Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-12-31 / 51. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 a házassági frigy. Mivé vált a dicső Magyarország! Eszünkbe jut a szép, nagyszerű, méla bus ének szent István királyról. Kár, hogy e szép éneket nem minden magyar ismeri és énekli. Oh, borzasztó sorsra jut ez ország, ha ezt a hidegen gyilkoló törvényjavaslatot elfogadják. A tiszta erkölcs a társadalom alapja, s megmarad-e akkor? Hisz már most is vész, pusztul. Francziaországot utánozzák ; irgy ennek az országnak sorsára jutunk, a mitől mentsen meg a magyarok védasszonya ! Még egyéb rósz is származhatik a polgári házasságból. Ha a polgári házasságot elfogadják, oda a családi boldogság, az ország éltető melege. A nő nem lesz, nem is lehet takarékos, mert azt tartja : ha férjem megun, elvál tőlem, s én egy másik asszony jólétéért küzdjek, fáradjak s áldozzam erőmet, kényelmemet? Oh nem! A vagyon nem növekszik. A nő nem lesz türelmes, szelid, alázatos, azt állitja, s jogosan : nem vagyok férjemhez holtig kötve, ha nem tetszik, itt hagyom, elválunk. Fog találkozni sok nő (nem az igaz magyar vérü, ez sokkal büszkébb), ki a hűségről megfeledkezve, megcsalja az urát, csak alkalma legyen; nem fogja véteknek, házasságtörésnek tartani, mert nem templomban Istennek tett esküt szeg meg. S ugyan mi is tartaná vissza ? Hite ? Hisz az nem is igen lesz, mert ki oltja beléje ? Most a gyöngéden szerető, üdvéért remegő anya. De akkor ? Ki tudja hányadik anyja lesz, kiben a tetszeni vágyás elöl minden komolyabb érzést; hódítás és divat lesz fő elve, mint Francziaország mostani nőinél. És ha talán az édes anyja meg is lesz mellette, más elv szerint, nem a mostani szerint fogja őt nevelni. Akkor a nőnek arra kell törekednie, minél csinosabb, s a férfiakat meghódító kinézése legyen ; tehát pikánsan társalgó- és divatbábnak kell lennie. Oh milyen elhanyagolt lesz a háztartás! Szegény fiú- és leánygyermekek ? Az anya neveli a fiukat is, az atya nem ér rá velük foglalkozni, az otthon ülő anyának gondjaik ők. De ha az anya nem igen lesz otthon, ki neveli őket? A cselédek társaságára lesznek utalva, s ott szívják magukba a hanyag nevelés ölő mérgét. Milyen alap lesz szivökbe rakva? Ingatag : pedig nagyon fontos dolog ez, mert férfikorban is ez alapból indul ki minden tettök. Szegény gyermekek, ki tudja hányadik anyjuk lesz. Ha kórágyon süllődnek, nem a szerető, önfeláldozó anya kezei nyújtják nekik a gyógyító italt, hanem érzéketlen nő, kinek szivéből nem szakadtak s nem is doboghat értök oly forrón a szive. És ha a világ bántja őket, kinek szivén sírják ki könyeiket? Ki fogja őket vigasztalni s a bajok elviselésére szerető szavakkal bátorítani, edzeni ? Ki fogja őket a rosztól visszatartani, s könyes szemmel esdeni, hogy veszélybe ne rohanjanak ? Ki fog előttük, mint az erény kimagasló alakja példaként ragyogni? Az édes anya? Hol, merre lesz ő ? r Elválasztotta az atyától, tehát tőlük is a törvény. Éltető szeretet nélkül fognak a világban bo- lyongani. Úgy járnak évek múlva, mint most az állatok! ha találkoznak anyjukkal, nem ismerik őt, nincs egy hálás hangjuk, pillantásuk anyjok felé. Ok sem fogják már anyjokat ismerni, a szeretet irántok kialszik. Szegény magyar anyák, a ti szivetek fog legjobban fájni, mely az Istentől gyermekeitekért égő szeretetre van alkotva. Mindezeket az elősorolt tényeket a nők még! meg se gondolták, nem is sejtik, hogy Damokles kardja lebeg fejők fölött. Nem túlzás a mit leföstöt- i tünk; valóság és még nem is teljes borzasztóságában. Oh magyar nők: Mi a családi szentély magányában nyugodtan gondolkodhatunk a jövő