Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-08-27 / 33. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1892. augusztus 27. 93. szám. REFORMÁTUSOK LAPJA. EGYHÁZTÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. 1 fa ■3 ..............__ ... _ !.* SZ ERKESZTŐSÉG: hová a lap szellemi részét illető minden küldemény és az előfizetési pénz is küldendő: Györgytelek, Szatmármegye, valamint az esetleges reklamácziók is intézendók. E LŐ FIZ ETf S 1 AR : 131 ■ Egy évre.........................................4 írt. Fé l évre..........................................2 fit. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok vissza nem adatnak. — Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk.— Hirdetések jutányos áron közöltéinek. — Egves szám ára 10 kr. ' Jm y( [s EJX A lelkész, mint polgár. A nagy-károlyi ref. egyházmegye esperese néhány lelkésztársát megrovással illette azért, hogy polgári kötelességük szerint a képviselőválasztásban résztvettek, sőt a függetlenségi párt tisztikarába is beválasztattak, tehát „politikai kluboknak adták oda neveiket.“ — Példányképül önmagát állította lelkésztársai elé az esperes ur, dicsekedve mondván, hogy ő 30 év óta tartozik a m.-szálkái választó kerülethez, de soha senki nem látta képviselőválasztásokon. Tehát őt kövessék a lelkész- társak. Szerencsére nagyot enyhített e merev kijelentésen az esperes ur elnöktársa, ki nyomban kijelentette, hogy ő nemcsak megengedhetőnek tartja, de egyenesen megvárja a lelkészektől, hogy az Írástudatlan s a polgári jogok körül járatlan népet vezessék és irányozzák, nem tévesztvén szem elől a lelkészi tisztesség és hivatali méltóság korlátáit. Nem fog ártani, ha e thémáról elmondjuk véleményünket. — Mondják el mások is, s győzzön a mi jobb. Krisztus urunk nyilván megmondá : az én országom nem e világból való ! Ugyancsak azt is mondá : senki két urnák nem szolgálhat. — Ezen krisztusi igék nyomán sokan a lelkészi hivatalt úgy fogják fel, hogy a lelkésznek tisztán és egydül a lelkiekben kell forgolódni, egyes-egyedül az igehirdetésben foglalatoskodni, Isten lelki országát építeni, a világiakat s a világra tartozó dolgokat pedig megvetni, meggyülölni, mert „a ki e világot szereti, nincsen abban az atyának szerelme.“ Ila ez életelvet szigorúan és mereven akarjuk alkalmazni magunkra, akkor akár oszlopos-szentek, asceták és kolduló barátok legyünk, — akár a pap mondjon le a világ örömeiről, hagyjon fel minden világi foglalkozással, de ne is gazdálkodjék ám, hanem üljön be múzeumába, mint egy múmia , . . Csakhogy az evagyélium szerint: a betű megöl, a lélek megelevenít. Krisztus urunk épen. attól óvta követőit, hogy az ő szavait ne betű szerint, hanem lélek szerint magyarázzák. Mig e földi világban, e testben élünk, addig: „avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó szentléleknek temploma, melyet vettetek Istentől?“ A kér. vallásnak rendeltetése, hogy lássa át az élet minden viszonyait. A kér. lelkipásztornak kötelessége az igét hirdetni mind alkalmas, mind alkalmatlan időben, és pedig nemcsak a templomban, hanem el kell az evangyeliumot vinnie a sötétben ülő nép közé is, hogy lásson annál világosságot. A kér. lelkipásztor a hívek tanítója is. Tanitnia kell a gondjaira bízott népet és vezetni a tiszta erkölcs és kér. élet mezején, hogy el ne térjen az úttól, mely az idvességre vezet. A mely lelkipásztor tanítói tisztét betölteni véli azzal, ha vasárnaponként a templomban egyet prédikál, ha oly időben, midőn a néperkölcs megrovására a lélek- vásárló ágensek kiindulnak, fel nem emeli lelkipásztori szózatát, ha meg nem jelenik hívei között, hogy onnan a kufárokat elűzze: szerintem az a lelkipásztor nem tölti be hivatását. S azzal dicsekedni egy lelkésznek, hogy ő soha nem vegyül bele a politikai mozgalmakba, hogy ő, mint a hazának polgára nem él polgári jogaival s nem teljesiti polgári kötelességét — szerintem nem érdem, hanem súlyos beszámítás alá eső mulasztás. Vegyük a dolgot honpolgári szempontból. A magyar kér. egyház papjai I. Istvántól kezdve eminens polgári jogokkal éltek s fontos polgári kötelességet teljesítettek. Az ország igazgatásában, törvénykezésében a legfőbb pozicziókat papok töltötték be, sőt a honvédelemben is tevékeny részt vettek. A reformátió nem változtatott semmit a papság ezen politikai befolyásán. Református papok előkelő részt vettek kivált az erdélyi fejedelmek alatt a polgári ügyekben, nemzetgyűlésekben, sőt Erdélyben a református egyház nagy politikai súlyt képezett a fejedelmek idejében. A magyar református egyház sohasem akarta rideg válaszfallal elválasztani magát a magyar álladalom- tól, sőt egyik dicsekedése volt egyházunknak minden időben, hogy az államnak szolgálatokat tehet, mint „magyar vallás“ — „magyar egyház“ tanügyi, nemzetiségi, magyar kulturális szempontból együttműködő tényezőként karöltve járt a magyar állammal. S most azt mondani, hogy a református egyház papjai vonuljanak félre a polgári kötelességek teljesítése elől, mondjanak le absolute minden politikai szereplésről — ez szerintünk tévesztett felfogás, mely nem egyezik meg sem az evan- gyéliom szellemével, sem a magyar kér, egyház történeti fejlődésével, sem magyar honpolgári köte. lességünkkel. Ez az irányzat tovább vive oda ve
