Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-23 / 28. szám
3 HEFORMÁTUSOK LAPJA 26. §. A kör feloszlását csak oly közgyűlés határozhatja el, mely egyhavi elöleges kihirdetés folytán egyenesen e czélból hivatott össze, és melyen a jelenlevők kétharmada a feloszlás mellett van. 27. §. Felolvasás esetén a kör vagyona a tagok között semmi szin alatt fel nem osztható, hanem úgy alaptőkéje, mint minden egyéb vagyona a Szatmárnémeti ev. ref. főgimnázium és ev. ref. felsőbb leányiskola között ösztöndíj alapra egyenlően megosztandó. 28. §. A kör feloszlását, vagy alapszabály módosítását czélzó határozatok, foganatosítás előtt — megerősítés végett — a magyar kir. belügyminiszter elé terjesztendők. 29. §, Ha a kör a jelen alapszabályokban kitűzött czéljától és működési körétől eltérne, annyira, hogy működésének folytatása az állam, vagy a kör tagjainak anyagi érdekét veszélyeztetné : működése a kir. kormány által felfüggesztetik s az elrendelendő vizsgálat eredményéhez, képest a kör az alapszabályok pontos megtartására feloszlatás terhe alatt utasittatik, esetleg végleg fel is oszlattatik. — Franoziarszág. A párisi klerikális „Autorité“ írja a következőket; „Tegnap este Garnier abbé prédikált a szt. Rókus-templomban, a ki ezeket mondá: Oroszországban negyven milliónál több ember éhségben, tífuszban és kolerában szenved. Egy rubellel, azaz 2 frankkal és 50 centimessei egy éhes embert egy hónapig lehet táplálni. Hány franczia adhat 2 frankot és 50 centimest, és hány adhat kétszer, tízszer, sőt százszor annyit! Emlékezzünk meg arról, hogy Oroszország többször megszabadított bennünket a háborútól .és hogy ő a mi egyedüli, hü szövetségesünk. Ha az oroszok sizmatikusok is, mégis jámbor emberek és mindenfelé észre lehet venni, hogy visszatérnek a katholikus egyházhoz, a mely egykor megkeresztelte őket.“ Annyi bizonyos, hogy tényeket jobban elferdíteni igazán nem lehet, mint a hogy tette ezt a tiszteletre méltó páter. — Balaton-Ftred. A herczegprimás balaton-füredi nyaralásának csak nem hagy békét az elkeresztelés ügye. Újabban Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi államtitkár rontott rá vele, s próbálta kapaczitálni, de — minta láma mondja — ép oly eredménytelenül, mint nem rég maga a miniszter ? Óh persze! S a kultusz miniszterék nem akarják hinni, hogy: „Non possumus !“ — Budapest. Mig a herczegprimás b.-füredi hüsö- lését folyvást zavarják a kultuszminisztériumból, de eredménytelenül, addig Zichy Nándor gróf a „Magyar Állam“ hasábjain igyekszik borsot törni a Csákyék orra alá. Újabban a parciális polgári anyakönyv tervéről ezeket mondja többeket közt: „. . . mi lehet ennek komoly j czélja ? Ha csak evidenczia kell : úgy csakugyan szükségtelen újabb törvényt hozni. Az egyházi anyakönyvekből megtudhatni mindent. Ott vannak a szülők vallások szerint s a gyermekek nemök szerint. Kivehetik a szülők a gyermekek keresztlevelét; kiveheti kiki saját magát. Ha csak polgári bizonylat kívántatik, lényegében marad minden úgy, a hogy van . . . Ha a parcziális polgári anyakönyv azért készül, hogy az egyházi anyakönyvelés beszüntettessék, vagy a polgári anyakönyvek alapján vezettessék a vegyes házasságból szülöttekre nézve: csakugyan megtámadtatik az egyház; az a keresztséget maga szolgáltatja ki és maga regisztrálja; s az egyházban keresztelt marad katholikus s az egyházban mindenki a szerint köteles eljárni, mert nem az anyakönyv, de a keresztség által vétetik fel az ember az egyházba; és ezért az elkeresztelési kérdés igy is marad a hogy van. Fel nem tehetni a kormányról vagy a delegáczióról, hogy a parczialis anyakönyvekkel ilyesmit akarjon. Sikamlós térre lépne azzal, oly térre, mely a dekatholizáczió és decristianizació felé vezet.