényes minimális I 300 írtra S mi történik ? A vármegyei közig, biz. melynek purgatoriumán a folyamodvány át-j ment ad maiorem autonómiáé no3trae glóriám ezen határozottal küldte azt vissza „a tárgyalás során megállapittatik, hogy a szóban forgó állomással egybekapcsolt illetmények pénzértéke a közigazgatásilag eszközölt összeírás szerint 307 frtban lett felszámítva ... a tanítói állomással egybekapcsolt illetmények pénzértéke a 300 frtot meghaladván . . . a beadott kérvényt s csatolmányait felterjeszthetök- nek nem találta bizottságunk.11 íme a kétféle mérték ! A fizetés összegétől fügvén a nyugdíj mennyisége: elerőszakoltatik a tanítói fizetéstől a kántori fizetés, arról lévén szó, mennyi a tanítói fizetés, mely 300 írtra való kiegészítését az álllampénztárból várja, hozzávétetik a tanítói fizetéshez a kántori fizetés. Nemde következetes eljárás? Mit láthatunk ebből az egész eljárásból? Először is, hogy iskola ügyünkkel ki vagyunk szolgáltatva teljesen az államnak s hogy iskola autonómiánknak csak foszlányai vannak már kezünkben, hogy iskolai összes autonómiánk abból áll hogy az állam parancsol és mi végrehajtjuk és fizetünk. Iskolánkban és annak ügyeiben mindenki ur már, csak az nem, a ki azokat fentartja és fizeti. Természetes I Két dudás nem lehet egy csárdában, az állam is az egyház is, az erősebb kiszorítja a gyengébbet, hogy a mint ő fújja úgy thnczoljon ez odakivül, de csak úgy ott is ha fizet. Láthatjuk továbbá, hogy az állam is tiporhatja lábbal saját törvényeit. Mert autonómiánkat a véren szerzet béke kötéseken kívül az azokat beczikkelyező és más országos törvények is biztosítván, midőn ezen törvényeket nem respektálja saját törvényeit tnpodja meg az állam. S láthatjuk végre, hogy az állam is szokta néha követni a ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes elvét. Teheti, hisz’ mindenható. Gyügye. Kazay Gyula. Hogyan teremtsünk hat öntudatos református népisk. ügyi politikát? A .Debreczeni Prot. Lap“ 49-ik számában Sinka Lajos „Református népiskolaügy“ czim alatt egy igen komoly figyelemre méltó és mindnyájunk által megszívlelendő czikket közöl, melyben ezen kérdést állítva fel: Van-e tulajdonképpen református népiskola ügy ? A nemleges fe! leletet ezen kérdésre egy hasonlatban adja meg, j mondván: „A református népisk. ügy névértékben teljes keletnek örvend, azonban ez nem valódi érték, az alap nem szilárd, nem érez, az egész csak kényszer forgalmú valami, mely a devalváció küszöbére jutott“ s ezen állítását aztán czikkiró történelmi ismerettel, helyes logikával s református érzékkel bizonyítja be. Végül czikkiró arra buzdít, hogy szervezkedjünk isk. dolgainkra nézve öntudatosan s keltsük életre a szendergő népisk. ügyet! A czikket minden pontjára nézve aláírom s az alábbiakban arra kisértem meg feleletet adni, hogyan teremtsünk hát öntudatos református népisk. ügyi politikát? A ref. iskola a ref. egyháznak mindig édes gyermeke volt, ennek emlőjén táplálkozott, sorsuk közös volt, együtt álltak vagy estek. A reformatio korszakában, majd az üldözés és elnyomatás éveiben, midőn az egyház tagjait, annak lelkészeit és tanítóit az egyházhoz való erős ragaszkodás és tántorithatlan hűség jellemezte, természetesen iskoláikon is a nemzeties mellett erősen kidomborodott a református jelleg is. Azonban az idő kereke egy nagyot fordult, a viszonyok éppen ellenkezőre változtak, különösen gőz- és villamos századunk 2-ik felében az idealizmus utáni törekvés megcsappant, az igények nagyon megnőttek, az emberek élvezni és élni sietnek, a vallási indifferentizmus egész jéghidegségében beköszöntött és állandó lakást vett közöttünk, -— ilyen körülmények közt az édes anya még saját vérével sem volt képes táplálni kedves leányát s igy aztán az éhségtől elcsigázott szervezetű anya, hogy gyermekének életét biztosítsa — az elválás keserű érzetével bár — az állam polyp karjai közé dobá gondozás végett, itt a kis leányzó megvéresedett, szép czifra ruhát kapott, melyben szegényes öltözetű