Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-12-17 / 49. szám
4 KEFORMATU SOK LAPJA hábori thatatlan nyugalomban élek s aggodalmát irán- i tam szüntesse meg más is. — Istenitiszteletem a tem-' plom szűk falai közé szoritva nincs, nem is lehet, sőt Jézus tanítása szerint nem is kell, mert, mint ö is j mondá: „eljön az idő ésmár jelen van, mely-' ben az igaz imádók imádják az Istent lélekben és igazságban.“ Ezek Nagyméltóságod hozzám intézett levelére megjegyzéseim, melyeknek berekesztéséül fogadja el ezen főpásztori és atyai szivéhez irányzott őszinte nyilatkozásomat, Azon hitben, melyben születtem, neveltettem s jelenleg élek, melyben jó emlékezetű őseim, szüleim elhunytanak, kívánok én is elenyészni, a nélkül azonban, hogy a martyrok koronáját, melyre Nagymóltóságod törekedni láttatik, sajátommá tegyem; de ezen hitben háborítatlanul akarom végórám bevárni ; azért nehogy akaratom elleni lépésre kény- szerittessem, fiúi bizodalommal s egész alázatossággal kérni bátor vagyok Nagyméltóságodat, méltóztassék jövendőre az ily intésektől megkímélni, s ha akár különös akár nyilvános életemben közbotránkozást okozó lépésekre vetemedném, azoknak megtorlását egyedül a világi bíráskodásra hagyni, hova természeténél fogva is tartozik. Mely alázatos kérésemet újra ismételve, teljes tisztelettel maradok, Nagyméltóságú Fő Lelki Pásztor urnák. — Ujmarján, jun. 27-ikén 1839. alázatos szolgája és hive Bö thy Ödön. A zsinatról. Budapest, decz. 6. 1802. Decz. 2-iki ülés Napirend a bizottsági jelentés részletes tárgyalása, melynek folyamán az önkéntes adakozásról szóló pont egyhangúlag elfogadtatott. A 2-ik pont, a kölcsönpénztár ellen felszólal Czike Lajos. Nem tudja, honnan, miből, mi módon lenne az felállítandó, hanem úgy gondolja, hogy annak felállítása az egyházakat terhelné meg s őt küldői nem bízták meg azzal, hogy esetleges terhet vállalhasson el az egyházak rovására, Hozzájárul Antal Gábor tegnap beadott indítványához, hogy hagyassák ki ez a pont a javaslatból. — Szóló egyszersmind elégtételt ki- ván adni a tegnap Hegedűs Sándor által oly méltatlanul megtámadott református lelkészi testületnek az által, hogy kijelenti, hogy a ref. lelkészi kar a lehetőség szerint mindig igyekezett magát a tudományos műveltség kellő színvonalán fenntartani s ha van is talán különbség a városi és falusi lelkészek társadalmi műveltsége között, de ez nem oly mérvű, hogy a falusi lelkészek műveltségi hanyatlásáról lehetne beszélni. Hegedűs Sándor helyreigazítja tegnap mondott szavainak értelmét. Meczner Béla a közadakozásról szóló pontot elfogadja, de a kölcsönpénztár felállítását veszélyesnek tartja. Védelmezi a tiszaninneni kerület álláspontját. Nem az irigység, féltékenység volt oka annak, hogy a tiszán- inneni kerület állást foglalt a fakultások ellen, hanem mert sok elsőbbrendü szükségeink vannak nekünk, mint a szegénysorsu lelkészek és tanítók sorsának javítása. Mikor az épületnek a falai roskadoznak, akkor ne czif- rasággal lássuk el az épületet. Pártolja Antal G. indítványát. Szász Domokos hosszasan indokolja az egyetemes kölcsönpénztar szükségességét, annak felállítását úgy kontemplálja, hogy a zsinat hatalmazza fel a kon- ventet arra, hogy kérjen a kormánytól engedélyt 100 forint névértékű sorsjegyek kibocsátására, ezek a sorsjegyek könnyen elhelyezhetők lesznek. Ajánlja a jelentés e pontját elfogadásra. Vécsey József börze-spekulácziónak tartja a tervezett pénztár