Reformátusok Lapja, 1895 (3. évfolyam, 1-15. szám)

1895-11-23 / 9. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA.

Azt mondá Urunk, a Jézus: arról ismernek meg mindnyájan, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek. Az evangyéliom szerint: nincsen sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados, hanem mindnyájan egyek vagyunk a Krisztusban! A ki e tudományt vallja és követi — az a Krisztus tanítványa, bármelyik fe- lekezethez tartozzék is névleg. A ki pedig gyűlöli, üldözi embertársát, nem keresztyén az, ha minden nap megkeresztelnék is. No mert a belső keresztség teszi az embert keresztyénné.

Ha tehát én azt látom,' hogy a szabadkőműves senkit nem üldöz hitéért, vallásáért, sőt az emberi egyenlőséget, testvériséget hirdeti s jótéteményt gyakorol: nincs ok, a miért ezt az intézményt kárhoztassam, sőt abban sem látnék keresztyénellenes dolgot, ha vele a keresztyéni örök eszmék érdekében szövetkeznénk. Hiszen mi más a keresztyén életelv, mint a legtisztább liberalizmus? „Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.“

„Hol az Urnák lelke vagyon, ott vagyon a szabadság.“

De mondom, — mi a szabadkőművesekkel semmi közösségben nem vagyunk s igy a katli. egyház ellen nem szövetkeztünk.

Hanem tudod-e kedves Testvér! hogy honnan származik az a doktrína? Nézz szét csak Európában, látni fogod, hogy a vallásos békét minden országban zavarja egy titkos szövetség és ennek rombolását maga a katli. egyház érzi legjobban mindenütt. Az a társadalmi háború, melyet kulturharcznalc szokás nevezni, mindenütt a, k ith. egyház veszteségével jár, mert a 19-ik századból nem lehet 13—-15-ik századot csinálni. Sikerült Magyarországon is felidézni azt a kul- turharczot. De nagy részben tőlünk függ, pallóktól, hogy annak véget vessünk. Mi szívesen megkötjük a békét. Feltételeink is igazságosak.

Mi lelkipásztorok vagyunk. Őrizzük a magunk nyáját, de a más juhait ne kívánjuk.

Mi az Írás szerint magvetők és aratók vagyunk. Arassa közülünk kiki azt, a mit vetett és ne vágja sarlóját a más vetésébe.

Á többit bízzuk az Ur lelkére !

S akkor kihajt szivünkben a vallás virága, a szeretet s megtenni a jó gyümölcsöt, a békességet.

Egy református lelkész.

Lukacs Ödön elnöki megnyitó beszéde a nagyváradi egyházi értekezleten, október 31-en.

— Vége. —

A népek és némzetek élete ama Mikeás-féle (VII.4.) „tövis bokrokat“ juttatja eszünkbe, melyek egymást dúlják és szakgatják. Béke és testvériség

helyett „mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki mind hálóval halászná az ő atyafiait „(Mikeás VII. 2.) Ezeken felül, mint a rómabeli pogányok, „balgatagok, szövetségnek rontói, szeretett nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok, kik jóllehet Isten igazságát tanulják : mindamellett nem csak a gonoszságot cselekszik, hanem oltalmazzák is azokat, a kik azokat cselekszik“ (Rótn. I. 31., 32.).

S érintsem e a felekezetek között való torzsalkodásokat? Oh ha a testvéri szeretet, egyenlőség s béke nagy mestere, ki egykor kimondotta azt a fenséges igét: „Eljő az idő, midőn sem e hegyen, t. i. a Garizim hegyén, sem Jeruzsálemben nem imádják az Atyát, hanem az igaz imádók imádják lélekben és igazságban, mert az atya ilyeneket keres“ (János 4: 21., 23.): ha — mondom — a béke és szeretet nagy mestere megjelennék e földön, látva itt az emberi indulatok és szenvedélyek a földi alacsony érdekek köznapi harczát, melyben ember ember ellen, testvér testvér ellen emelgeti a gyűlölet fegyvereit, feldúlja nem ritkán a családi szentély nyugalmát, lázas forrongásba hozza a társadalmat, harcra szólítja az egyházat az állam ellen: — nem fordulna-e el az érdek eme harcosaitól eme szavakkal: távozzatok el tőlem, bizony mondom nem ismerlek titeket.“

Bizony találólag jellemzi korunk összekuszált viszonyait korunk egyik mély elmü gondolkodója, midőn igy szól: „íme, ma a parányi földgömbön élő 1400 milliónyi, észszel felruházott valóság megoldotta nem azt a feladatot, hogy boldogul éljen a nap aiatt, hanem azt a problémát, hogy folyvást szenvedjen. Csak nehezen képes kiemelkedni veleszületett tudatlanságból, hanem örökké kicsinyes nagyravágyásával gyötri magát egyes népcsaládokra oszolva. S e nemzet-családokon olykor dühöngő őrjöngés vesz erőt. Egymásra rohannak és a háború gyalázatos hydrája kaszálja az áldozatokat, melyek levágott rendek gyanánt hullanak el a harcmezőkön; de mikor az emberek tudni fogják: mi a föld, fölismerik bolygójuk szerény szerepét a végtelenségben, midőn majd jobban lesznek képesek megbecsülni a természet szépségét és nagyságát s tegyük hozzá: midőn majd igazabban megismerik Krisztust, kit követni látszanak és az ő szent evangéliumával boldogító igazságait; akkor nem lesznek majd oly eszelősök és anyagiasak, másfelől oly hiszékenyek, hanem békében fognak élni az igaz termékenyítő tanulmányozásának, a szép szemléletének, a jó gyakorlatának, az értelem magas képességei használatának“ (Flammarion).

