Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-19 / 45. szám
II évfolyam. Szatraár, 1892. november 19. 45. szám REFORMÁTUSOK LAPJA. EGYHÁZTÁRSADALMI HETTLAP. megjelenik minden szombaton. SZERKESZTŐSÉG: hová a lap szellemi részét illető minden küldemény és az előfizetési pénz is küldendő: EL.. X!E] Györgytelek, Szatmármegye, valamint az esetleges reklamácziók is intézendők. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy évre.........................................4 frt. Fél évre .........................................2 frt. m TŰ Bér mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok vissza nem adatnak. — Névtelen vagy álnév alatt érkezett közleményekre nem reflektálunk.— Hirdetések jutányos áron közöltéinek. — Egyes szám ára ÍO kr. A vadházasságról. II. zziik tehát, hogy mit lehet s mit kell ten- .miu+r"a vadházasságok ellen. Mint kijzelebb emliténk, az állam, a törvény- hozás teendőbe törvényt hozni az ellen, ez a legjobb s legbiztosabb óvszer ez erkölcsi kór ellen, s hogy ezzel az állam az egyéni jogot, szabadságot nem sérti, azt előbbi czikkben fejtettük ki. De ha a törvényhozás ezt nem tenné, tárogatnia kell a társadalmat a hatóságoknak a vadházasság elleni iiában. Már többször hallottuk azt a sekélyes okát adni a vadházasságok terjedésének, hogy az illető felek szegények s nem képesek viselni a törvényes egybekelés költségeit, tehát a papok engedjék el a stólát s eskessék össze a illető feleket inarven. A ki azt a két fit esketési stólát veti okául a vadházasságnak, aligha szarva közt nem keresi a tölgyét •— mint a példabeszéd mondja — a hajnak. No de ha ez az oka, mi lelkészek szívesen lemondunk arról a csekély stóláról, csak aztán egybekoljenek a felek. Különben majd a polgári házasságnál ez az ok elesik, meglátjuk, hogy nem lesznek-é vadházasok, mert az a költség oly -csekély, hogy számba alig jöhet. Szerintünk első sorban az egyház van hivatva a vadházasságok ellen minden erkölcsi erejét kifejteni, és pedig a lelkészek és presbyteriumok. Még e század első felében is szokásban volt nemcsak faluhelyeken, de nagyobb egyházainkban is az úgynevezett „eklézsia követés.“ Debreczenben mint káplán én magam végeztem a hetvenes évek elején több ilyen funkcziót. Az illető személy t. i. előzőleg bejárt a lelkészi hivatalhoz erkölcsi oktatásra, naponként a templomban a szószék közelében imádkozott s midőn a penitenczia napjai leteltek, a lelkész nyilvánosan, istenitisztelet végeztével, a gyülekezet előtt kijelentette, hogy ime egy eltántorodott, de megtért keresztyén atyánkfia végezte be Isten színe előtt bünbánatát s most kéri a gyülekezet bocsánatát is . . . stb. Ez az erkölcsi fegyver a régibb időkben nagyon hathatós egyházi fegyelem volt a lelkészek és presbyteriumok kezében, akkor kisebb kihágások is penitenczia tartással sújtottak. Ma e fegyver a régiségtárba helyez! tetett, többé nem is vesszük ki onnan. Hanem [igenis a lelkész s a presbyterium nia is tehet, tennie kell annyit, hogy az erkölcsi kihágásokat intéssel, feddéssel, dorgálással, sőt ha a botránkoztatás nagyobb mérvű, birsággal is sújthatja s ezen bírságot a hatóság hajtsa végre. Ha egy vadházasság előfordul, hivassa meg a presbyterium az illető feleket, a makacs meg nem jelenőket hatósági kényszerrel rendeltesse maga elé, s első esetben kellő oktatással kisérve intse meg őket, 14 nap múlva ismét dorgálja meg őket s ha ezen erkölcsi fenyíték nem fog rajtok, jelentessenek be a hatóságnak, mint erkölcsi botrányokozók. Az erkölcsi rendészet nem nézheti behunyt szemmel ezen botrányokat, melyek egész községek erkölcsi érzékét melyen sértik. A másik eszköz tehát a rendőri hatóság kezében van. Most is tesznek a hatóságok itt és ott valamit e tekintetben, de a legnagyobb rész rosszul értelmezett liberalizmusból, voltaképen pedig közönyösségből semmit nem tesz, nem támogatja az egyházi hatóságokat. Itt sarkallik az oka a vad- ház asságok szaporod ás án ak. Érdekes, a mit Szilágymegye alispánja ajánlott a megyei közgyűlésnek a vadházasságok terjedése ellen. Az alispán ur is legelőször a papokat hívja föl, hogy engedjék el a stólát az egybekclni akaró feleknek. Másodszor fölkérendő lenne a honvédelmi miszter, hogy miután a vadházssságot többnyire 20—25 éves korban álló férfiak kötik, tehát hadkötelesek, akik törvény szerint nem nősülhetnek, intézkedjék a miniszter törvényhozási utón, hogy a hadköteles korban álló egyének ne csak kivételes esetekben nősülhessenek. Harmadszor hathatós szernek tartaná alispán ur, ha a vadházasságban élők a községi szegény alap javára megadóztatnának. Ezt azzal indokolja, hogy a vadházasok könnyen szétválnak s akkor gyermekeik a község terhére maradnak, kiknek eltartásáról a községek tartoznak gondoskodni. A megadóztátásról skálát is dolgozott ki az alispán ur, mely szerint az adó 3 10 frt. lenne a vagyoni és családi álláshoz képest. Ezen alispáni javaslatokat Szilágymegye közgyűlése elfogadta. A mi a hadköteles korban állókat illeti, az ma sem akadálya a házasságralépésnek, a mennyiben a nősülési engedély kieszközölhető mindazok