felállítását. Indítványozza, mondja ki a zsinat, hogy az államsegélyt nem engedi semmi más egyéb czélra felhasznaltatni, mint a mire az adva van. Özvegyek és árvak kezéből venni ki a segélyt annyi volna, mint a koldus kezéből venni ki a botot. Fejes István nem tartaná helyesnek, ha az Erdélyben már divatozó pénzügyi műveleteket a zsinat magáévá tenné, nem tartaná az egyházhoz, mint vallásos társulathoz illőnek, méltónak, hogy olyan banküzletbe bocsátkozzék, uzsoráskodjék, a pénzt drágábban adja, mint veszi s a netalán fizetni nem tudó adósokat exequálná. Ez alapon lehetetlennek tartja felállítani az egyházi kölcsönpénztárt. Beöthy Zsigmond szintén ellene van a kölcsönpénztárnak, felkéri a zsinatot, hogy ilyen kétes eredményű pénzügyi műveletbe ne bocsátkozzék. Csatlako zik Antal Gábor indítványához. Kovács Albert ellene van a kölcsönpénztár felállításának. Ne állítsunk fel.ismét — úgymond — a pénzváltó asztalokat templomainkban. A mi egyedüli forrásunk, melyből meríthetünk, a hívek buzgósága Kiss Albert a bizottságban sem volt barátja e Ézsaiásban begyeszkedni indult az önérzet, olyképen mint a Jakab szomszédban, mihelyt Ténsurnak titulálja — nagyobb pakli gyufa kilátása reményében — az urasági Jancsi. Tükröt kerestem elő, hadd látom szinről-szinre Nagytiszteletü és Tudós Töprengő Ezsaiás uramat, a kihez idáig még nem vala szerencsém. S mit látok? Hát jó uraim ugyanazt az örökös alpapságra predesztinált levita arczot. Pfuj! Nos, nem szégyenled magadat Ezsaiás, igy beugrani, egy füttyentésre igy elhinni azt, hogy fejed körül Nagytiszteletü és Tudós mivoltod nimbusza ragyog. Ej, ej Ezsaiás! Hogy feledkezhettél meg az apostoli intelmekről: „...az emberi hiúságokat pedig eltávoztassad, légy példa a tűrésben, szelídségben és alázatban“ — s továbbat: „ne hivassatok ti doktoroknak, mestereknek, mert egy a ti Mesteriek a Krisztus; ti pedig mindnyájan atyafiak vagytok.“ Biz’ én jó uraim szerfölött való jó nagy mértékben elpudeáltam magamat, s ezen állapotomban úgy vágtam földhöz annak a hires nagykomolyságu embernek az epistoláját, hogy a hány hajtás volt rajta, annyifelé repedett vala. Kihozott a sodromból; nem esmérék én magamra, a moszatfalvi igénytelen, de mindig jó kedélyű, vidám, örökös alpapságra predesztinált lévitára. Patvarba, egyszer aztán csak kaczagtam az egészet: mikor én Nagytiszteletü és Tudós valék! Notabene, eszembe jutott egyik urambátyám kedves oldalbordájának, még a valóban „Nagytiszteletü és Tudós“ korban költött históriája. (Dicső kor volt az kérem jó uraim, mikor a „Nagytiszteletü és Tudós“ urakat hatalmas tölgyfa gerundiumokkal marasztalr gatták (!?) a hűtős atyafiak!) Az urambátyám oldalbordája semmikép nem akart Nagytiszteletü — hanem Tekintetes asszony lenni. De az atyafiak nyelve meg nemakart rámenni a „Tekintetes asszony“-ra, a miért Judith asszony sokszor vévé őket nyelvének hegyére. Szemcsés Gábor előkelő hűtős ember jön egyszer, benyit, Judith asszonyt találja. — Nagytiszteletü asszonyom, itthon van-ó...? — Mit Nagytiszteletü asszony? Ki itt a Nagytiszteletü asszony? Nem tudja még, hogy itt csak „Tekintetes asszony“ lakik? Hát tudja meg, érti? — Hát jó, értem „Tekintetes asszony“. — Következőleg ismét jön Szemcsés Gábor uram. Beszól Judith asszonyhoz: — Ugyan kérem Tekintetes asszony, itthon van-é a „Tens ur?“ — Felcsattant erre Judith asszony, lett hadd el hadd. Hanem Szemcsés Gábor uram nem vesztette el flegmáját, nyugodtan replikázott:
