Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-09 / 26. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1892. julius 9 26. szám REFORMÁTUSOK LAPJA. EGYHÁZTÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. xra __ Is ) gl— 7CL3SZERKESZTOSEG: hová a lap szellemi részét illető minden küldemény és az előfizetési pénz is küldendő: Györgytelek, Szatmármegye, valamint az esetleges reklamácziók is intézendők. E LO FIZ ETt S I AR : Kgy évre.........................................4 frt. Fél évre .........................................2 frt. Bér mentetlen levelek csak ismeft kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok vissza nein adatnak. — Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk.-— Hirdetések jutányos áron közöltéinek. — Egyes szám ára 10 kr. EÜ Schlauch. Nagyvárad ékes szavú püspöke beszélt két nap egymásután. Mondott egy disz tósztot és egy disz elnöki megnyitót. A két beszéd mindegyike Schlauch mester szónoklatai közé való. Dicsérendő főpap, a ki .leszáll magas palotájából a „ Rózsabokor “-ba, s helyet fogván Tisza Kálmán, az eretnek főur mellett, poharat űrit Nagyvárad szabad polgáraiért — gondoljuk — vallás külömbség nélkül. Es dicsérendő főpap, hogy nem mulaszt el egyetlen numensuózusabb alkalmat sem, csakhogy tájékoztathassa a világot a magas klérus nemes, fen- költ gondolkozása s érzületei felől és dokumentálhassa az illustris papság világra szóló, megható ha- zafiságát — in verbis. így cselekedék a László király ünneplése alkalmából most közelébb Nagyváradon is. Az első dicséretes tettet el kellett követnie, mivelhogy egy jebuzeusokkal és eretnekekkel vegyitett város „szabad polgárságára“ nézve mi sem lehetne hízelgőbb, mint ha egy — Schlauch leszáll közéje, nemcsak, hanem kitüntető atyai elösmerésben részelteti s a Mindenható óltalmába nagy kegyesen bekönyörgi. A második dicséretes tett pedig azért lett elmaradhatatlan, mert illő dolog vala immár, hogy a Vaszarv herczegprimás által szárnyára bocsátott „Béke“ galambja mellett, ott lássa magyarságunk azt a sólyomot is, mely tudvalevőleg végtől fogva kedvencz vadász madara a magas klérusnak és szinte tudvalevőleg nagy előszeretettel épen a békés duczok lakóit szokta űzőbe venni s ha szerit ejtheti — széttépni, Meg aztán, ki fia hinné el a magas klérusnak, holott urbi et orbi hirdeti, hogy ő első sorsú római katholikus és azután csak magyar, ki fia hinné el, hogy vannak legalább is olyan hazafiak, mint az eretnekek, a kikről minden szóbeli publi- catió nélkül Isten s világ tudja, hogy első sorban is, másodikban is, harmadikban is csak magyarok és azután — Isten a megmondhatója egyedül, hogy hányadik sorban csak kálvinisták, — mondom, ki fia hinné el a magas klérus igaz hazafiságát, ha minden nevezetesebb alkalomra nem nyomatná le expressis verbis, mily „páratlanul álló előny az, hogy ők midőn magukat egyházuk hü gyermekednek vallják egyszersmind hazájuknak is hü fiai lehetnek“ mennyire „szerencsés dualizmus ez (t. i. az egyház feje iránti hűség), mely lelkismeretük- ben elválaszthatatlanul összeköti az egyházi szellemet a hazafisággal!! Hát már csak ez okáért is okvetlenül meg kellett cselekednie Schlauchnak a nagyváradi ünnepi diszbeszédeket. Mindenesetre nyomós okok, kivált a legutóbbi, azért méltán illeti Schlauchot az elösmerés, hogy ily nyomós okok kényszerítvén, ékes szavú ajkairól leoldá a hallgatás bilincseit és beszélt, és szó^ nokolt. De elösmerésünk koszorúját mi főként azért a pompás kontradikciózásért illesztjük fenkölt homloka fölé, mely egyik napi és másik napi beszéde közé oly annyira félreösmerhetetlen elokventiával illeszkedik. Első nap tósztozik a „Rózsabokor“-ban. Régen konstatáItatott, hogy: „in vino est veritas!“ Azt meg mi föltesszük, hogy egy ily nagy magyar diszlakomán, ha nem hamisítatlan hegyaljai, hát legalább is tiszta magyar gyártmányú pezsgő töltő meg a diszlakomázók serlegeit. így szólal aztán meg Schlauch pohár köszöntőjében a szinigazság, ékesitve a magyarság sujtásos remekeivel. Ostromolja a kulturbölcsészet amaz elveit, melyek az emberiség szabad fejlődését nem az emberiségnek önön, öntudatos elhatározásából, melylyel egy magasabb ideális ezé] után törekszik, hanem egy természeti törvényből, mely az embert erőszakkal előre tolja, származtatják, s erősiti, hogy a nemzetek sorsa Isten kezében nyugoszik. Igazolja ez utóbbit azzal, hogy bármit mondjanak is az akaraton kívüli erők működését vitatok, érezzük, hogy szabadok vagyunk, s régen elvesztünk volna — úgy mond — ha a természet törvénye, mely az erősebbnek jogosultságát hirdeti, intézte volna sorsunkat; a nyers erő elmélet híveinek ellent mond — folytatja tovább — korunknak egész szellemi mozgalma, mely a szabadságnak oly annyira hive, hogy nem a szabadságnak elvesztésétől, mint inkább annak túlzásától kell félnünk, de ellentmond a mai nap is, mély azon történelmi eseményeknek emlékét időzi fel lelkűnkben, midőn őseink, éppen a fatalizmusnak hódoló ozmánok nyűge alól felszabadultak és szabad tevékenységüket felvehessék, a US
