Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-08-20 / 32. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA az önálló gondolkodás és cselekvés joga egyáltalában nem illet. Mert bár parochusokkal szemben letűnt is már a „pap-marasztás‘ dicső korszaka, de a s. lelkészek oly akaiatnélküli bábok, szabadságtól megfosztott rabszolgák, kiknek a mások szarvas hibáit meglátni csak azért bűn, mert nincs parochiájok; kiknek szem-behunva kell a világban járni s némán tűrni a „népszerűség“ nevében gorombáskodók bántalmait, miként ezt a mátészalkai presbyterium három küldötte önmagában eleve elgondolta. — A nálunk ösmeretlen absoluta subordiná- tió előharczosává avatja föl tehát Berey ur magát, midőn apósa mellett azzal érvel, hogy aleálczázás nem „oszlop férfiúdtól, hanem egy ma itt, holnap ott-féle semmi embertől, egy s. lelkésztől jött, mely „kürülmény sokat levon a dolog meritumából.“ — Egyébiránt Berey ur, magán leveleim világ elé hurczolását magára s a családra nézve tisztességhozónak vélvén, a világ előtt bebizonyította, hogy apósa elleni föllépésem e levelek tartalmára s nem a csupán takarózó köpenynek használt „bosszúra“ vezethető vissza, mivelhogy én a n.-károlyi káplán-tani- tóságra nem komolyan, hanem bizonyos általok jól ismert szándékból pályáztam, mert különben kérvényemet fölszereltem volna. Nem kell áltatni a világot az ön és apósa által ellenem beadott két fegyelmi kérvénynyel sem, mert nekem azok ellenében egy „szűz Mária“ czimmel ellátott papi eskü megszegéséről szóló bombám van letéve a fegyelmi bíróságnál. Az egyh. megye jó hírnevét pedig, ha szivén viseli, ne én tőlem féltse B. ur, hanem a botrányos eske- tőktől, a szökött párok összeesketőjétől stb. Érdemeim jutalmára, parochiára — nem ácsingóztam, mert még csak nem is pályáztam még eddig sehova. — Hanem igenis engem egy, önök előtt mosolyt keltő elv vezérel, mely szerint „maradjon a köz, vesszen az egyén.“ — S ez elvemtől halandó ember kedvéért el nem térek, bár örökös káplánságra, Berey ur szerint rabszolgaságra legyek is kárhoztatva. — Azt a nagy hangú „Quo usque ... ?“ kiáltást pedig, melynek segélyével valóságos „hujja-hó“ között akarnának engem a (elültetendő egyházmegyei hatóság réven, holmi apró-cseprő hajtó vadászatokon kézrekerittetni, csalhatatlan jelnek tekintem arra nézve, hogy a fühöz-fához kapkodó érdemes család a lehető legnagyobb mértékben meg van szorulva. Erre lehetne aztán találó bibliai helyeket idézni!*) Kántor-Jánosi, 1892. aug. 6. SZIGETHY GYULA, ey. ref. s. lelkész. *) Kiadtuk e választ szerkesztői kételességünk szerint. S mivel- hogy a kérdés alatti ügyek egyházi törvényes fórumok előtt — s ítélet alatt állanak, a vitát ezzel lapunkban berekesztjük. Szerk. Lapszemle. — A „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap“ 35-ik számában Czinke István folytatja czikksorozatát, melyet „A zászló“ czimmel már régebben megkezdett volt. Miután a létező bajokat utóbb elsorolta, most az orvosszereket ismerteti azok ellen. Kezdi az óvodákon, a gyermekmenhelyeken. Nem tartja elégnek, ha csak a 3—6 éves gyermekekre terjesztjük ki gondjainkat, hanem a bölcsődéket kellene meghonosítanunk községeinkben. Jól eső örömmel olvassuk, hogy czikkiró megkisértette már az intézményt egyházközségében, 10—12 gyermeket minden nyáron felvesznek gondviselésre, ha egy éves nincs is még, csak el legyen választva, kötnek nekik egy tágas, árnyékos szinben rengőt, édes anyja felviszi a napi fejecskét gyermekének s elmegy nyugodtan a mezőre. Czikkiró anyakönyvekkel tudja igazolni, hogy mióta ezt teszik, azóta megapadt a gyermekhalálozás a községben. Ezt már nagyrabecsüljük. Többet ér egy jó cselekedet