Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-19 / 45. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 lobogott, elvetik jó előre köntösükhöz hasonló fekete lelküséggel, a minden bűnök legirtóztatóbbjait, a gya- nakódást, ördögi gyűlöl séget, alattomosságot, képmutatást stb. S ez az ö Feőpásztorsága kitrombitált atyai gondoskodása. Azt veti ezeknek utána a pásztori körlevél, hogy „csupán csak azokra a házasokra nyújthatja szentelő áldását az anyaszentegyház, hol a hitnek egysége van. Ez azt mutatja, hogy ő Fő Pásztorsága nagy Biblia tudatlanságban fetreng és hogy több időt fordita banknótáknak és aranyoknak számitgatására, keresésére, különben ily szeretetlen s Jézus szelíd vallását gúny piaczára állító elvet világ elibe nem bocsájtott volna. Hát a protestánsok nem emberek-e ? nem felebarátjok-e a Római hitüeknek? Azt mondja az írás: „Isten az egész emberi nemzetet semmiből ugyan, de egy vérből teremtette.“ Ezeket tehát szeretnünk kell, mint magunkat , Majd minden lapján olvasható a szt. könyvnek : „Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak.“ Jézusnak szájából jött igék, melyeket dicső példájával fél is szentelt, könyörögvén ellenségeiért a kinosfán. A protestánsok nem átkozzák a különböző hitüe- ket, sőt azokat barátságos karokkal ölelik, mert ez tevődik nekiek kötelességökké egyházi tanítóik tanításaik által; a Jézus vallását épen az emeli minden erkölcsi tanítóké felébe, mivel ez még ellenségeinket is szeretni parancsolja. — A szeretet a keresztyén vallás lelke. Pál apostol azt mondja: „Aki egymást szereti, a törvényt betölti; a törvénynek betöltése a szeretet. — Mi haszna, ha valaki azt mondja, hogy hiti vagyon, cselekedeti pedig nincsenek, avagy meg- tarthatja-e azt a hit? Mint a test lélek nélkül megholt, úgy a hit cselekedetek nélkül holt.“ Már ha ő főpásztorsága oly türelmetlen, oly engesztelhetetlen gyülölségü, ki nemcsak maga vonja meg embertársaitól azt a magának semmibekerülö valamit, hanem más embertársait is felingerli annak megtagadására: nyilván állíthatom, hogy a keresztyének közt helyet nem foglalhat, mert ellenkezőt tart azzal, a mi a keresztyén Vallásban fő és egyedüli, sőt nemcsak nem keresztyén, de gyilkos is az írás szerint: „Aki az ö atyafiát gyűlöli, gyilkos az!“ Micsoda magas fokra emelkedett gyiilölség pedig az, midőn Főpásztorsága, csakhogy az evangélikus ne részesüljön áldásában, kész ön híveit attól megfosztani. Egy gyilkosnak sincs örök élete. Azt mondja továbbá a pásztori levél: A hit azon legdrágább kincse minden jó lelkű embernek, oly boldogító világosság, melyet gondosan őrizni, táplálni kell magunkban, különben meghidegülve alszik el. Ezt kár volt mondani, ez oly súlyos vágás vala reli- giójának gyökerén, mely ha szinte romba nem dönti is azt, de nagyon megingatja. Nem remélem, hogy jól lakjanak az olyan konyháról, Fő Pásztorságod még kevésbbé, mert székhez szokott, hol a tüzet fuj- kálni kell, különben elalszik; nem elégít ki olyan hit, melyet örökké élesztni kell, különben megfagy, elalszik. Nem is tartom én hát azt drága kincsnek, mert bizonyos vagyok benne, hogy ha nem fuj hatom, elalszik. — Nem fél Beöthy az a magas lelkű, tündöklő elméjű, hogy azon hite elaludjon, melyet Fő Pásztorsága elébe öntött. Hisz — úgymond ő — egy örökkévalót, ki szeretettel öleli meg minden teremtéseit, kinek példáját követni köteles. Nem alszik az el, nincs hatalom, mely elhamvassza, sőt mint a nap, minél feljebb halad, annál jobban melegít és süt, és élesztője, nevelője minden a mi létez a határtalan természetben ; az ég párkányát pirosán festő hajnal, az éjt pompássá bájoló töméntelen millió ragyogó világok, a repülő tüzekkel terhesült fellegek, egy fűszál hegyére gyülekezett harmatcsepp, a környéket ambrózia illattal betöltő virágszál, szóval minden a mi létez, neveli azt az okos kebelben. Mint a meredekről ömlő viz