felől; fontoljuk meg tehát e szavakat. Bennünket nem ragadt el az örült tarenti táncz, a melyben a férfiak nagyrésze borzasztó sebesen rohanva vesztébe kering, s a mely [ tánczhoz a külföldi hitnélküli istentagadók fújják a j nótát nekik, a büszke önálló magyaroknak. Oly szédültek, hogy már nem is látnak, magukkal rántják a j mi, gyormekeink és az egész ország boldogságát. Ne hagyjuk ezt! Mi élesebb látásuak vagyunk mint a férfiak. A mi kezünkbe van az egész ország sorsa gyermekeink vallásos nevelése által letéve. Ne engedjük ezt kezeinkből kivenni, gyermekeinket pedig szivünktől elszakítani. Fogjunk össze! A nők, ha összetartanak, erősek. Hassunk minden áron oda, hogy férjeink, atyáink, rokonaink álljanak el a polgári házasság törvényjavaslatától s az legyen fő törekvésük, hogy az mindenkorra, mindörökre a sutba kerüljön, valamint egy Isten, úgy a házasság is egy fölbontha- tatlan szentség maradjon.“ A bőre fizet. Ez volt a magyar szójárás azon büntetésnemre, melyet a modern czivilizáczió dicsőségere mi is eltörültünk. A józan ész ugyan csóválgatta a fejét, hogy ta- I Ián egy kissé még hamar is van, de denique a kísérletbe többó-kevésbé mindnyájan beleegyeztünk. Azonban van-e ma már Magyarországon ember, aki meg ne volna győződve, hogy azon bolondságok egyikét követtük el, a testi büntetés teljes eltörlésé- | vei is, amelyeknek árát ma oly busásan fizetjük ? Akinek cselédekkel van dolga, az jól tudja, hogy mit érthetünk ez alatt. A semmirevaló, haszontalan | nép úgy látszik szintén ismeri az újabb törvényeket, és igy tudja, hogy nem kell attól tartani, mitől a régi időkben ugyancsak fázott a háta, mihelyt a szol- gabiró portája felé vezették. Ma mennél koldusabb, annál szemtelenebb és vakmerőbb, mert jól tudja, I hogy büntetése legfeljebb is azon édes és kényelmes I nyugalom lesz, mely reá az egészségileg mintaszerűen | berendezett börtöneinkben várakozik, mintha bizony I a keserves munkával kereső, becsületes szabademberek adójából fentartott börtönöknek éppen csak az volna a feladatuk, hogy a gazemberek a legkisebb meghűléstől vagy gyomorrontástól is óva legyenek, s hogy drága életüket el ne veszíthessék, hogy annál jobban elharapódzliassanak. Midőn az alig egy évtizedes*) modern intézkedésnek napról-napra mind érezhetőbb borzasztó következményeit látjuk, csakugyan eláll az embernek az esze, hogy miért tanítanak a mi iskolánkban philoso- phiát. Talán épen azért, hogy annál több esztelensé- get cselekedjünk ? Lapjaink tele vannak oly adatokkal, melyek azt bizonyítják, hogy a legborzasztóbb bűntényeket oly egyének követik el, kik már azelőtt hosszas ideig börtönbüntetést szenvedtek. Ha a nap süt valamely vidékre, és ott gyorsan nő a dudva, mig ellenben az árnyékban semmi sem nő, nem azt mondja-e minden józan ész, hogy a nap sütése nevelte azt ? Ha azt látjuk, hogy a legborzasztóbb bűntényeket már azelőtt börtönbüntetést kiállott egyének követik el, nem azt kell-e következtetnünk, hogy tehát a mostani börtönbüntetések idézik elő e borzasztó bűntényeket ? Vagy vegyük egy másik oldalról, tisztán üzleti szempontból a dolgot. Arra a nyegle parasztlegényre, vagy már az apja házától elkergetett csavargóra stb.-re nem valóságos jótétemény volt-e az a feje felett függő Da~ mokles-kard, hogy őt bizony úgy lehet lekapják a húsz körméről, ha hanyagsága vagy durczás boszu- sága által kárt okozott gazdájának és úgy meghegedülik, hogy majd csak sírva néz utána ! Hiszen ma éppen az ingerli az ilyen semmirevalókat a korhely- kedésre és legénykedésre, mert azzal dicsekedhetnek, hogy hát ő velük nem mer kikötni a gazdájuk. *) Lásd az 1878. V. t.-cz. 458. §-át.
