Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)

1892-10-01 / 38. szám

6

REFORMÁTUSOK LAPJA

A jezsuitáknak egy specziális tanrendszerük van, mely a rend jelleméből önként következik. Ők az értelem fejlesztésére nem törekednek, a gondolkodó és ítélő tehetség önálló fejlődését elnyomják, vagy félrevezetik. Növendékeiket vak fanatikussá teszik, kik az „eretnekeket“ gyűlölik. A vallásos érzést hipókritasággal helyettesítik. Növendékeik szorgalmasan gyónnak, templomba járnak — de a valódi vállásos érzés hiányzik bennök. Nem állítjuk, hogy a kezök alól kikerült iíjuság kivétel nélkül inficziálva van a jezsuita elvektől, mert lehetnek egyesek, kiknek alapjellemét tökéletesen el nem ferdíthetik, vagy a kik szerencsés körülmények közé jutva, a jezsuita port lerázhatják magukról, — de legnagyobb részök, mint a Horácz edényének cserepei, megtartják a jezsuita nevelés szagát egész életükön keresztül, s lesznek képmutató, megbizhatlan emberek, titkos jezsuiták.

„Akié az iskola, azé a jövő“. Nincs fontosabb teendője a jezsuita rendnek, mint az iskolákat kezükre keríteni. így volt ez hajdan, igy van ma is. Volt idő, midőn nagyon sok iskolájok volt, a papok nevelését is kezökbe vették. De völt aztán olyan idő, midőn a püspökök kivették kezükből a szemináriumokat, s vallástalan rendszernek nevezték a jezsuita nevelést. Ráismert a világ tanrendszerükre s kiszorította őket az iskolákból. Midőn a jezsuiták Velenczéből kiüzettek. Fra Paolo hires prédikátor ezt mondta róluk: „Jezsuita kollégiumból még sohasem jött ki fiú, ki apjának szóttogadó, hazájának becsületes polgára, királyának hü alattvalója lett volna“. — Midőn a jezsuita rend a múlt században eltöröltetett, Nelis abbé, utóbb püspök, ezt irta iskoláikról: „azokban a tudományok oly sülyedésnek indultak, mely keveset különbözik a tökéletes barbarizmustól“.

Sikerült a közelebbi időkben ismét befurakodniok az iskolákba. A franczia forradalom eszméi megrémítették a fejedelmi udvarokat, feltámasztották tehát a jezsuita rendet, mely segítsen amaz eszmék kiirtásában s a társadalom átdolgozásában. Segitett is, mert az iskolai nevelés által alaposan megrontotta a társadalmakat, kiölte a szivekből a szabad eszmék csiráit, kioltotta a magasba törő lángot s tette az embereket eszközökké a despotiz- mus számára. — Ahol Európában a szabadság lángja fellobbant, a jezsuiták oltották azt el. Hazánkba is a szabadságharcz után jöttek be ismét, hogy itt a felébredt nemzeti szellemet elfojtsák. Hol állanánk ma, ha jezsuitáink nem volnának ? A 40-es évek liberalizmusa hova fejlődött volna Magyarországban, ha ez a fekete hadsereg nem dolgoznék ellenünk ?

Nem nevelnek embert, nem, kivált magyar embert, mondtuk fentebb. A jezsuitának nincs hazája, az világpolgár. Hogy nevelhetne hát hü hazafit? jó magyar polgárt ? A jezsuita rend tagjai, kik hazánkba küldettek, a germanizmus terjesztői. Ezt ugyan be nem vallhatják, sőt a hazafiságot kell predikálniok, hogy megnyerjék a magyar társadalmat, — de tények bizonyítják, hogy a jezsuita nevelésű papok a magyar nemzeti kultúrának mind megannyi titkos és nyilvános ellenségei. Ezt csak a vak nem látja.

Midőn tehát meggyőződésből állítjuk, hogy a jezsuiták embert s főkép magyar embert nem nevelnek, nem is akarnak nevelni — megfeleltünk azon feltett kérdésre is, hogy kik tanítsanak a békés-gyulai gimnáziumban.