kevés pillanatok alatt megneveli a patakot, úgy, hogy partjait meghágva elönti a vidéket, úgy borítja el ezen természet remekjeinek szemléléséből áradó hit egész valónkat. Hanem azon hitre való nézve, mely oly nevetséges alapon áll, melyet most a napokban a XIX. század közepe táján hirdettek az ujságlapok, miszerint Rómában 30 bibornok, 34 érsek és püspök összegyűlt, hogy öt (5) szerzetet csináljanak (kár volt nem közleni, óhajtaná tudni a közönség,) hogy hol voltak ezek eddig, hol töltötték inas esztendőiket, merre vándorolgattak, kik között úgy látszik első Liquur bizonyosan olasz — mik lehettek érdemei? Nem az a véghetetlen alázatosság-é, mely által Grilo- remo Lojalista is helyt kapott a zugolyban a szentek között, mivel magát nagy alázatossága kijelentésére marhának, szamárnak nevezte. Lojolistát illető érdem! már azon hitre nézve mondom, hogy amaz öt rekruta szent, a Szent Atyának s 64 társainak nógatására neki bátorodva, ünnepi gálát öltve jobbjok- ban szabaduló levelűket, baljokban Wanderbuchjokat tartva, a mindenható széke körül helyt fognak, hogy a hívők fohászait, mint a lapdát elkapkodván s neki bemutatván, elfogadásokért rimánkodjanak. Ezen hitre nézve magam is egy értelembe vagyok ő Fő Pásztór- ságával, hogy ezt szünet nélkül őrizni, fuvni kell; még mikor alszik is az ember, akkor is az órához tegye sőt, hogy a jelen időnek mintegy rémét elfojtó gázzá ezt a gyenge s csak némely puha főkben és sötét lelkekben tenyésző, a kevéssel jobbaknál pedig csak pislogni szokott világocskáját el ne oltsa, szükségesnek látnám jól készült fúvóval élesztgetni időről időre, de nagy vigyázással, hogy a fúvó ki ne jukad- jon, mert akkor okvetetlen vége. CATHOLICAE RÉS. Vikar István revesálisos képviselő nyílt levelet intézett Konkoly Thege Bélához, ezen szavak miatt: „rövid évtizedekkel ezelőtt a pápai főiskola az egyházért és hazáért való lelkes küzdelemre megedzett egyháztagokat, ma pedig Hockokat és Vikárokat nevel.“ Ezen szavak miatt kérdőre vonatta Vikár ur Thege Bélát, de aki nem állott kötélnek s e miatt Vikár neki megy s elmondja mindennek. Egyszersmind mentegeti magát az emlékezetes reversalis miatt. „Én — úgymond — a legközelebbi országgyűlési választások idejében épen úgy, mint később az országgyűlésen, mint szabadszellemü és a jogegyenlőség elvét valló állampolgár nyíltan kijelentettem, hogy „a katholikus egyház érdekeit éppen úgy szivemen viselem, mint az állam egyéb vallásfelekezeteinek érdekeit, továbbá az elkeresztelési rendeletet visszavonan- dónak tartom, nemcsak azért, mert az nézetem szerint törvénytelen, végrehajthatlak hanem főleg azért, mert az az állampolgárok között a békés egyetértést megzavarta s igy a haza érdekeire határozottan veszélyes.“ Ez ügyben minket főképen az érdekel, hogy Vikár ur miként fogja magát viselni az egyházpolitikai tárgyalásokban, ugy-é, mint liberális gondolkozásu protestáns ember, vagy úgy, mint a kit a reversalis kötelez. * A Wittenbergi retormátiói emlékünnep alkalmából azt véli szemére a protestantizmusnak a „M. A.,“ hogy a protestantizmusban nincs egység, roellékfelekezetekre van darabolva, hiába minden szervezkedési törekvés: az egységet elvesztvén a protestantizmus, szét kell forgá- csolódnia. A kath. egyház pedig vissza fogja téríteni kebelébe a szétzilált és az igaz hit megismerése után epedő árván bolygó gyermekeket. „ A mélyebben gondolkodó protestánsok érzik ezt, de restellik nyíltan bevallani. Hiszen épen a wittenbergi ünnep alkalmából Írja egy berlini lap, hogy megint raformátióra van szükség, de a reformáltak közt, mert vagy örökidőre kell fenntartani a protestantizmust, vagy szét fog töredezni s megsemmisül. Ezt a sorsát nem fogja elkerülhetni.“ No ne fájjon a mi fejünk a „M. A.“ bölcseinek, kik nem ismerik a haladás ama törvényét: ecclesia semper reformari debet, kik fogalmával sem bírnak annak, hogy