minden okos elméletnél. Igen helyes az is, mit a czikkiró mond az árva házakról, hogy legalább minden egyházkerület állítson egy árvaházat, addig is az egyházközségekben a presbyterium viseljen gondot az árvákra annyiban, hogy azok csavargó életre ne adják magokat, hanem be kell őket szerezni egyes jó családokhoz cseléd félének, vagy iparos-inasnak. Az iskolákban lássa el az árvákat ingyen oktatással, ingyen tanszerekkel. — Állítsuk vissza továbbá a vasárnapi iskolákat. A lelkész a felnőttebb ifjúsággal foglalkozzék, a konfirmá- tió szép ünnepélyét végezze a lehető legnagyobb ünnepséggel, szóljon ilyenkor a velőknek megoszlatásáig. Aztán szerezzünk be iskolai könyvtárakat. — Az erdélyi „Protestáns Közlönyéből vesszük át e czikkecskét: „Ember még úgy leteperve nem volt, mint e lapok szerkesztője letepertetett a Gyulafehérvárt megjelenő „Közművelődés“ által, mely „Az erdélyi róm. kath. irodalmi társulat heti közlönye.“ Az ok az erkeresztelést tárgyaló czikkünk, egy erre vonatkozó újdonságunk és egy nyilt-postánk, mely egy jezsuitáról irt tudósitással foglalkozik. Czikkónek felirata „Kánikulai vizió,“ Elmondja ebben e lap szerkesztőjét „tudatlannak,“ eklézsiáját egy „olyan malomnak, mely éjjel-nappal a pokolnak őröl,“ Páz- mánynyal szólva elnevezi „hamis tanitónak, tökéletlen ebnek,“ olyan esperesnek, „a ki publikumát jog-, és vagyon orzásra oktatja,“ és idézi a 7-ik parancsot, „ne lopj ezzel a finom kifejezéssel él, hogy „Spe- czialis gyártású arczbőr van az aá.“-nál, vádolja, hogy 10. 15, 20. írtért és feljebb, prédikál kívánatra, „de senki se látta eddig valamire való irodalmi, vagy más dolgátajánlja, hogy a kálvinista papok, „álljanak be urasági kocsisoknak, s mindjárt meg iesz a jó sor“, csakhogy azonban ott „nem szabad ám káromkodni, bagózni, és czifrákat köpni, mint a kollégiumban, meg a házsongrádbanegy másik czik- kecskében pedig jövendöli, hogy „a (kath.) egyház meg fogja érni azt az időt, hogy amikor a belfarkas- utczai templomban is fog misét tartani; először persze majd kifüstöli onnan az oda betolakodott eretnekséget czókmókostul “ És igy tovább, igy megy ez elejétől végig, oly elvadult fanatizmussal, hogy különbséget nem lehet tenni a havasi tanulatlan tri- bunusok és e féket vesztett szoknyás barátok között, kiket Vaszary Kolos és Zichy Nándor egészen kiforgatott józan eszükből. Hanem, a ki haragszik, annak nincs igaza. Ezek az urak most dicsőségük tetőpontján állanak és mégis haragusznak. Emberi voltunk talán, úgy lehet, azt diktálja, hogy nincs igazuk. E lapok szerkesztője épen elég kicsi pont arra, hogy szidalmazásukat számba ne vegye; de ők a nagyok, gondoljanak arra: „Tantopere me o Deus exaltasti, ut lapsu graviorem ruam!“ És ezzel, a nyilvánosság és az irói tisztesség nevében, kitértek az emberek elől. — Igen helyesen. Nincs rá mit szólni. Krisztus urunk is kitér az ilyen emberek elől. — A „Pesti Hirlap“ múlt heti egyik számában „A Vatikán bosszús“ feliratú czikk a pápát úgy tünteti fel, mint a ki az osztrák-magyar monarchiára bizonyos dolgok miatt abban önti ki bosszúságát, hogy a monarchia nagy követével Revertera gróffal érezteti kedvetlenségét. S ennek oka legnagyobb részben a magyar elkeresztelési kérdés. A czikk igy végződik: „Ha a Vatikán akár a hármas szövetség ellen akarja harczba vonni a kath. vallás erkölcsi hatalmát,. akár a magyar államjog átalakulására akar illetéktelen befolyást gyakorolni : Magyarországon mindenféle egyházpolitikai kérdés igen gyors és gyökeres megoldást nyer, csakhogy azt a Vatikánban nem fogják megköszönni.“ Hiszen ez is valami, ez a liberális beszéd, de szeretnőnk már egyszer látni a medvét is, a liberális tényeket.
