Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)

1895-12-14 / 12. szám

REPO RMÁ TUSOK L A P J A.

késztársunk; „Nagyon setétnek látom a jövőt, mintha nem Istenkeze kormányozná a világot, minden a maga saját akarata szerint megy, de a végeredmény a hitélet megújhodása lesz. Csak dolgozzunk és kezeinket ne tartsuk ósszetéve ölünkben.“

Ily szomorú állapotban vigaszt csak az Isten igéje nyújt: „Az ur pedig örökké ül és az ő székét készíti az Ítéletre. És ő megítéli e világot igazságban: és a népeknek, törvényt mond tökéletességben. És leszen az ur a megnyomo- rittatottnak felmagasztalás és idejekorán való segítsége a nyomorúságos időkben. Annak okáért te benned bíznak, a kik esmérik a te nevedet; mert el nem hagyod azokat, a kik tégedet keresnek urain!“ Zsoit. 9. 8—11. vers.

getéssel tölteni el az időt . . mit is csinálna az ember a téli hosszú estéken át falun.

De kérem, csak folytassák a beszélgetést s fogadjanak be társul engemet is.

— Nagyon örülünk, ha szerencséltet itttna- ]radásával bennünket kedves Tisztelendő ur —

szóla most a segédtanító ur — s egy székét, tett I az asztal mellé s kérte a Tisztelendő urat, hogy , foglaljon ott helyet.

A fiatal lelkész leült s kérte a többieket is, hogy üljenek le s folytassák a beszélgetést tovább.

A beszéd folyama azonban nem akart megindulni, azért a lelkész maga kezdett a szóhoz.

— Szoktak igy összejönni esténként? kérdé a tanítótól.

— Nem szoktunk eddig, csak most ez egyszer jöttek össze ezek a jó emberek az én meghívásom folytán . . .

— Kiír, hogjr rendesen, minden este össze nem jönnek beszélgetés végett . . hamarább is

' mennének el az unalmas és hosszú téli esték, meg aztán tanulhatnának is valamit . . Tudják mit? jöjjünk össze ezután rendesen esténként valahol, például itt az iskolában, beszélgetés végett s majd vagy én, vagy a tanító ur olvasunk fel az ujságlapokból, vagy más jó könyvekből vala- l mit. Nem kerül ez semmibe sem és mi szívesen tesszük.

— Bizony jó lesz! — mondá erre az öreg bíró — ügy is olyan hosszúak a téli esték, legalább igy hamarább eltelnek azok.

— Jó lesz bizony! mondák a többiek is — mi szívesen eljövünk mindnyájan !

Még egy darabig beszélgettek egyről-másról és azután szétoszoltak azzal az Ígérettel, hogy holnap este megint össze fognak jönni s másokat is igyekeznek megnyerni és elhívni az ösz- szejövetelre.

Folyt. köv.

Dömény Zoltán.

Egy „ó-magyar protestáns.“

— A Magyar Allam-ból —

Szánalmas naivitással oda nyomatja a „Magyar Állam“ egy piszkolódó czikke alá név helyett, hogy azt a czikket irta „egy ó-magyar protestáns.“ Azt gondolván, hogy mert van ó-katblikus tehát lenni kell ó-protestánsnak is. A czikkre azt jegyzi meg, hogy azt egy tiszteletreméltó protestáns férfiútól kapta. Feltesszük az ő olvasó közönségükről, hogy elhiszik e szent hazugságot, de mi nem hisszük el, hogy volna olyan tollforgató protestáns ember, aki úgy bemocskolná saját prot. egyházát, a mint ez a cziklc bepiszkolja.

A czikk azon kezdi, hogy megküldték ez „ó-magyar protestánsának a Protestáns egyházi és iskolai lap egy mutatványszámát s ö azt felháborodással olvasta s arról igy ir: „No zsidó nálam ugyan jó helyen kereskedel, de köszönöm hogy alkalmat adsz egy kis leszámolásra!“

A leszámolást aztán igy kezdi: „A mutatványszámhoz mellékelve lett egy siralmas előfizetési felhívás a magyar prot. közönséghez. Úgy látszik, hogy a Prot. egyh. és isk. Lap szerkesztője nem akar különbséget tenni az ó magyar evangéliomi keresztény protestánsok közt, kikhez őseim tisztelete és családi viszonyaim engem is. kötnek és az uj magyar zsidó szellemű ev. és ref. protestánsok közt, mert azt mondta ezen mellékletben, hogy „ha a magyar prot. Sión nem akarja végelgyengülésben kimúlni látni a Török- Székáes-Bullagi lapját, annyi nemes eszme, tisztes múltú orgánumát: akkor gyűjtsenek előfizetőket.“ Ez lenne tehát a prot. lap programmja és iránya.