Ide törekszünk, ez a mi ezélunk is! Oh de mennyi nehéz akadály emelkedik e nagy czél felé vezető ösvényen! Csak úgy haladhatunk biztosan előre, ha testvérszeretetben összeforva, igénybe vesszük egyházunk minden erőit, összevágó munkára leszünk képesek buzdítani egyházi életünk minden jóravaló tehetségét. De midőn ez összevágó buzgó tevékenységről szólok, föltárul előttem a közöny egész ridegségében, mely egyházi életünket számos helyen bénultságban tartja, másfelől nincs elrejtve előlem azon sajnos körülmény sem, hogy egyházunk számos kiváló tagja izoláltan fárad a jóra való munkában, külöu-külön akarja azt a súlyt fölemelni, melyhez az erők egyesítése, az összevágó munka lehetne csak elégséges. így például az egyházi irodalom terén szintén tultengés mutatkozik; igy sem az a siker el nem érhető mennyit ennyi buzgó munkától várhatnánk, sem maga a tudomány nem ápoltat- hatik oly eredményesen, mint az egyházunk súlya, tekintélye megkövetelné. — Másfelől ama paizsos férfiú, a szegénység szorongat bennünket, mely kettős irányban gyakorol reánk nyomasztó hatást,- a hívek elkedvetlenedésében s a belhivatalnokok aggasztó helyzetében; amaz megakadályoz abban, hogy nevelésügyünk általában egyházi életünk óhajtásunk szerint felvirágozzék, különösen, hogy nőnevelésünk kívánatos lendületet vehessen s ez által biztosabb alapra fektethessük egyházunk jövendőjét; családi életünk, társadalmunk erkölcsben tisztábbá, hitben buzgóbbá tetessék s mennél több oly nőt képezhessünk, kik biztos zálogai lehessenek aztán az életet betöltő ev, békességnek, szeretetnek, szivnyugalomnak. Belhivatalno- kaink aggasztó anyagi helyzete, a mindennapi tépő és lesújtó gond pedig lehangoltakká teszi a hit sáfárait, az istenige letéteményeseit azon szünet- len munkát igénylő nagy feladatokkal szemben, melyek reájuk különösen a megváltozott egyház- politikai helyzet következtében várakoznak..

Ezek a sajnos körülmények egyesülésre, komoly munkára szólítják egyházi életünknek minden jórava’ó tagját. Századunk alkonyúla- tának vészjósló jelei erősen sürgetnek bennünket, hogy igaz bensöséggel siessünk a vallásnak örökké üde, tiszta és gyógyító forrásához. Ebből menthetünk erőt, bátorságot a Krisztus testének az anyaszentegyháznak építésére, felvirágoztatására. Ez vezérel bennünket oly eszmékhez, gondolatokhoz, melyek értelmünket megvilágositják a nehéz viszonyok között, tettre vezérlik akaratunkat s mindeneket véghez vihetünk azáltal a ki minket megerősít. Kérjük és sürgessük egyező értelemmel anyagi bajaink orvoslását s meg fogjuk nyerni azt, mit a jog, az igazság, az egyenlőség egyaránt megkövetel.

E napon, a reformáció emléknapján ragadja magával lelkünket azon törhatlen hithősöknek kegyeletes emlékezete, kik a legnehezebb körülmények között sem csüggedtek, soha kétségbe nem estek, „kik hit által országokat meggyőztek, igazságot cselekedtek, csúfolásokat és ostorozásokat szenvedtek, annak felette kötüzéseket és

A régi jó ibőkből.

— A „REFORMÁTUSOK LAPJA“ eredeti tárczája. — — Folyt, és vége. —

1811. non. 20. Felséges Urunknak a külső Jurisdictióhoz datált 25-ta Junii 1811. küldődött oskolákat és a gyermekek taníttatását illető parancsolatjának értelméhez képest megújítja a Fső Tiszt. Consistorium a már több Ízben ezen dologban tett rendelését és minden Eklézsiának szoros kötelességévé teszi, hogy az oskolák épületeit jó állapotban tartsák és az Classisoknak télen való füttetéséről jő rendeléseket tegyenek e meilett az elöljáróknak legyen arra gondjok, hogy egy gyermek is tudatlanul feine nőjön az Eklézsiában, szorítsák a szüléket gyermekeiknek az iskolába való járatására és az igen szegényeknek ingyen való taníttatásokról rendelést tegyenek.

