Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)

1892-10-22 / 41. szám

2

REFORMÁTUSOK LAPJA

áliámra hátrány ne származzék. A házasság morális oldala azonban az egyházzal is kapcsolatban áll. Hogy azonban a házasság pusztán egyházi intézmény volna — ez kath. dogmatikai felfogás, mely szentséggé emelte e szövetséget. Az egyház is fun- damentomának tartja a házasságot, mert a kér. hitélet s a kér. morál a családban találja fel tenyésztő melegágyát s az egyház annál erősebb, minél tisztább a családi élet tagjai között. Lefoglalni azonban a családot kizárólag az egyház számára nem lehet, mert azt ezer meg ezer érdekszálak kötik az egyház keretén kívül álló társadalomhoz s az államhoz. Úgy tekintjük inkább a házasságot, mint egy élő egybeköttetést állam és egyház között, mely szorosan egybeforrasztja e két hatalmas intézményt.

Melyiknek legyen joga már megkötni és feloldani a házasságot? erre azt mondhatjuk, hogy mindkettőnek. Az állam kösse össze a házasfeleket polgári kötelékkel, azután az egyház a maga dogmája szerint, esküvel s egyházi áldással. Az állam nem mondhat le e jogáról egyetlen házasságkötésnél sem, nem bizhatja a felekre, hogy akarják-é polgárilag megkötni a házasságot, tehát nem hozhatja be a fakultativ polg. házasságot, mert lényegileg minden házasság egyenlő az állam érdekei előtt. Az egyházi megkötése s megoldása a házasságnak tisztán az egyházi hatóságok dolga, azt az állam sem nem tiltja, sem nem parancsolja, — az a felektől függ, hogy a házasság morális oldalát akarják-e az esküvel erősíteni. Most alapelv, hogy érvényes házasság csak a pap előtt köthető. Ezen elv lenne a polg. házasság által megváltoztatva. Az egyházi megáldásra nézve az egyház intézkedhetnék a maga körében pl. úgy, mint a franczia református egyház, mely kimondta, hogy az olyan református ember, aki polgárilag megkötött házasságát egyházilag meg nem áldatja — presbyter nem lehet. A házasság érvényére nézve azonban az egyházi áldás mellőzése semmi befolyással nincs.

A házasság megkötését aztán az állam hatósága anyakönyvbe vezeti. Polgári tekintetben csak

ez a bejegyzés érvényes s jogilag csak ezen anyakönyv kivonatai érvényesek. Az állam ezzel tisztába van. De az egyházi hatóság is bevezeti saját anyakönyvébe a házasságot, és pedig a vegyes házasságot az fogja bevezetni, amelynél a megáldás történt. Már most a kath. egyház azt mondja, hogy ő dogma szerint minden polgárilag megkötött házasságot konkubinátusnak tekint egyházi áldás nélkül. A kath. papságnak tér van engedve, hogy minden vegyes kázasság megáldását ő magának követelje, abba az állam nem szól, s azt nem akadályozza meg. A kath. jegyes fél annyira meg lesz kötve egyháza dogmája által, hogy száz közül csak alig egy kettő mellőzi a kath. pap megáldását. — Látnivaló, hogy a polgári házasság' idoma a kath. dogmának kedvez.

De kedvezni fog a polgári anyakönyv is. Az állam a szülötteket bejegyzi s nem bánja, ha a szülöttek megkereszteléséről az egyházak is vezetnek anyakönyvet. A vegyes házasok kath. pap meg- áldása folytán kötelezve lesznek mindkét nemű gyermekeket kath. pap által kereszteltctni, mert hát a házasság morális része már a kath. egyházé lett. A vegyes házasságból született gyermekek legnagyobb része tehát katholikus lenne s ez az államra nem tartozik, mert ő polgári házasságot, polgári anyakönyvet ismer csak érvényesnek, a többi ő rá nem tartozik, mert minden vallás egyenlő előtte.

Nyilván van tehát, hogy a polgári házasság és polgári anyakönyv behozatala nem szünteti meg a felekezeti viszályokat, hanem ha a polgári anyakönyvekben is nyilván tartatik a szülők és gyermekek vallása s ha emellett az 1868. Lili. t.-cz. is érvényben marad és az büntetési záradékkal el- láttatik. Magyarországon mások a viszonyok, mint pl. Francziaországban vagy Belgiumban, itt az ország népességének felerésze nem tartozik a kath. egyházhoz, hanem megoszlik több kisebb felekezetek között. Ezen kisebb s gyengébb felekezeteket nem lehet kiszolgáltatni az erősebb s nagyobb fe- lekezetnek, amazokat meg kell védeni az államnak.

Az 1868. Lili. t.-cz. a polg. házasság s a

TiUezft.

Pempflingep Katalin

— élet és jellemrajz. —

Irta: BIKI KÁROLY.

(Folytatás.)

Két fiat nevelt a hazának: Jánost és Ferenczet, kik szintén a reformácziónak s a debreczeni iskolának pártfogói valának. Oltalmuk alatt működtek Deb- reczenben Dévay s Melius reformátorok s bizvást mondhatjuk, hogy Debreczen protestáns erejének és tiszta magyarságának alapkövét a Török család s különösen Pempfiinger Katalin jótékony kezei tették le, melyre a következő századok egy derék magyar várost épitettek.

Mikor halt meg s hol nyugosznak porai Katalinnak? ezt nem tudjuk. Tinódi Sebestyén annyit hagyott emlékezetbe róla, hogy Debreczenben halt meg s ott temettetett el. Debreczen temető kertjeinek futó homokja rég elfödte a nemes szivet, de Pempfiinger Katalin emléke örökké élni fog a történelemben !

Azon kevés történeti adatból, mely P. Katalinra vonatkozólag reánk maradt, megalkothatjuk magunknak e nemeslelkü no jellemképét.

Mint nő, a hitvesi hűség, szeretet póldánj^képe volt. Férjét a történetírók egy része Szerémi és Ist- vánffy után nem a legtisztább jellemnek festik. Ingatag, vakmerő, harczias, sőt vérengző természetűnek állítják. Pedig ez részrehajló, tulszigoru ítélet, mely az egykorú historikusok elfogultságán alapul. Szerémi a buzgó katholikus, Istvánffy a tulloyalis iró bizonyosan nyers, barbár embernek tarthatták Török Bálintot, ki a prot. vallás pártolásában, országgyűlési dekrétumokkal daczolni látszott, ki Zápolya pártjának mintegy lelke volt, kiben az ősmagyar jellem nyerseségnek, a vitézség vérengzésnek látszott a komoly tudósok előtt. — Hiszen akkor a Katalin házassága a legszerencsétlenebb házasság lett volna! Oly tiszta lélek, mint Katalin volt, bizonyosan visszaborzadt volna egy durva, barbár férj közeledésétől. De a Katalin házassága boldog volt, azt bizonyítja Tinódi, ki a család körében élt, bizonyítják a tények. S hogy Török B. nemcsak a fegyvert tudta jól forgatni, de államférfim tehetség is volt, bizonyltja az, hogy Fer- dinánd Regensburgba küldte követségbe, Zápolya pe-