édes anyját szinte megvetette s lenézte, szóval az anyától örökölt typust a gyermek egész lényéről eltüntette az idegen kezek ápolása. A kényszerítő körülmények hatása alatt történtekért nem kárhoztathatunk senkit, azonban hogy egyházunk még meglevő iskoláit megtarthassuk s azokban öntudatos református népisk. ügyi politikát teremtsünk : a ref. egyház életérdeke iránti kötelességünk s hogy azt elérhessük, szerény véleményem szerint szükséges elsőben is egyh. főhatóságainknak lelkész és tanítóképző intézeteinket úgy rendezni be, hogy azoknak növendékei elsajátíthatták a ref. szellemet, egyházunkhoz való ragaszkodásuk s azok igazai iránt való lelkesiilésük, egész a rajongásig menő szeretetük lássék meg rajtuk ott kinn az életben is, a hivek közt, a templomban s iskolában való forgolódásukban! A leendő lelkészek s tanítók ha máraz iskola falai közt. ilyen vérükbe átment református szellemmel foglalják El is ment azután a hire a faluban, hogy ma este egy muszka spiont mutogatnak a népnek, ki meg lesz kötözve — természetesen s ki azért jött egyenesen, hogy kikémlelje: melyik utón jöhet be 8árfaluba legkönnyebben az ellenség és hol lehet a falut felgyújtani úgy, hogy porig leégjen az . . . Ilyen s még badarabb hírek aztán nagy izgalomba hozták a népet s alig várták már az estét . . s mikor aztán eljött az este, tömegesen i tódultak az iskolához az emberek . . sőt még a I gyermekek és asszonyok is kerülgették az iskola környékét, hogy legalább az ablakon át láthassanak valamit abból a csúnya muszka spionból, ki a falut fel akarta gyújtani. Az iskolába megjelentek szépen helyet foglaltak a padokban s kíváncsian várták a lelkész urat, ki nemsokára meg is jelent s a népet nyájasan köszöntötte, helyet foglalt az asztalnál, azután intett a tanító urnák, ki erre egy egész pintes üveget vett elő kaputja alól s azt az asztalra tette. — A pintes üveg egészen tele volt pálinkával! A jelenlévők ugyancsak nyújtogatták nyakukat s nagyot néztek a pálinkás üvegre. A bevezetéssel nagyon meg voltak elégedve. A lelkész ur ekkor elkezdett beszélni eképen : I. Tegnap este megígértem, hogy a népnek egy nagy és veszedelmes ellenségét fogom bemutatni. Most ezen Ígéretemet beváltom. Hallgassák önök szavaimat figyelemmel. — A jó Isten mikor az embert teremtette, mindent hatalma alá adott nékie . . . ellátta őt minden szükségessel, a mi testének fenntartására kívántatik. Éhségének csillapítására adott neki tápláló eledelt, a fáknak gyümölcseiben s a körülötte lévő élőállatok busában, szomjúságának enyhítésére nyújtott neki egészséges és üdítő italt a források vizében. Sokáig be is érte az ember ezen egyszerű eledellel és itallal, de idővel letérve a természet és egyszerűség útjáról — keresett és talált is magának mesterségesen előállított eledeleket és italokat. Legelső ily mesterségesen előállított itala volt a bor . . A bor mértékletesen élvezve — nem ugyan nélkülözhetetlen — de nem is ártalmas ital s a benne rejlő szesz erejével erősítő hatással van a fáradt testre, sőt bizonyos betegségekben még gyógyszerül is sikerrel használta- tik; kelletén felül élvezve, vagy éppen túlságosan használva azonban már ártalmas az egészségre. • Nem ide tartozik elmondani mindazt, hogy miképen jöttek használatba azok a különb-különb- féle italok, melyekkel az emberiség ma már él 8 messze távoznék czélomtól, ha mindazokról szólalták, azért egyszerűen áttérek beszédem tulaj- donképeni tárgyára s a mint ígértem, bemutatom a mi népünknek egy igen nagy és veszedelmes ellenségét. A kíváncsiság most a legmagasabb fokra hágott s mindenki feszült figyelemmel nézett az asztal felé — fürkészve, hogy nines-e alatta az a csúf muszka spion . . Folyt. köv. Alsó-örs. Dömény Zoltán.