Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-26 / 46. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 előbb-utóbb megtörik azokon az érzéketlen szilieken, a mikbe intézkedései lépten-nyomon megütköznek. Pedig megütköznek. Valóságos gyászdalok azok, a miket esperesünk tapasztalairól, körleveleiben sóhajtva közölget. íme a legutóbbi, nov. 12-én kelt levelében is eként kénytelen írni: „A népiskolai törvény végrehajtása s a népiskolai szervezet életbeléptetésére irányzott törekvésemet eddig sikerültnek csak távolról sem mondhatom. Sőt fájdalommal vagyok kénytelen kimondani, hogy ha e téren az egyes egyházakban működésre hivatott tényezők, az eddigi buzgósággal járnak népiskolai oktatásügyünk fellendülni soha nem fog ... A szeptember hó folyamán történt intézkedésekről október hó elejére jelentést kértem; köszönet érette nehány buzgó lelkésztársnak kik szándékomat megértve: úgy szept., mint október hóról is kellőleg tájékoztak ; eddig csak 45 egyházból érkezett be, ennek is feléből a tett intézkedésekről egyetlen betű sem, csak a mulasztók névsora, egy borítékba zárva.“ (Az indo- lontia mellett még egy rakás otrombaság is! Szerk.) „Húsz egyházból még az sem. Neves egyházaink közbecsülésben álló lelkészei, tanítói, mintha őket az ügy nem is érdekelné, hallgatnak mint a sir.“ (Mit nekik Hekuba! Szerk.) „Vajha aztán iskolaügyök teljesen rendben volna.“ Aztán elmondva, hogy ő füt-fát megmozgat a nemes ügy érdekében, igy folytatja: „ha ezt igy meg nem cselekesszük, nemcsak iskoláztatásunk nem emelkedik ki posvá- nyos állapotából, hanem elmaradottságunk szégye- nitő voltáért magunk leszünk önlelkiismeretünk, gyermekink s az utókor által méltán kárhoztatottak. “ Megfogjuk-e végre-valahára érteni azt a fájó hangot, mely emez és több enemii soraiból oly mélyen rezdül ki ? — Fogjuk-e még nemes törekvéseivel egy magára hagyni azt a férfiút, a ki -— minden elfogulatlan bíráló láthatja — nem a maga hasznát, hanem egyebeknek javát, — nem a maga dicsőségét, hanem népünk értelmesedését űzi, hajhásza, keresi ? Akarjuk-é hallatlan indolenciánkkal, nembánomságunkkal oda keseríteni, hogy ledobva magáról minden felelősséget, félrevonuljon s szent igyekezetének romjai felett keseregjen?! Tüzbe mihamarább a szégyenfával! DOCENS. lapszemle:. — A „Magyar Állam“ közli Vaszary prímás főpásztori körlevelét, melyet a pápa jubileuma érdekében bocsátott ki. Halljuk csak, miket mond ez a „világos gondolkozásu, hazafias érzésű, szelíd békeszerető“ prímás abban a levelében! érdemes megtudni. „ . . . Legnagyobb ok az apostoli szentszék szomorú állapota, szent Péter öröké elrabolva, a szent atya ellenséges uralomnak van alávetve, megfosztva azon személyes szabadságtól is, a melynek minden becsületes polgár örvendhet. Nyilvánosan meg nem jelenhet, hacsak magát, sőt még életét is insultusoknak kitenni nem akarja. A szent atya mindenéből kifosztva, kirabolva, fiainak kegyes adományaiból kénytelen élni. A Péter fillérek képezik egyedüli biztos jövedelmét . . . hazánkból a Péter-fillérek nem folynak olyan mennyiségben, amint ez Mária országa katholikusainak számához és vagyoni állapotához megfelelő volna.“ Lám a nagy hazafi hírében álló Vaszary ma is odaajándékozza Magyarországot a pápának, mint Mária országát. Lám az Olasz állam szerinte ellenséges hatalom, mely kirabolta a pápát mindenétől, s megfosztotta személyes szabadságától is! Ugyan, ugyan Prímás ur! ezeket diktálja önnek hazafi szive, békeszerető lelke a tolla alá ? Kétkedünk a felett, hanem ön is elmondhatja: törököt fogtam, de visz engem 1 Viszik önt is a jezsuiták oda, a hova nem akarná. így fog ön az elődje sorsára jutni, hogy idegen lesz saját hazájában s hívei szivében. Cserébe kap érte bíbort, a mi nagygyá tesz idővel, ámde a szeretet nem fogyna el soha! Majd neki megy ez a szent lap Szőcs Farkasnak, a miért kimerte a száján ereszteni a következő szavakat: „A vallásszabadság csak akkor fog az állami a békét, a protestantizmusra megnyugvást hozni, ha vagy minden állami eredetű egyházi vagyont, szekularizálnak, vagy ha a kultur-missiót teljesítő nemzeti egyházak az uralkodó vallásával arányosított állami dotátióban részesülnek.“ — Erre a „M. Á.“-t elfutja az epe és azt mondja, hogy: „Ezeket olvasva teljes mértékben megnyilatkozik előttünk a protestáns vakmerőség, vagy mondjuk inkább az az orczátlanság, mely ma már egész kendőzetlenül lép föl a maga legigazságtalanabb törekvésével ..." Hát biz úgy van pedig az t. „M. A.“ Ha minden ultramontán és fekete lelkű jezsuita jajgatni, káromkodni s átkozódni fog is egyszerre, ha segítségül hívják Rómát és minden földi szenteiket is, — az a szekulari- zátió be fog következni Magyarországon is; ez a történelmi fejődés logikája, mely ellen testi fegyverekkel küzdeni nem lehet, még kevésbé holmi rozsdás ultramontán fegyverekkel, melyeknek divatja rég letűnt, a kovás puskákkal együtt. De hát addig fiaim csak énekeljetek ! — A „Dunántúli Prot. Lap“ a pápai főiskola áthelyezése kérdésével foglalkozik állandóan. Maga a Lap, Pápa mellett van. Révész Kálmán is megszólal Kassáról s azzal argumentál Pápa mellett, hegy Komárom magában is erőteljes kálvinista központ, de Pápa a főiskola nélkül tönkre megy, mint protestáns jelentőségű város. Nem lehet érdeke az egyházkerületnek Pápa vidékét meggyengiteni. stb. Mondanánk mi ismét valamit, ha volna a ki meghallgatná. Adjanak Pápának gimnáziumot, és tanitóképez- dét, Komáromnak is egy gimnáziumot a theológiát pedig egyesítse Budapesten a két dunai egyházkerület. Pápán nagyon kevés a theológusok száma, az ifjúság a nagyobb központok felé gravitál, Pesten a tseológusok az egyetemet is látogathatják, tanári pályára is képez- tetik magokat, a két egyházkerület miért ne egyesülhetne egy erőteljes theol. akadémia felállításában,? De jobban tudják ezt ott, hogy mit csináljanak Ne szóljunk a más dolgába. — A „Sárospataki Lapok“ a zsinati tárgyakról czikkezik. A polgári anyakönyvekről azt mondta, hogy e tárgyat nem lehet levenni a zsinat asztaláról, nemcsak azért, mert fölveti az a stóla kérdést, a papi fizetések csonkulását, hanem főleg azért, mert az nem szünteti meg
