Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-08 / 39. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA a fele katholikus, a másik fél nem nézheti behunyt szemmel ama törekvéseket, hanem kezd az is védekezni s ellensúlyról gondoskodni. így támadnak a kölcsönös versengések, féltékenykedés, visszavonás és gyűlölet. így megy be a társadalom rétegeibe a kulturharcz. Bizony benne vagyunk ebbe nyakig, nem is tudjuk, hogyan lábolunk ki belőle, — hiába biztatnak bennünket Yaszary, meg Schlauch az ö békéjükkel, hiába Tisza Lajos, meg Szász Károly a békés kibontakozás reményével — ebből a harcz- ból sebek nélkül egyik fél sem szabadulhat, ezt a harczot meg kell sinleni közös anyánknak, a hazának. Fent és lent ki vannak élesedve az ellentétek. Főrendek, képviselők minden párton idegesen várják a fejleményeket. Mi lesz a vége e harcznak, ki tudná megmondani? A kath. sajtó erősen bizik a hierarkhiában s azt mondja, hogy ha a német kulturharczban lebirta gyűrni a katholiczizmus Bis- márkot, aki pedig hatalmas ember volt ám akkor játszva fogja legyőzni most a magyar kormányt s a liberalismust. Bizik ő felségében, a királyban, bizik a főrendi házban, a kormány kebelében fölmerült állítólagos ellentétben, bizik a képviselőház többségében s az alsó klérusban. Igaz, hogy ezen tényezők nagy része okot szolgáltatott arra a nagy bizodalomra, de nincs kétség benne, hogy válságos időkben mindezen tényezők fel fognak emelkedni a hazafiság magaslatára, mint felemelkedtek a múlt-1 ban akárhányszor. S ha felemelkednek, meg fogják látni a magasból, hogy a gyengébb fél részén van az igazság, mely ha védekezett, támadásnak nevezték önvédelmét, mely nem kezdte a harczot s kész letenni minden perczben védő fegyverét s testvéri jobbot nyújtani az ellenfélnek őszinte szerető szívből. Ilyen kölcsönös engedékenységgel talán meglehetne szüntetni e harczot, de kétkedünk, hogy a túloldalról ilyen engedékenységgel találkozzunk. Ott ki lett mondva az ultimatum, hogy: az oltárig! azontúl nem, mert ott a dogma, ott a lelkiismeret, mely alkut nem tűr. Aztán ehez még az a harczmodor, mit az ellenfél használ ellenünk! Felkavarja éjjel a békesség vizét s reggel nekünk áll, hogy miért zavartuk fel a vizet? Egy csöpp őszinteség, nyíltság nincs harczmodorukban. Födött sánczok, torpedók, aknákkal dolgoznak, nyílt arczvonalat soha nem képeznek. Példa rá a prímás pásztorlevele a komáromi jubileum alkalmából. Mily mohón kapott az alkalmon, hogy fölhasználja a Tisza elleni idegességét az ellenzéki sajtónak, pártoknak s észrevétlenül maga után rántsa az egyházi dolgokban még mindig járatlan és avatatlan napi sajtó nagy részét. Meg kell vallanunk, hogy ügyes manővert csinált a sakkhuzással az ellenfél vezére, de az ügyesség még nem igazság! A partidét ezzel nem fogja megnyerni a prímás. Hanem vagy enged a dogmából — vagy . . . Vagy — kiárad még egyszer a liberálismus dagálya Magyarországon és akkor ki lesz mondva a vallásegyenlőség, polgári házasság s ami ez után következik, az egyházi javak államosítása. Akkor aztán egyenlők lesznek fegyvereink s vagy harczo- lunk tovább az egyház beléletében, vagy egymás keblére borulunk, mint édes testvérek, egy hazának, egy Istennek gyermekei és lesz béke közöttünk. —y. Olaszország. A pápa jubileumára kitűzött külföldi zarándoklatokat a kolera miatt október végére halasztották. A Rómában levő összes kórházakból eltávolitotta a kormány az apáczákat s világiápolókkal helyettesitette. — Ez történt ugyanakkor, midőn Magyar- országban az apáczák minden ponton tért foglalnak s előre nyomulnak. Jó lenne az Olasz- és Franczia kath. államokba áttekinteni az apácza-védő magyar társadalomnak s levonni az ott történtekből a tanúságot. Spanyolország. A pápa „apostoli levelet“ intézett a spanyol „hívőkhöz,“ hogy támogassák XIII. Alfons király trónját, melyet a republikánusok és szocziál- demokraták fenyegetnek. Ezek az „apostoli levelelek“ nem egyebek, mint beavatkozások egyes államok bel- ügyeibe a vallás leple alatt, azon papi dogma alapján, hogy az egész világon minden katholikus a pápa alattvalója. TiUezn. Pempflinger Katalin — élet és jellemrajz. — Irta: Biki Károly. Katalin a kir. udvarban megismerkedett sok külföldi jelesekkel s a legelőkelőbb magyar ifjakkal. Ez utóbbiak között volt enyingi Török Bálint, egy harozkedvelő, bátor, de ingatag jellemű ifjú, kinek megjelenése az udvarnál elhatározó volt Katalin sorsára nézve. A két ifjú csakhamar megértette egymást s Katalin boldognak érezte magát szerelmében. Török Bálint, a belgrádi bán gr. Török Imre űa volt. Épen akkor, midőn Lajos király nejét hozta hazafelé, Szolimán megszállott Nándorfehérvár alatt, hol várnagyok s vezérek Enyingi Török Imre s Héder- vári Ferencz valának. A megszállás napjaiban elhalván, fiát Bálintot rendelte a vár védelmére, ki is a királyhoz fordult, hogy nevezzen ki atyja helyett valakit. S midőn a király Báthori Andrást küldte volna el parancsnokul, Hédervári és Török Bálint be sem bocsátották a várba, azt adván okul, hogy a király tartozik nekiek a kifizetett zsoldért. E makacsság volt egyik oka Belgrád elestének. E miatt mindkét várkapitány az országyülés elé idéztetett s miután ott meg nem jelentek, száműzettek s az Enyingi birtokai Batthyányi Ferenoznek, a Hódervárié Bakics Pálnak adományoztattak. Hédervári a száműzetésben elhalt, Török B. pedig visszahivatott s ifjúi botlásáért kegyelmet nyert. Ekkor jött Török B. az udvarhoz, s itt személyes bátorsága s vitézsége miatt kedvességben állott a király előtt. Heves természetű, hirtelen lobbanó, harozkedvelő ifjú volt. Ingatag könnyen hajló a pártok tusáiban, de erős és vitéz a csatamezőn. 1525-ben vitte el Budáról nejét P. Katalint Pápáról, hol az első időket töltötték. Bálint mozgalmas élethez volt szokva, neki tevékenység, izgalom kellett, mely forró vérét hullámzásba hozza, its most egészen nejének, otthonának kezdett élni. Katalinnak nagy hatása volt reá, észrevétlenül egy uj világot tárt fel férje előtt, elvonta azt a mozgalmas élettől s egy békés, nyugalmas otthon kellemeivel kárpótolta. A bátor sas leszállóit a sziklacsucsról s a vérszomjazó