-Í^Séel munkálkodási terüket az életben, én nem gondolnám, hogy munkálkodásuknak hasonló eredménye nem lenne! Hogy jelzett czéiunk még jobban eléressék, szükséges továbbá: mint hogy nagy' számú apró-cseprő egyházaink egyházi es iskolai szükségleteiket — a fentebb említett oknál fogva — fedezni képtelenek, én a lelkészi állásokat illetőleg a csekély ebb népességű egyházakra vonatkozólag az affilialtatást, — a körülmények úgy kívánván — az egyházak csoportosítását látnám előnyösebbnek inkább, mint sem egyetemes egyházunk létalapjait, az iskolát, — még ha volna is kinek vagy minek — feladnám ; az igy affiliált, esetleg csoportosított egyházak iskoláiban a közvetlen felügyeletet első sorban — a vallástan tanítását pedig minden körülmények közt az illetékes lelkészek kezébe tenném le s tanítana ma ez, holnap amaz egyház iskolájában, magától értetődvén, hogy a mindennapi kenyér megszerzési gondja alól teljesen felmentve lennének. A közlekedési viszonyok, a nagynak látszó teher, vagy más efféle ellenvetések csak kicsinyes indokok gyanánt jönnének számításba a magasztos czél mellett, annyival is inkább, mert a mi „tanító Mesterünk is széjjel járt és jót cselekedett“ ! Nagy nevű reformátoraink szintén igy cselekedtek s nem csak a felnőtteknek hirdettek az evangéliumi igazságokat, hanem a kicsinyeket is igyekeztek „tejnek italával* táplálni. Hogy iskolájukban a refor. szellemet a jövőre biztosítsuk, szükséges egyházi és isk. eddigi gyűlölt adózási rendszerünket alaposan megváltoztatva, a kor igényeinek megfelelöleg rendezni be s ennek mikénti keresztülvitele igazságánál és méltányosságánál fogva az eddigi tervezgeté- sek között leghelyesebb a Ferenczi lelkész ur által proponált személyi adóval egybekötött birtok aránylagos adózási rendszer. Egyházunk nagy tekintélyű őrállói! Kérve kérünk, ne engedjétek tűrni, hogy az ur szőllőjének buzgó, de szerényebb munkásai még sokáig legyenek kénytelenek pirulni az eféle nyilatkozatok miatt: „a ref. egyház vastagabb lelkiismeretű mint az állam, mert ez, a kinek semmije sincs, semmit sem kíván tőle, mig amaz ugyanattól terményben, pénzűén és munka értekben 12—15 frtot, sokszor ennél is többet hajtat be.“ Végezetre oszlopos férfiúink győznék meg már valahára a nemzeti szellem ápolásának szükséges voltára csak most ébredt magas kormányt, hogy ezt a szellemet a folytonosan üldözött s fojtogatott magyar ref. egyház már negyed fél század óta féltékenyen ápolgatja, mert református és magyar egyház és iskola „egy anyaméhből született,!“ s annyi idő lefolyása alatt alig elképzelhető miilókat költött, éppen a nemzeti szellem annyi ellenséges viszonyok közti fentart- hatása érdekében, ezeknek némi kárpótlásául ne azzal az alamizsna szerű 60 ezernyi frttal, hanem legalább is a másik felekezet kezei közt levő 200 milliónyi vallás- és isk. alaphoz viszonyított arányban járulna a ref. egyház és iskolák szükségleteinek fedezéséhez is, erre nagyon rászolgáltunk már a múltban. Ezek a tervek volnának már azon feltételek, melyeknek keresztülvitelétől várnám iskoláinknak fenmaradhatását s azokban a református szellem megteremtését, sót várnám ref. egyházunk megújhodását, az igy átalakított egyházban aztán hozzáfoghatunk a siker biztos reményével evangelizálni, belmissiózni is, mig ezek keresztülvitele nélkül csak szalmát csépelünk. Mánd, 1895. decz. 16. Szeőke József. Irodalmi estély Mátészalkán. A szatmári Protestáns Irodalmi kör még a nyáron czélba vette, hogy vidéki városainkban irodalmi estélyeket fog rendezni. A fehérgyarmati ilynemű estély csakugyan oly jól sikerült, hegy jogosan számíthat a közönség támogatására a vármegye más pontjain is. Felolvasások, zene, ének, szavalat képezik ez irodalmi estélyek prog- rammját. Közre működők a tagoksorából telnek ki, de felkérés folytán egy pár szamot hölgyek töltenek be. A estély után tánczvigalom következik, melyre ugyanazon jegyek érvényesek. Tekintve, hogy most Mátészalkán színtársulat foglalja le az estéket s annak koukurencziát csinálni a közönség érdekéből sem volna tanácsos az irodalmi estély megtartása jövő január hó második felére halasztatott. Ha tudjuk azt, hogy alig van valamire való vidéki város, hol felolvasó esték ne tartanának a téli szezonban városunknak is törekedni kell.
