Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-29 / 42. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA genkednek; idegenkednék az adónak különböző osztályokba való fokozatos beosztásától is; mert csak azt a magában véve igaz és helyes elvet tartják szem előtt s azt hangoztatják, hogy miután az egyház lelki javaiban 's kegy ajándékaiban, az igében, a sák- ramentemokban, a lelki gondozásban, az iskolai tanításban, gazdag és szegény egyformán s egyenlően részesül — egyenlően viselje annak terheit is. De megfeledkeznek azokról a szintoly igaz és még magasabb rendít igazságokról, hogy akinek több adatott, attól több is kéretik számon, megfeledkeznek Krisztus urunk ama felséges Ígéretéről, hogy a szegényeknek ingyen predikál- tatik az evangeliomés megfeledkeznek mindenek fölött arról, hogy az egyházi adó nem az idves- ségért való fizetés, vagy annak az ára, hanem egyszerűen az egyháznak, mint intézménynek, e világban való fentartására szolgáló eszköz, mely a világi viszonyok szerint szerzendő be s kinek-kinek anyagi tehetsége szerint hordozandó. Amaz első - az Isten előtti egyenlőség — s emez utóbbi, a vagyonarányos- ság elveinek összeolvasztása s egyesítése adja meg az egyházi adózás egyedül helyes alapját s époly igazságos, mint célszerű formáját. Azért nem tette sem az 1881-ki, sem a most folyamatban levő zsinatunk a szoros arányosságot, pl. a mi legegyszerűbb lett volna: az állami adókulcsot az egyházi adó kulcsává, hanem ajánlotta az osztályrendszert, mely szerint valamivel még a legszegényebbnek is, (kivéve a könyöradomá- nyokból élő koldusokat) kell járulnia az egyház fenntartásához, de folytonosan többel s még többel s legtöbbel a vagyonosabb, még vagyonosabb s legvagyonosabbaknak. Ha törvényhozásunk ez intését mindenütt szivünkre vennők s követnők, hamar tapasztalnék, hogy épen a szegényebb osztály, mely ma minden adóemelésnek ellenáll, sőt mai adója ellen is zúgolódik, megnyugodnék s csekély terhét könnyebbül- ten és szívesen viselné —• és nem folyamodnék ahoz a szomorú ultima ratiohoz, mely minden baj ellenében vallása elhagyásával fenyegetőzik.“ Nagy elégtételül szolgálnak e szavak nekünk, kik ide s tova két év óta hangoztatjuk a birtok és keresetarány szerinti egyházi adózást s reménynyel eltelve várjuk a többi nagyjaink között a iotiszteletü püspök úrtól is, hogy támogatni fogja az e tárgyban 230 egyház által nemsokára beadandó kérvényeket a zsinaton. Erről nemsokára egyébiránt bővebben szólunk. Másik nagyfontosságu pontja a püspöki jelentésnek a vallásunkból való gyakori kitérésekről igy hangzik: „Ugyanaz a gondos és figyelmét mindenre kiterjesztő esperes panaszkodik a vallásváltoztatás s hitünkből való kitérések gyakoriságáról, részint talán az említett okból is, de főleg az idegen csábítások s erkölcsi-, sőt anyagi kényszerítések miatt is. Szomorú jelenség, melynek országszerte az egész vonalon megindított s ismeretes hajsza következtében tanúi vagyunk. De egyfelől az ige hirdetés erélyes buzgósága és bensőségey másfelől a juhainkra s gyönge bárányainkra fordítandó éberebb pásztori gond segédével, talán át fogunk esni ezen az uj krízisen is, mint átesett és diadalmasan esett át egyházunk a századok folyamában, melyek alatt hasonló támadásoktól igen ritkán volt ment, s melyeknek ellenállani soha sem szabad megszűnnünk.