Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-26 / 46. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1892. november 26. 46. szám. REFORMÁTUSOK LAPJA. CGYHAZTARSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. XÍE)_..~ . W hová il_== 5PT SZERKESZTŐSÉG: a lap szellemi részét illető minden küldemény. és az előfizetési pénz is küldendő: Györgytelek, Szatmár megy e, valamint az esetleges reklamácziők is intézendók. Az a „Pax.‘, ELŐFIZETÉSI AR: Egy évre.........................................4 irt. Fél évre .........................................2 frt. Bérmen tetien levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok vissza nem adatnak. — Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk.— Hirdetések jutányos áron közöltéinek. — Egyes szám ára ÍO kr. Ki ne tudná, hogy az a „pax“ Magyarország herczegprímásának urbi et orbi hirdetett, diszhintó- jára s fényes evőkészleteire festett hangzatos jelszava. Ki ne tudná, mily applausussal kisérte széles Magyarország e sokat jelentő szó elröppenését a prímás ajakiról. Kine tudná, hányszor és hány variátióban kelt szárnyra e jelszó a főpap ajakiról. Ki ne tudná, mennyi biztató kilátás fűződött a megherczegesitett benezés apát enunczináczióihoz. Alig is érezhetett az Ararát hegyén megfeneklett bárka ajtajában álló Noé kedvesebb áramot át- íutamlani teste idegein, az olajággal megtérő galamb láttára, mint érezénk mindannyian akkor, midőn feltűnt az ország szine előtt az uj prímás alakja, ajakán az édes „pax“ jelszóval. Alig csendülhetne valami édesebben akármi más hang, két egymás vesztére törni akaró — különben testvér családnép fülébe, mint a hogy belecsendült hazánk elfogulatlan katholikus és protestáns fiainak fülébe akkor ez egyetlen szócska: „Pax!“ Úgy vártuk, ugv óhajtottuk, hogy a kölcsönös keserűség felgyülemlett árvizei megtérjenek láthatatlan medreikbe s ne fenyegessék a fölöttük eltekintő s habzó hullámaik miatt békés tenyészet biztató jelei után hasztalan epedő szemeinket a ki- apadással. Ugv vártuk, úgy óhajtottuk, hogy már-már élésre fent s kivonva tartott vilogó szablyáink, a helyett, hogy két egymásra fenekedő testvér csapatainkra lesújtsanak, egyetlen hatalmas, eltördelő szóra aláhanyatoljanak s hüvelyeikbe térjenek kezeinkből. Az a szó elhangzott — és országunk lakosai, mint a ligeteknek fái, kezeikkel tapsolni kezűének. Az a szó föl-föl csendesül ma is — de már csak mint elhaló remény csalfa visszhangja, ... a rideg, kővé merevült nekibizakodottság szirtjei csapkodják vissza s ma már nem tapsol hármas halmu, négy folyamu hazánk határiban egyetlen kéz sem. Ligeteink fái rendre elhullatták tapsolásra kész leveleiket. Fagyasztó szélzudult tengészetre váró mezeinkre. .légkérgek képződnek tavainkon — fagyos zárkózottság lankasztja melegen hullámzott sziveink dobogását. De csoda-e? Ugyanaz az ajak, mely kimondd vala vallás- felekezeti villongásaink közepette a büvöletes szót: „Fax,“ ugyanaz az az ajak üzent hadat a főren- i dek bíboros terméből. Ugyanaz az ajak, mely szinte záporként szórá vala a biztató kilátásokat, ugyanaz az ajak felduzzadt a komáromi puritán ünnepség hatása alatt, s alá fújt a már-már bamvadni kezdő parázsnak, s lángra szitá. Ugyanazaz ajak, mely valláskülönbség nélkül csokkai kinálgatá e drága bonnak minden hazáját szerető fiait, ugyanaz az ajak Róma átkát kéri mindazok ellen, akik netalán a fennforgó vallásügyi kérdések megoldását ezélzó hazai törvénynek hódolni fognak. Az uj kormány állítólag kötelező polgári házassággal akarja békés partra vinni államunk hullám verte hajóját. A főpapok a prímással az élükön Rómából már hivatják az ellenszelet. Ex- kommunikáczióval fenyegetőznek. Lám, hová fajult az a hires „Pax!“ Hát érdemes hinni hangzatos jelszavaknak, még ha egy herczegprimás hordja is azokat aja- kain, diszhintójain s evőkészletein?! a—s. Angolország. Knill, az uj lordmajor, ki tudvalevőleg katholikus, midőn megjelent "Westminsterben, hogy a legfőbb bíróság elnökétől meghallja, hogy a királynő jóváhagyta megválasztatását, a lord főbíró következő szavakkal üdvözölte : „Az ön megjelenése e helyen, megválasztása és a mi a választásnál történt, mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy elmúlt a türelmetlenség ideje, mely valaha országunk szégyenfoltját képezte. Erzsébet királynő korának üldözései ép oly barbárok valának, mint a Mária királynő alattiak, de hangsúlyozni kell, hogy Erzsébet alatt kiállhatatlan képmutatással mondták, hogy a katholikusokat nem meggyőződésük miatt vetik halálra, hanem mert áthágják a törvényt, azt a törvényt tudniillik, mely éppen ezt a meggyőződést bélyegezte bűnnek. Még az én ifjúságomban is voltak
