Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-16 / 27. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Lapszemle. — A „Sárospataki Lapok* 27-ik számábau Ry jegy alatt ir valószínűleg maga a szerkesztő vezérczikket. „A nagyváradi ünnepek után“ czim alatt. A czikk erőteljes hangon bírálja a Szent László ünnep komédiáit. Schla- uchot, mint az apácza-hecz főpátronusáta maga valóságában mutatja be. Kiemeli a Schlauch beszédéből a magyar király főkegyúri jogáról mondott passust, álokoskodásnak tartja azt. „Az ellen már mi is tiltakozólag szeretnők felemelni gyönge szavunkat, hogy a római kath, egyház főpásztorai az alkotmányosan uralkodó, koronás királyra vessék ki hálójukat s a történelmi dátumok szemfényvesztő összeállítása által Őt próbálják arra az útra csa lógatni, a mely Canossába vezet.“ Teljesen egyetértünk czikkiróval mindenben. Mi azonban nemcsak „szeretnők felemelni tiltakozólag gyönge szavunkat“ a Schlauch jezsuitizmusa ellen, hanem hirdetjük urbi et orbi, hogy a sima szájú jezsuita ellen nekünk tapra kell állanunk és minden fegyverünket összeszednünk, mert Schlauchnál veszélyesebb ellensége nincs a magyar protestantizmusnak. Nem mintha szellemi fegyvereit tulbecsülnők, hanem mert egy bőséges vagyon van a kezében, mely nagy erőt ad még egy közönséges halandónak is. Ugyancsak a „S. L.“-ból adjuk a következő kis czikkecskét : — Egyházi lapirodalmunk átalakítása végett többször felszólalt már a „Ref. Lapja.“ Először egy napi lapért hevült, most — ezt kivihetlennek látván — apasztani szeretné egyházi lapjaink számát, a melyek nagyobb része folytonos panasz közt tölti életét. Külön lapot gondol a lelkészek s külön világiak számára (!) Az előbbiből élég volna egy, az utóbbiból elkelne három is. Leghelyesebbnek vélné, ha az egyházi lapok szer kesztői, munkatársai stb. e nyáron konferencziát tartanának s megegyeznének a teendőkre nézve. A buzgó szerkesztő ígéri, hogy ő, ha a konferenczia őt a toll letevésére szólítja fel, azonnal engedelmeskedni fog. Hogy egyházi lapjainkból kevesebb is elég volna, azt talán m‘ hirdettük legelébb, s részünkről nagyon örültünk, mikor a „Ref. Lapja“ egyházi nép-lapnak indult, mert úgy szükséget pótolt. Azonban czéljától ez is eltért. Ne tegye a tollát a hivatott szerkesztő, hanem legyenazzá, a mivé lenni készült. Röviden ezekre csak annyit: a „Ref. L.“ sohasem indult néplapnak, első percztől kezdve megjelöltük irányunkat, hogy e Lap a „müveit ref. világiak egyházi közlönye“ kíván lenni. Ettől a czéltól soha el nem tértünk s nem is fogunk. E téren hogy tettünk e valmi csekély szolgálatot egyházunknak, elbírálni nem a mi feladatunk. — A „S. L.“-ról tudjuk, hogy nem kap egyházkerületi subvencziót, hanem kap az irodalmi kör, melynek közlönye t. laptársunk. — Egyébiránt ez csak futólagosán említettük a múltkor s távol volt tőlünk minden egyéb utógondolat. A „Prot. egyházi és iskolai Lap“-ból adjuk a következő visszhangot egykori vezérczikkünkre <; Egyházi sajtóügyünkről vezérczikkezik Laptársunk, a „Reformátusok Lapja,“ azon apropos-ból, hogy az „Erdélyi Prot. Közlöny“ keservesen panaszkodik előfizetői, helyesebben nem fizetői ellen. Az ügynek teljes ismeretével tárja fel azokat a mizériákat, melyek egyházi lapirodalmunk erőteljes virágzását akadályozzák, legfőbbekül tüntetve fel a lelkészi szaklapok túlságos nagy számát, az olvasók azon vágyát, hogy ingyen olvassanak s lapjaink ingatag, határozatlan irá- nyányát, czikkeiknek tartalmatlanságát. Azt ajánlja, hogy a sok apró lap helyett csak egy terjedelmesebb, gyakrabban megjelenő, munkatársait fizetni képes szaklap ál- littassék, a többiek helyett pedig két vagy három prot. jellegű hetilapot kellene alapítani a vidéken'a világiak számára. Ajánlja, hogy a szerkesztők jöjjenek össze értekezletre a szünidő alatt s beszéljék meg a javithatás módjait. Egyetértünk laptársunk czéljaival, mi is érezzük a mizériákat, fájdalomtelt szívvel látjuk lapirodalmunk színvonalának alásülyedését s az eszmét, hogy mennyiségbeli túltermelés helyett igyekezzünk kevesebbetf de értékesebbet adni olvasóinknak, tehát hogy intenzive erősítsük lapirodalmunkat; melegen üdvözöljük s annak megvalósítására mind saját lapunkban erősen törekszünk, mind az egész lapirodalomra való kiterjesztésében bárkinek készségesen segédkezet nyújtunk. A szerkesztői konferenczia sem volna helyén kívül való, de mi úgy látjuk, hogy ez megvalósithatlan s eredményre nem vezetne a mai viszonyok között. Ha minden Laptársunk teljesen független volna, a mint a legtöbb nem az, talán! De az erdélyi, sárospataki, dunántúli sőt a debreczeni is többé kevésbbé hivatalos jelleggel bírnak, specziális érdekeket szolgálnak; ezeknek alig lehetne önszántukból letenni a tollat, vagy más irányban forgatni azt. Nincs ugyan itthon Lapunk rendes szerkesztője, Szőcs Farkas ur, kit egyenesen felszólít a „Ref. Lapja,“ a konferenczia összehívására, de hisszük, hogy teljesen megegyezünk az ő felfogásával, ha azt mondjuk: valami más módját kell keresni lapirodalmunk intenzivebb fejlesztésének, mert a konferenczia czélhoz nem vezet a mi viszonyaink közt, s annak összehívására a sikertelenség biztos tudatában egy szerkesztő sem vállalkozhatik. Tehát konferencziázni senki sem akar. Tudomásul vesszük, de majd keresni igyekszünk alkalmat, midőn a szerkesztő urak szemtől szembe látni fogják egymást. Különfélék. — Elkereszteli Ítélet. Alcsernátoni r. kath. plébánost, Tamás Dávidot elkeresztelés miatt a másodfokú hatóság 10 írt birságban marasztalta el. — Katholikusok száma az Egyesült Államokban. Egy legújabb statisztikai kimutatás szerint az amerikai Egyesült Államokban 7.185,551 a katholikusok száma. — A pápai ev. ref egyházmegyében is nagyban kezd érezhetővé válni a tanitóhiány, miért is az egyház- megyei közgyűlés szükségesnek mondotta ki a pápai tanitóképezde sürgős visszaállítását. Ez egyházmegyé; ben az özvegy árvagyám-intézet tőkéje 20 ezer frt. — Egy különös lelkészválasztás. A tatai egyházmegye közgyűlését közelebb egy kényes lelkészválasztási ügy foglalkoztatta. — A császári-i lelkészi állomás megüresedvén, a pályázat meghirdettetett, a jelölő bizottság négy egyént jelölt: a törvény által kijelölt határidőben megjelent Császáron a lelkészválasztó küldöttség, mely alkalommal a gyülekezet férfi és nő- némü tagjai zsuffolásig megtöltvén a templomot, az egy
