Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-16 / 27. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 2 hadd menjen ország-világ szerte minden emberen. Hát a zsidó meg a mohamedán? Hát a kin megfordul minden felekezet vize, melyiké lesz? Sattöbbi. Vagy épen ha valaki, épen az ilyen kizárólag szabadalmazott orthodoxiák mellett nagyon burjánzó vallástalanságában fogja magát s minden kéthétben más felekezethez tér át önkéntes szabad akaratából, minden törvényes formáknak a megtartásával, de mindenik felekezet eltörülhetetlennek válj a a maga felekezetéhez tartozandóságot: melyiké lett az: a melyik először keresztvizet adott rá, vagy a melyik utóljára irta be anyakönyvébe, vagy ha közbül római katholikus anyakönyvbe is be van Írva, az marad eltörölbetetlennek, a többié nem lesz az, ha annak válj a is az a felekezet? Vagy minden keresztyén felekezet keresztelése római katholikussá teszen minden keresztyén fele- kezetbelit ? Feleletet várunk ezekre excellcntiák, eminen- tiák, oppertinentiák és impertinentiák, mert oda derült a világ, hogy él — és ha tűrve, ha sennyve- désig tűrve, ha közvetetlenül, ha közvetve: az idő törvényeiben — de uralkodik a harmadik rend a maga józan eszével és szabad lelkiismeretével, mert meg mondta Valaki,hogy: „nincsen különbség sem zsidó, sem görög, sem szabados, sem szolga között“ és ez a törvény nagyobb tény még a római katholikus egész egyház minden eminentiájával, ex- cellentiájával, annak oppertinentiájával és ezek im- pertinentiájával és az egész frequentiájával, és annak minden vehementiájánál is. Pedig ezek jaj de nagyok már ma, — jobban mondva: még ma. — En vagyok az „orthodox,“ én vagyok a „katholikos,“ más szóval, magyarán: én vagyok az „igaz hitű,“más tévelygő hitű: „szabad“ ezt hinni: de az már legalább is kérdés „ szabad “-e csak ki is mondani, nem hogy hirdetni, mert a vélemény nyilvánításra már kiterjed a jog. Aszerint pedig „quod uni justum, alteri aequum“ : egymásnak a gvalázása pedig csakugyan nem jogi szabadság. Az pedig kérdéstelen, hogy ilyen kizárólag szabadalmazott igazhitüség csakugyan nem érvényesíthető semmi cselekedetben. Azonban oda van nyomorodva a világ az arany bornyu előtt, hogy ezeken az egyszerű oktalanságokon vitázni lehet a mi pénzünk árán, országunk gyűlésében eminentiás és excellentiás uraknak — jaj mert azok nagy urak, meg ide lenn azon üres árnyékában, a velük tartó appertinentiás és impertinentiás vigyorgó frátereknek. Hát gyerünk tövire annak a hitbeli meggyőződés szabadságának. Hiszen nemcsak az a hitbeli meggyőződés szabad. Szabad — a más hasonló szabadságának sérelme nélkül — az egyén, szabad minden egyén. Természetileg és jogilag az egyén szabadságában van foglalva, annak vagyoni, hitbeli meg- gőződési, munkálkodási és minden más szabadsága. Azaz hogy a hitbeli szabadsággal egyenlő szabadsága az egyénnek a meggyőzés szabadsága. Ha sérthetetlen az eminentiás, excellentiás, oppertinentiás existentiáknak az a hitbeli szabadságuk, hogy a kit ők meg keresztelnek, az az ő felekezetűké, ha szabad ezen az alapon nékik ezt hirdetni, ha szabad az álladalom törvénye ellenére a sajátul megtartás jeléül arról az anyakönyvi kivonatnak az illetékes felekezet számára kiadását megt agadni; éppen olyan sérthetetlen a nem eminentiás, se nem excellentiás. hanem aztán impertinentiás existentiáknak az a meggyőződési szabadságuk, hogy a mit ők megfognak, az az övék s épen úgy TÁRCZA. Protestáns gyermekek a római katholikus zárdákban (Folytatás.) Az apró haldarabocskák ezerfelé uztak a vizen. A pikkelyeken megtört a napsugár s azok mind megannyi csillogó gyöngyök tűntek fel s kellemes ellentétet képeztek a tenger sötét-zöld színével. Ezen előttem uj látvány nézésében elmerülve, egyszer csak érzem, hogy a kezemben levő zsineg mozog: csakhamar egy gyönyörű mackerel-hal hevert lábaim előtt. Társaim is ép oly szerencsések voltak, mint ón. A nagylelküleg vizbe dobott csalót nemcsak száz, hanem ezernyi halat hozott számunkra; s any- nyit fogtunk, a mennyit csak elbírt a hajó. A jezsuiták és apáczák a pápa legügyesebb halászai, a protestánsok pedig halak, melyek a csalétekkel ellátott horgon fennakadnak. Soha halász jobban nem tudott csalétket késziteni, mint az apáczák és jezsuiták; és ostoba halak soha nem engedték magukat könnyebben megfogatni, mint általában a protestánsok. A római kath. papok maguk dicsekednek, hogy az apáczák tanitványainak több inint fele protestáns és hogy azon protestáns gyermekek héttizedrésze előbb utóbb szilárd támasza lesz a pápaságnak az Egyesült Államokban. Ezen tagadhatatlan tény folytán megjövendölték a jezsuiták, hogy ötven év múlva ezen nagy köztársaságban a pápa lesz az ur; és ha valami gyors változás nem történik, jóslatuk valószinüleg teljesedésbe megy. „De — igy szól sok protestáns — hol óvhatnók meg jobban leányaink erkölcsét, mint ezen zárdákban. Azon jó apáczák tekintete, az ő angyali mosolyuk, az a mennyei illat, mely ajkaikról áradozni látszik: nem mind megannyi csalhatatlan jelei annak, hogy azon szent apáczák gondjai alatt kedves gyermekeink szivét semmi se fogja bemocskolni ?“ Angyali mosoly! Ajkak, melyekről mennyei illat áradozik! Visszatükröződő lelki béke ; jó apáczák szentsége ! Csalárd kecsegtetés! Kegyetlen csalódások. Nevetséges komédia ! Igen, mindazon angyali mosoly, az örömnek és boldogságnak mindazon kifejezései nem egyebek, mint ámítások, hogy megcsalják a becsületes, de hiszékeny embereket! Magam is azt hittem egy ideig, hogy van valami igaz abban, a fitogtatott békében és boldogságban, mely az apáczák jó részének arczárói visszasugárzik. De mily hamar kiábrándultam, midőn saját szemeimmel olvastam a zárda titkos szabályait, melynek egyik pontja elrendeli, hogy mindenkor, de különösen idegenek jelenlétében az öröm és boldogság látszatát öltsók fel, még ha lelköket bánat és szomorúság borítja is! Az indító ok pedig, mely az apáczákat folytonos