Ezenkívül sok Eklézsiában meg van az a dicséretes szokás, hogy a házasságra lépő ifjú személyek, minekellőtte össze esketődnének, meg vizsgáltatnak, ha érti-é a vallásnak fundamento- mát és tuduak-é olvasni. Most midőn az említett Felséges parancsolat a vallásokban egészen tudatlanoknak öszve esketését tilalmazza, szükséges lészeu a nevezett jó szokást minden Eklézsiában felállítani és az arról való rendelést a Catedrából kihirdetni, hogy ez is a gyermekek taníttatására hathatos ösztön legyen.

1811. nov. Szomorúan tapasztalván régtől fogva, hogy minémü gyámoltalan sorsra jutnak gyakorta sok elöregedett, vagy hivatalokat nem folytatható Prédikátorok kiváltképen azoknak özvegyei és árvái, ezeknek meggondolása és más Tiszt. Vidéknek példája arra indította ezen Tiszt.

Tractus Elöljáróit, hogy ezeknek gyámolitásáról j valójában gondolkodnának. E végre már azelőtt kezdett felállittatni egy ugyneveztetett Deficien- í sek Cassája, mely hogy naponként, nöjjön és' gyarapodjon, mostanába egy Tiszt, és Tettes De-, putátióra bizattatott az egész dolognak elintézése,1 mely munka helyben hagyattatott. E szerint tar-1 tozni fog minden Tiszt. Prédikátor esztendőnként a maga jövedelméhez képest bizonyos summács- \ kát azon Cassába visitátiókor béadni, nem külön- j ben tartozni fog minden uj Tiszt. Atyafi, beavat- j tatásakor egy forintot bétenni, hogy aztán ezen | summának esztendőnként bejöhető Interesséből a; szükölködők segittessenek. Hogy pedig rendesen folyjon és megtudhasson, ki mennyit adjon, három rendben osztódtak fel az Eklézsiák és azokban szolgáló Tiszt. Atyafiak. Az elsők rendbeliek fizetnek 6, a másod rendbeliek 4, az harmadik rendbeliek 2 R forintot.

1810. Jan. 2. Tiszteletes nagy Jó Uraim ! Mihelyt, az Ur Isten módot ád benne, azonnal kiindulok kigyelmetek és Eklézdájoknak látogatására, addig pedig ezekeket cselekedjék.

1- o. Az hol a belső személyek hivatalokban híven eljárnak, azokat megháboritani semmi törvény nem engedi, amely Eklézsiák pedig azokat vaktából kiakarnák tudni, nem tudván bizonyos elegendő okát adni, mint a belső hivatalnak megutálni, magokat mindentől megfosztják.

2- o. Valamint az Eklézsiáknak a belső személyeket hányni vetni nem szabad, úgy az Belső személyek, ha szívesen marasztalnak és illendő subsisteiitiájok vagyon, csupán azért, hogy több fizetésre vágynak, törvényeink szerint megbün- tettetnek.

3-0. A Belső személyek a rendes bévett fizetésnek megkissebitésével nem maradhatnak, sem az Eklézsiáknak a fizetést megcsonkítani nem szabad, hanem a szerint tartoznak fizetni, a mint a régi fizetésnek módja volt és a Matri- culában bé van Írva.

Engedje az Ur Isién békességben látnom Tiszteletes nagy Jó Uraimékat, igaz köteles szol- gájok Kábái Ferencz Esperest.

1810 szept. 15. A Vener. Supdea parancsolatja szerint minden ifjú Prédikátorok munkáikat esztendőnként bémutassák, a mikor Confirmations jönnek, exmissiójokról, Specimenek mi nőm őségéről pecsétes levelet vigyenek, könyveik Seriesét béhozzák a T. Senior ur subseriptiójával, mert különben az engedetlenségnek büntetését el nem kerülik.

Az olyan Eklézsiák, az hol némelyek a vékának az országgyűlésekor lett megkissebbitésé- ből alkalmatosságot vésznek arra, hogy a belső emberek fizetésekben kötődjenek, azokat kisseli- bitsék, Judtokra adatik, hogy a mérték változtatásában nem ez a czél, hogy a hivatalban levő személyek fizetésekben károsodjanak, hanem akármiét változzon a mérték, a Deputatuinot a Con- ventió szerint kell fizetni.

Ezek szerint senki ne ajánlja magát más Eklézsiába, hanem ha a Conventionalis levélben világosan fel lesz téve, hogy a búzát a régi módi vékával adják, vagy a mi.it szokásban volt és megerősittetett eleitől fogva.

1810. jun. 11. A T. Prédikátor a Presbiterekkel az oskolákat gyakran látogassák, a Tanítókra, Tanulókra, oskolai épületekre vigyázzanak a hibákat orvosolják, a Tanítók ha engedetlenek, a Tractus Elöljáróságánák jelentsék be, aki meg-