Hja kedves hifelem, azok a keresztény szeretet szellemei elrepültek, a melyek a közéletben, a keresztény hitfelekezeti és erkölcsi nagy különbséget nem ismertek, hanem, tisztelték mindenki vallási meggyőződését és ápolták a kér. erkölcsöt a népben, hazai törvényeink védelme alatt. Azokat elhomályosította Szász Károly, Ze- lenka prot. püspökök és társainak zsidó szelleme, a kik fenhéjázassal saját egyházaikból magukat és a prot. lelkészeket kiközösit,ették, az egyházak tagjait és a híveket tömegnek ezimezik és csakis adótárgynak nézik s ezzel a prot. hívek és lelkészek között az abroszt kettévágták s az állam koldusaivá deklarálták . . .“

Nohát igy nem ir protestáns ember.

De hogy a czikk forrásáról perczig se legyünk kétségben az alábbi idézetet még közöljük :

„Az ó magyar protestantizmus szép jellemű szelleme nem halt meg, csak elaltattátok, aluszik, de ébred és felfog ébredni, mert felébresztik a nép igazi barátai a katholikus alsó papság, amely a keresztény szeretet és erkölcsért lelkesülve, a Szent lélek által megszállva, népek isteni és emberi jogaiért küzd és vérét ontani kész az istentelen és erőszakos államhatalommal szemben, amely keresztény szeretettel és tárt karokkal fogadja keresztény hitfelekezeti különbség nélkül a lesújtott protestánsokat is, a nehéz küzdelemhez s visszaállitandja a fertelmes uj szellem által az egyes egyházakban is megzavart hitfelekezeti békét.“

! mely még mindég emlékeztetne a régi izmos termetre és aezéljellemre: tehát lomtárba kell dobni a hitvallásokat is. Miért különbözne el magát a 'református egyház a Heidelbergi Káté és Helvét hitvallás jelszókul hangoztatása és zászlókul felemelése által a többi feiékezetektől ? vesse el magától azokat, a felekezeti tanok a szabadelvüség korszakában nem divatosak, szabaduljon meg azok nyűgétől s feledve dicső múltját s feledve a felekezeti tanokhoz való hűsége révén a nagy miveit nemzetek egyházaival való rokonságát, testvériségét, hódoljon a korszellemnek s a hitükhöz hű ősök sok szenvedései és vére árán szerzett kincset ne tartsa többé féltékenyen őrizendő drága örökség gyanánt, hanem olyvá nézze, mint valami elavult, korhatag és értéktelen tárgyat s szakítva dicső múltjával, a modern szellem által megteljesedve ölelkezzék össze zsidóval és unitáriussal egyaránt.

Első és főfeladat a korszellemmel karöltve járás, azután a hazafiság, vagyis a kormány szabadelvű diadalszekerének vonszolása, azután egy : kis belmissió és lelkészek sorsán töprengés, értekezlet tartása s azokon se hideg, se meleg, szentelt vizféle felolvasásoknak, értekezéseknek 1 tartása gondosan vigyázva arra, hogy Kálvin Mé- . j lius, a 17-ik századi rebelis hitszabadságért har- czoló ősök. a református elvek, hitvallások vala , hogyan elő ne forduljanak, hanem ezek helyett minthogy végén csattan az ostor, legyen áztál . berekesztésül bankett,egymást dicsőitgető toasz- ; tirozás, a nap lenyugvásával pedig zene és tán« j — Bocskay, Bethlen, Rakoczy, meg a gályámból j pedig akár se lettek volna a Magyar hazában ; ? .

No, hogyha a protestantizmus hangoztatott elve t czélja a folytonos haladás s úgy, mellékesen méj az igazságkeresése is, talán csak azért, hogv . soha ne találjon reá: akkor valóban ne dicseked jék az ilyen haladással, mert ez egy általába! . nem válik előnyére, egy kálvinista-szabású öre< . debreczeni tanár régen megmondotta, hogy „qu . profiéit instudiis, seddeficit inmoribus, plusdeflei . puam profiéit.“

3 Legyen szabad ezek titán kimondanom, bog;- én az uj törvényeket a magyar református egy j házra nézve rendkívül sérelmeseknek és vészt , hozóknak tartom s azokban egyhazunk porig aláz -j tatását látom. A gyakorlati élet nem sokán -' rettenetesen fogja igazolni azon igazságot, hog; jr’; magok azok is megborzadnak saját művök rom

; boló következményeitől, a kik az uj törvényeke- megalkották. Mainz mellől, Németországból írj , egy református lelkész, az ifjú Olhy, egyik lel

Az uj törvények és a református egyház.

