Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-09 / 26. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Schlauchnak édes magyar hazánk. Hálával, hogy ne higyjünk a herczegprimás „Béke“ galambjainak, mert azok a mint szárnyra lettek bocsátva, el is repültek végkép.- Azért: Si vis pacem, para belliim! S még azt mondják, hogy az alpapsággal, káplánokkal nincsenek solidaritásban a magas klérus tagjai! Dehogy. Tessék megérteni Schlauchot, nem a „Rózsabokor “-ban, hol a lágy hangú zenérrel fu versenyt, hanem a szt. László társulat diszülésén, a hol a vallási türelmetlenség és kulturharcz kürtjét fája. Ez az igazi Schlauch, amaz csak figuráns.-r. Franozia ország. A Figaró egy levelet közöl, melyet a pápa intézett a grenoblei püspökhöz. E levélben panaszkodik a pápa mindig hii (?!) francziáira, hogy makacsul viselkednek az egyház fejének vezetésével szemben, azt adván okul, hogy politikáról leven szó, ne ártsa bele magát a pápa. (milyen nagy igazságuk van!) Hanem azért a pápa bizony csak bele ártja magát. Azt mondja ugyan, hogy nem akar politikát űzni s mégis űzi, mert — ez az ürügy — ha a politika vallási kérdésekkel van összekötve, akkor a pápa feladata meghatározni az egyházi érdekek megvédésére alkalmas magatartást. — Szokott dolog, hogy keresett ürügy alatt mindenütt szereti a magát nélkülözhetetlennek hirlelni a pápa. Az azonban meglehetősen szokatlan, hogy felhiv minden becsületes embert, még a nem katholikusokat is, hogy támogassák a kath. egyházat a hitetlenség ellen vivott harczában. — Nos, mi készséggel sietünk a kath. egyház támogatására, mihelyt megszűnik képtelen doctrináival a hitetlenek táborát nevelni. Min ezt . O nem teszi, magara vessen a pápa, ha még „mindig hü [?!) francziái“ is felmondják neki a támogatást. Angolország Angliában most folynak a választások ; Gladstone a fáradhatatlan „grand old man“ még mindig szivósan küzd elvesztett pozíciójáért. Hatalmas beszédeket tartva járja bó a választó területet. Egyik beszédében erős szemrehányást tett a kormány fejének, hogy a pápával kaczérkodik, s nem gondolja meg, hogy e kaczórkodás sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint a kathólikus papságnak az angol népre való befolyása. — Hát az öreg Gladstone még mindig tisztább lám, mint egyik-másik törik-szakad „államférfin“. — Mi szükség van az angol hatalmas nemzet kormányának a pápa udvarlói közé állani ? Persze biztosítani kell a kathólikus szavazatokat. S mig ezeket biztosítja, hidat épit a pápista befolyásnak a nemzet színére, mely protestáns. A protestáns liberális érdekek szenvedhetnek de nem a conservativ Salisbury érdekek. Megvetendő visszás dolog. A tiszántúli ev. ref. középiskolai tanárok közgyűlése. Szatmáron, 1892. julius 3—4 én. A prot. tanári egyesület megalkotásának nagy eszméje^ mint az összejövetel czólpontja, hozta össze Szatmáron az ország különböző részéből az ev. ref. gimnáziumi tanárokat. A város prot. lakossága örvend nemcsak azért, mert alkalma volt a magyarországi ev. ref. gimnáziumok sok jeles tanárával megismerkedni és az érkezők között több jó ismerősüket viszontláthatni, hanem igaz öröme fokozódását látta abban, hogy a hazai protestáns egyházak és iskolák kulturális törekvéseit és alkotásait helyeslik s ennek tulajdonitja mostani megjelenésüket. Magyarország északkeletén e városnak helyrajzi fekvésénél