“ Hogy a delegáczió miként fog belefolyni a parciális anyakőnyvek behozatalába: ennek i Zichy N. gróf a megmondhatója. Annak pedig, hogy az egyszer megkeresztelt egyén eo ipso katholikus, minden józan elme tagadója; mivel hogy régi dolgog, hogy a keresztség a keresztyén anyaszentegyházba vesz föl, a mi pedig nem azonos a r. kath. egyházzal. De hiszen erről meggyőzni akarni Zichy Nándor urékat! . . . Lapszemle. — A „Heti Szemlé“-t két első száma után mi úgy mutattuk be, mint a melynek lapjain az ultramontán fa- natismus kissé mérsékeltebb hangon Ígérkezik beszélni. Hanem hát reánk pergelt! Mintha csak megszégyelte volna magát; következő számaiban már kettőzött erővel igyekszik kárpótolni két egész heti hanyagságát. Csak úgy hemzseg benne a „tévely“. De hát hogyis ne ! ? A „lévely“ roppant boszanthatja azt, ki öklébe szorítva bírja a teljes isteni igazságot, a ki a megszégyentilhetés kizárásával hirdetheti magáról: hogy tanban és életben egyiránt szent és tökéletes! ? Pedig hát ennek fele sem tréfa. A 24. számban már nem elégszik meg azzal, hogy általánosságban csipkedje a „tévelyt“, hanem — az Űrnapja alkalmából — egyenesen Luthert rántja elő, „ki makacsságában megmaradt és elhalt tévedésében. — Vájjon miért nem tért meg? Erre csak azt mondhatjuk, a mit a- j franczia ily nagy tévedések esetén mondani szokott: keresd az asszonyt és megtalálod okát,“ érdekes volna tudni, hogy midőn ez. ur ezt leírta, nem mondotta-é utána: Uram bocsásd bűnömet! Különben elhisszük, hogy Luther csakugyan makacs volt és elhalt tévedésében. Sok- ; kai érdekesebb ennél a Heti Szemlének az Lhnapjának históriájáról logice és történelmileg egyiránt csalfa emez állítása: „Az Űrnapjának eredetét keresve, Krisztus Urunk halálának előestéjére kell visszaszállanunk, a mely estén, az utolsó vacsora alkalmával isteni hatalmával a kényé-. ret a maga testévé s a bort a maga vérévé változtatta.“ Azonban mégis „Az Űrnapja a 13. században kezdett megünnepeltetni. Az ünnep tehát újabb keletű ugyan, de a hitelv ősrégi. Luther utódainak szemében a kenyér és bor csakis emlékeztető vagy figyelmeztető jele a Krisztus testének és vérének, mint p. o. a ezégér a bornak.“ E tiszteletteljes beszédre — habár nyilvánvaló kötekedés is — röviden csak annyit jegyzünk meg : 1. Ha a Krisztus isteni hatalmával átváltoztatta volna is a kenyeret és bort, az talán még sem lett volna az ő maga, hanem egy másik, úgy hirtelenébén teremtett Krisztus teste és vére, azaz hát olyanforma. 2. Ha Krisztusnak lehetséges lett volna is az átváltoztatás, miként lehetséges az gyarló embernek? 3. Ha a „hitelv ősrégi“, miért „újabb keletű megünnepeltetése“ ? Hogy a hitelv ősrégi volna, az egyházi atyák nem bizonyítják. Lássunk néhányat. Origines a szellemi élvezetre fekteti a fő- sulyt, midőn igy szól: „Quid paras dentes et ventrem? Crede et monducasti.“ Augusztinus is ily értelemben tanított. Tertullián pedig igy tanít a Krisztusról: „ő nem vetette meg a vizet, melylyel az övéit megtisztítja, nem az olajat, melylyel az övéit felkeni, nem a kenyeret, mely által saját testét ábrázolja.“ Ezeket mi protestánsok ma is aláírjuk, vajamint Irenausnak ama valódi Krisztusi szellemű nyilatkozatát is : „Krisztus adta nékünk a kenyeret, hogy hálákat adva azt cselekedjük az ő vérének emlékezetére.“ Azt talán a „Heti Szemle“ is beismeri, hogy a kereszténységet a négy első század egyháza és atyái