E czim alatt a „Szabad Egyház“ ismert1 hithü szerkesztője ezeket Írja:

„Bármennyire hozsánnázzanak is a szabad- elvüséggel kaczérkodó lapok az uj törvényeknek, bármennyire magasztaljak is azokat nagyhangú szavakkal: a magokat elszédittetni nem hagyó komoly gondolkozásu emberek előtt kétségtelen dolog, hogy az uj törvények éle a református egyház ellen irányul s ezt semmiféle álokoskodás el nem vitathatja. A református egyház a maga elveire nézve nem alkudhatik, azokat önmegsemmisítése nélkül fel nem adhatja. A hajhatatlan szilárd elvek ugyanolyan jellemeket is képeznek. A világ zajongó lelkének pedig ilyenek nein kellenek, hanem olyanok kellenek, a milyeneket a maga szeszélyei szerint, saját változó tetszéséhez, állhatatlan akaratjához képest alakíthat s viaszként formálhatja különféle alakokká. Hogy tehát az elvhü aczeljellemek a világ zajongó lelkének számításaiban, tét veiben kellemetlenséget és alkalmatlanságot ne okozzanak, hogy azokkal többé ne gyűljön meg a baja: tehát azt az intézményt kell eredeti alkotásából kivetkőzhetni és meggyengiteni, a mely elvhü és szilárd jellemeket képez és nevel; oly helyzetbe kell juttatni, hogy aczeljellemek képzésére és ápolására többé képes ne legyen. A rebellis Bocskayak, Bethlenek, Rákóczyak, Thökölyek, a nagy tudo- mányu Szatlimari Paksiak, Sinaiak és több más kálvini jellemű férfiak mindnyájan a református egyház emlőjén nevelkedtek fel s korukban erős oszlopai voltak a magyar református egyháznak. Ezekkel és a hozzájuk hasonlókkal szemben a világ lelke nem boldogult, nem ment semmire. Bzép szin alatt kell tehát elébe kerülni a református egyháznak, hivatkozni kell hazafiasságra, körül keil venni szép szóval s ha ügyesen bánnák vele, mint a magyar emberről mondja a példabeszéd, nagylelkűségében még az inget is odaadja. Ki kell vetkőztetni ősi tulajdonaiból a református egyházát és valami színtelen öltözetbe kell felöltöztetni. El kell hitetni vele, hogy alkalmatlan már neki az a testhez feszesen álló ősi autonómia, csak gátolja a szabad mozgást, öltse fel a helyett magára a vallás szabad gyakorlatának, vagyis: felekezetnélküliségnek bő köpenyegét, legyen olyan mint a gyűlöm, mely mindenfele állatot bétakarit magába. És minthogy a világ lelke által reászabott modern öltözet mellett igen kirívó volna a tisztes hitvallási öltözet,

— Ön már egy év óta él e nép között — szólt a lelkész egy ily alkalommal — tettek-e már próbát a nép oktatásával?

— Bizony nem jutott az eszébe senkinek eddig; a jó öreg Tisztelendő ur - boldogítsa Isten őt a másvilágon — eleget sopánkodott a nép sorsa fölött, beszólt Í3 sokszor és pedig néha igen erősen hozzájok, de nem lett annak semmi eredménye. — E nép belemerült a pálinkeivásba annyira már, hogy arról nem lehet öt leszoktatni többé.

— Én azt hiszem, hogy le lehetne őt szoktatni, csak az utat találnánk meg eszéhez és szivéhez. Tegyünk egy próbát édes barátom. Hívjon össze nehány embert, ti kiket akar magához holnap estére és ha többen lennének mint gondolná s szobájába nem férnének be, úgy vezesse ókét az iskolába, de vigyázzon jól s az összejövetelnek semmi más okát ne mondja, csak azt, hogy beszélgetés végett jöjjenek oda, arról meg éppen ne szóljon, hogy én is ott fogok lenni . .

A tanító megígérte, hogy eljár megbízatásában. El is járt s többeket meghívott magához égy kis beszélgetésre.

A meghívottak meg is jelentek s miután a szobában nem fértek meg, átmenőnek az iskolába, ott beszélgetéssel töltötték az időt. Igen peg voltak azonban lepetve, mikor a lelkész ur H betoppant közéjük. — Felkeltek mindnyájan s egész tisztelettel és alázatossággal köszöntötték a fiatal lelkész urat.

— Igen örülök rajta — szóla ez most a tanítóhoz, hogy lejöttem én is ma önhöz kedves tanító ur — talán valami dolguk van, hogy igy együtt tahilom önt ezekkel a jó emberekkel? . .

— Éppen semmi dolgunk sincs . . csak beszélgetés kedvéért jöttünk össze s mivel az én kis szobámba nem fértünk be, ide jöttünk az iskolába.

— Jól cselekedtél^ nagyon ! ezekben a hosz- Sí'aü téli estékben jól esik összejönni és beszél-