fogva fontos hazafias missió jutott osztályrészül. A magyar állami nagy eszmének egyik őrállója s a szeretet melegségével vonja keblére a haza idegen ajkú magyar alattvalóit s igyekszik a vele való érintkezésben a hazaszeretet melegségét nála meghonosítani. A tudomány és ismeretekterjesztése és fejlesztése által felvilágosítani kívánja őket, hogy önönmaguknak alkothassanak tiszta fogalmat a honfiúi erény és hazafias kötelességről. Erőssé kívánja tenni őket, hogy a felbujtás mesterei romlatlan erkölcsükben romlást ne idézzenek elő. Erre törekszik, s amidőn saját fiait felekezeti iskoláiban a magyar állam hasznos polgáraivá neveli, a magyar kultúra és állami eszméknek tesz szolgálatot. A hazai protestáns gimnáziumok tanárainak ezen vándor-gyűlése, melyet itt tartottak, elismerése annak Főnököm jámborságomon mosolyogva monda : „Ha majd áttanulmányozta ön a theologiát, meg fogja tudni, hogy a protestántizmus nem vallás, hanem csak a vallás tagadása. Protestálás, tiltakozás, nem lehet semmiféle tannak az alapja. így tehát midőn azt Ígértem Pike biró urnák, hogy gyermeke vallásos meggyőződését tiszteletben fogom tartani és hogy semmit sem fogok tenni, hogy hitét megváltoztassa: a könnyebb dolgot ígértem a világon, minthogy csak azt ígértem, hogy oly dologba nem avatkozom, a mi egyáltalán nem is létezik.“ Meggyőzetve, vagyis inkább elvakittatva főnököm okoskodása által, a mi egyszersmind minden kollégiumi és zárda-főnöknek az okoskodása : hozzáfogtam, hogy az ifjú barátomat jó római katholikussá alakítsam át. És valószínűleg czélt is értem volna, ha az ifjú nehány hónap múlva, komoly betegsége következtében hazamenve, otthon meg nem halt volna. Azon protestánsok, kik ezen sorokat olvassák, meg lehet, bosszankodnak a nicoleti kollégium igazgatójának gazsága és csalárdsága miatt. De én azt mondom ezen protestánsoknak, hogy ne ezen embert, hanem saját magukat Ítéljék el. Tisztelendő Lepohon ur becsületes ember volt. 0 azon elvek szerint járt el, a melyekről azt tanulta, hogy azok jók és törvényesek és a melyekért kész lett volna oda adni utolsó csepp vérét is. Őszintén hitte, hogy a protestántismus, mint minden vallás tagadása, méltó minden igaz ke- I resztyén megvetésére. Nem Róma papja volt a becs- [ télén és elveinek árulója, hanein az a protestáns, a ki hűtlen volt evangyéliomához és lekiismeretéhez az által, hogy gyermekét, Róma szolgája által neveltette, i Továbbá nem mondhatjuk-e el, az olyan protestánsról, a ki jezsuiták és apáczák által nevelteti gyermekét, hogy annak bizony semmiféle vallása nincs ? S van-a valami nevetségesebb, mint mikor az ilyen ember vallásos elveinek tiszteletben tartását kéri ? A ki azt akarja, hogy az ő vallásos megyőzödését tiszteletben tartsák mások, első sorban tartsa tiszteletben azokat ő maga! Az a protestáns, ki gyermekét Róma pap ainak lábaihoz hurczolja, vagy hitetlen vagy képmutató. Nevetséges az ilyen embereknek vallásos meggyőződésről és tiszteletkérésröl beszélni. Mikor az efféle ember a jezsuita, vagy apácza lábai előtt kunyorál hite iránti tiszteletért; csak azt árulja el, hogy neki nincs mit elvesztenie. Mert ha volna, nem es- dekelnék ott, mint alázatos, hitvány koldus. Akkor lenne rá gondja, hogy oda vigye gyermekét, hol annak halhatatlan lelkét semmi veszedelem nem fe- nyegeti. Mikor még a rom. kath. egyház tagja voltam,
