Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-26 / 46. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA maradványai e büntető törvényeknek, egy olyan kódexnek, melynél barbárabbat nem gondolhattak ki, a mióta a világ áll. Ezek a dolgok intsenek arra bennünket, hogy elnézők legyünk a kölcsönös megítélésben, ne csökkentsék elhatározásunkat, hogy ellene dolgozzunk e türelmetlenség szellemének, bármily oldalról tegyen kísérletet ez a megvetésre méltó érzület.“ Erre a „M. A.“ azt jegyzi meg, hogy: valóban nagy és jelentőségteljes szavak! Mi is azt mondjuk azokra a szavakra, miket egy protestáns angol lord mondott, a katholikus lord mayorral szemben. Mi is a kölcsönös türelmet hangoztatjuk folyvást, de mit ér, ha most is a „M. A. neki megy Tisza Lajos grófnak, mert a király személye melletti miniszternek nem volna szabad protestánsnak lenni szerinte. Ugyan hány millió mértföld választja el az ultramontán türelmetlenséget a protestáns liberalismustól ? Olaszország. A magyar primás pásztorlevele a pápa jubileumáról nem csekély bámulatot keltett az olasz sajtóban. A Tribuna csodálkozásánák ad kifejezést, hogy egy Olaszországgal szoros szövetségben álló állam nem tudja megfékezni a túlbuzgó főpap szenvedélyességét. Kérdi, vájjon Róma is megtürné-é, hogy a velenczei patriárcha Ausztria-Magyarországot rablók államának nevezné ? Teljesen jogosult e felszólalás. Mégis nagy dolog, hogy eltűrik a magyar hatóságok, hogy kath. hirlapok nálunk szabadon szidják s széltére rablónak nevezik az olasz államot és királyt. Múltkor a Szent- István-társulat egy üdvözlő sürgönyben csatlakozását jelentette ki azon kongressushoz, mely a pápai állam visszaállitását mondta ki a kath. világ legelső kötelességének. Most a magyar primás pásztorlevélben rabló hatalomnak nevezi az olasz államot. Mit kell tartanunk az olyan emberről, ki eltűri, hogy jelenlétében egjúk távollevő barátját rablónak nevezik? Róma. A Vatikánban erősen készülnek állásfoglalásra a magyar kormány ellen. A pápa utasította a magyar püspöki kart, hogy az elkeresztelési és anyakönyvvezetési kérdésnek bárminő megoldása ellen, mint Isten és az egyház törvényeinek megsértése ellentiltakozzanak. A közelgő polgári házasság behozatalát minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell akadályozni. íme tehát ki van adva a parancs a hadba szállásra s Yaszary ajakán a „pax“ dicső jelszavával vezeti papságát a csatamezőre. Soha jelszót még jobban le nem járattak, mint a hogy ezt Yaszary az ártatlan „Pax“-szal megcselekedte. Félszázados emlékiratok a vegyes liázaságról. (Folytatás.) Jegyzések a Lajcsák körlevelére. Mily szerencsések — azt mondja továbbá azon házasok, — kiket a vallásnak szent lelke, ugyanazon szentegyházba Intőknek nyilvávos gyakorlására vezérel. Meg kell vallanunk, hogy igen szép, mikor a jó házaspár szerető szives indulattól lelkesedve ballag egymás mellett a templomba, de ezeknek szerencséjük nem azon alapul, hogy egy templomba mehetnek, hanem a szív indulatain, az egymást szerető szív indulatain, mert az első esetben és Fő Pásztorsága állítása szerint mind boldog volna, a ki csak egy házba jár. Jaj, de hány van olyan, a kinek jól esnék azon kevés idő alatt legalább távol lenni attól, a ki őt zaklatni, vagy pedig bosszantani szokta. Csak az a pár boldog és szerencsés az Egyháznak falai között, mely tulajdon házánál is boldog, különben minden Egyház jó, akár kereszt, akár csillag, vagy kakas legyen rajta, ha arra a czélra dolgoznak benne, a mire kell. Mert azt csak Fő Pásztorságod sem hiszi, hogy az Isten a templomba lakna, hanem ott azt tanuljuk meg, hol és hogy lehet ötét megtalálni, és minekutána megtaláltuk minden füszálacskában, mi adja itt fel magát kötelességül? Az Egyházban ezeket megtanulhatjuk; annak falain kívül teljesedésbe vehetjük. A jó házaspárnak Templom a maga háza is ; ott is azon van, hogy értelmét világosítsa, szivét jobbítsa, erkölcsét nemesítse, követésre méltó nyomdokot hagyjon kicsinyjeinek s szövétnekként tündököljön azok előtt. — A jó házasoknak tehát mind házok, mind Templomok erkölcsi iskola és valóságos Istenháza. Főpásztorságod felette szűk határok közzé szorítja az egyházi kötelességeket, a hitnek nyilvános gyakorlására; pedig kevés van a Jézus vallásában hinni való,, hanem tenni való sok, sőt nagy része ebből áll. Nézze meg csak Fő Pásztorságod azon 3000 léleknek vallását, kiket Péter apostol megtérített. MegkereszT Á R C Z A. Szomorú hir a „másvilágról.“ Olvassa el minden kegyes lélek ; mert nem kevesebbről, mint túlvilág! boldogságáról vagyon itt szó. És pedig nem a szalacsi javasaasszony halluczinátióit fogom itt hátborzogatások között leírni; hanem a „Heti Szemle“ 44-ik számának tárczájából egészen komolyan előadott történeti tényeket! Hogy miért? alább adom okát! A „püspök — hatóságilag s okmányilag“ igazolt túlvilág! hangok szóról-szóra a következők: „1859. nov. 4-én az egyházállam Foligno nevű községében, a claríssak kolostorában Magovita Gesta Terézia nővért, Korsikából valót, hirtelen szélütés érte, s ugyanaz nap este a nélkül, hogy magához tért volna, meghalt. Rendkívül megrendítette e hirtelen halál az egész kolostort, mert az elhunyt nővérben példány- képöket vesztették, oly nagyok és kiválók voltak a megboldogultnak erényei! Tizenkét nappal később, november 16-án délelőtt 10 órakor, tehát fényes nappal egy nővér, Felice Anna, ki az elhunytnak segédtársa volt, az egész kolostor fehérneműinek gondozása és mosásában, éppen a rendes munkaszobába akart menni, midőn egyszer csak a lépcsőn panaszhangokat hall. Azt hitte, hogy véletlenül egy macskát zártak a ruhaszekrénybe, fel- nyitá azt de semmit se látott. A hangok azonban éppen nem szűntek meg. A nővért a legnagyobb félelem fogja el és egész magánkívül kiáltja: Jézus Mária! ki van itt! Alig végezte be azonban e szavakat, midőn tisztán érthetőleg hallja az elhunytnak panaszos hangját: „Istenem mennyit szenvedek.“ A nővért nagy remegés fogja el, de a mint társának hangját tisztán felismerte, bátorságot véve, kérdó mégis: — Miért? — Nem miattam — moudá az elhunyt, hanem a társaim, a többi nővérek miatt! És mialatt ezt mondta, egész sötét lett a sürü füst miatt és az elhunyt árnya körüljárta a dolgozó szobát, aztán a lépcső felé ment, minden felé folyton