“ A kitérések legfőbb oka — talán nem csalódunk— a súlyos egyházi adózás, mely alól gyengébb hitii híveink ez utón akarnak menekülni. Hiszen oda át terhet alig éreznek, sőt gyakran még ők kapnak valamit, mint ezt & múlt évben egy plébános őszintén megvallotta. Ám vegyük fel az erélyesebb és buzgóbb ige hirdetés fegyverét, de vegyünk le a te- herből is, mely egyházunk legszegényebb tagjainak vállát nyomja, mert ezen osztályból valók azok a kitérők, a vagyonosabb kálvinista ember nem hagyja el egyházát, hiába lenne annak keresztapja akár Zichy Sándor gróf is, mint a duna-abonyi kitérőknek. A dunamelléki kerületben van még egy nagy baj, a baptista rajongás, melyről a püspöki jelentés ezt mondja: „Más ragályunk is van terjedőben s egyebek közt épen a solti egyházmegyében is, a baptista rajongás, mely az előbbi nazarénizmus helyébe lépett, azt félretolva, vagy magába olvasztva-e, nem tudom. Sajnos, hogy ennek terjedése ellen sem találunk kellő támogatást az államnál és a hatóságoknál; sőt a baptisták még a nyílt és tényleges vallásháboritás eseteiben önvédelmet találnak a mi törvényesen bevett- nek nevezett egyházunk ellenében. Egy esetben Tasson, egy a baptista congregatióba be sem lépett nőt baptista rokonai, megyei karhatalom védelme alatt erőszakosan temettek el saját rítusuk szerint, az illetékes ref. lelkész és énekvezér félretolásával. S panaszommal a vármegyétől elutasittatván, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felebbeztem, mely eddig — több, mint három hónap alatt — nem nyert elintézést. Általános országos sérelmünk pedig az, hogy mig a törvényesen bevett felekezetek ellen a hasonlók védve vannak az áttéréseket szabályozó 1868. Lili. t. ez. által, ez a be sem vett vallás, minden forma nélkül szabadon és megtorlatlanul ragadozza el híveinket. Befészkeli magát nagy és kicsi gyülekezeteinkbe. Halasra csakúgy mint Dabra, szemforgató álszenteskedésével csábítja a rajongásra hajlandó, magokat bűnbánóknak s megigazulást keresőknek nevező legselejtesebbjeit gyülekezeteink műveletlen elemeinek s terjed a nélkül, hogy valaki gátat vetne neki . . .“ A nazarénizmus — melyről a kath. sajtó azt tartja, hogy a prot. egyház betegsége csak, pedig már a kath. egyházban is terjedni kezd — immár az egész országban ismeretes ragály és különös, hogy a népesebb, vagyonosabb nagy egyházainkat lepi meg leginkább. A józanságáról s puritán erkölcséről és vallásos buzgóságáról méltán hires Debreczenben is felütötte már a fejét; a debreczen vidéki nagy egy házak : H.-Böszörmény, Derecske, B.-Újfalu, Földes stb. mind inficiálva vannak e ragálytól. A cura pastora- lis elégtelenségét szokták okul vetni e rajongás terjedésének. Egy ifjú lelkésztársunk megpróbálta, hogy kezében bibliával egész hosszú télen házanként felkereste e rajongókat, szelíd tapintattal közeledett hozzájok, világosította őket, kimutatta tévelygésüket s lelkűkre beszólt nekik. Egyetlen egy nazarénust nem tudott meggyőzni tévelygéséről. Azoknak az egyszerű embereknek annyira ki van tekeredve a gondolkodásuk, hogy azt helyreigazítani többé nem lehet. Nem pusztán az erélyes és buzgó igehirdetéssel, hanem bölcs törvényekkel lehet ezt a ragályt megszüntetni, mely betegsége nemcsak, az egyháznak, de az államnak is. Bölcs törvényekkel igenlés nem erőszakkal, nem fegyverrel és hatalommal. Állam és ^ egyház kezet fogva szelíden, de erélyesen álljanak > elébe e ragály tovább terjedésének. A vallásegyenjo- guság törvénybe iktatásánál lenne helyén kimondani, hogy vallás szabadgyakorlatot csakis a bevett vallásfelekezetek élvezhetnek Magyarországon . . . Korlátlan vallásszabadságra még nincs elkészülve a talaj minálunk, az még most — a faji küzdelmek és nemzetiségi harezok korában az állam felbomlására vezetne. (—ő.) CATHOLICAE RÉS. A kath. sajtó előszeretettel ápolja az antiszemitizmust, mert hiszen mindennek ellensége, a mi nem katholikus. Közelebb egy ugocsamegyei gyennekgyilkossá- get fedezett fel a zsidók rovására s elnevezte Yerécét — a gyilkosság színhelyét — „uj Tisza-Eszlár“-nak. A tisza-eszlári vérvétel esetét — úgymond — elcsi-