5a.

Lapszemle.

— A „Magyar Állam“ egyik vezérczikkében azt fejtegeti, hogy a protestáns püspökök bitorolják a püspöki czimet, az nem illeti azokat csak a kath. püspököket, kik magától a Krisztustól lettek felsőbb apostoli missióval felruházva. Az 1815-iki királyi rendelet egyenesen eltiltja az ágostai superintendenseket a püspöki czim használatától. A protestánslelkészek sem nevezhetők lelkészeknek vagy papoknak, csak hitszónoknak,mert a hol püspökök nincsenek, lelkészek

sem lehetnek, mert az apostoli missiót csakis a püspöktől nyerhetni. Valóban „czudar usus“ - úgymond — midőn a prot. prédikátorok magukat hivatalosan lelkészek-nek czimeztetik, ezt is eltiltotta egy 1814-iki királyi rendelet ... A hol püspökök és lelkészek nincsenek, ott természetesen, templom-ról szó sem lehet, csak imaházról, a mint ,azt szintén a királyi rendelet 1815-ben kimondotta.

Csak azt az egyet tetszett elfelejteni a t. „Magyar Állam“ -nak, hogy a Krisztus egyszerű tanításától a kath. egyház végképen eltért, mi protestánsok pedig az ős keresztyén egyházhoz visszatértünk s igy az ős egyháznak mi vagyunk valódi örökösei. A mi papjaink hirdetik a maga valóságában a Krisztus tudományát, a mi templomaink a valódi templomok, melyekben nem füstöléssel, de lélekben és igazságban imádjuk az Istent.

— A „Pesti Hirlap“-ban Atticus (talán Beksics?) rámutat a kulturharcz egyik szomorú következményére, a nemzetiségi izgatásokra. Azóta forrong Erdély s a felvidék, a mióta egymással a magyarság felekezeti viszályban áll. A belviszály gyöngíti a kormányt, bátorrá teszi ellenségeinket. Emlegetjük a hazafiságot és gyöngítjük az államot. A viszály oka Róma. Onnan indult ki az egész szerencsétlen mozgalom. Most már a békét helyreállítani nem lehet, csakis egészben megváltoztatott egyházpolitikai programmal. E programmot az események hatalma kényszeríti reánk. S ez a programm következő: A vallások teljes egyenjogúsága, — az általános polgári anyakőnyv, — az általános és köteles polgári házasság. Ez az egyetlen lehetséges programm, melyet maga az egyház kényszerit fel az államra.

Csakhogy a programmot mielébb valósítani kell. Hallottunk már liberális szólamokat eleget, szeretnénk már látni a liberális medvét is, a tényeket. Aztán az a vallási egyenjogúság nem állhat ám pusztán abból, hogy a magyar állam törvényhozása papirosra teszi, törvénykönyvbe igtatja, hogy no most már minden felekezet egyenlő Magyarországban s aztán az egyházi javakat érintetlenül hagyja egyik felekezet kezében, a többit pedig saját roskadozó erejére utalja. Itt kell liberáliskodni a törvényhozásnak. A szó, ha szép is, csak zengő érez és pengő czimbalom magában. Emelkedjünk fel valahára a teljes vallásegyenlőség magaslatára s ismerjük meg az igazságot.

— A ..Protestáns egyházi és iskolai Lap“ utóbbi számában Morvay Ferencz lelkésztársunk „Hulló levelek“ czim alatt irt vezérczikkében sötét színekkel festi egyházi beléletünk fogyatkozá sait. Szerinte a kath. egyházban az istenitisztelet formája egyöntetű a kath. ember bármely idegen országban ugyanazon formák közt találja magát a templomokban, nálunk pedig a hány templom, annyi szokás. Nincs egységes liturgiánk, nincsenek egységes közimáink. Imádkozni nem tud népünk sőt miiveltebbjeink sem. E miatt idegenkedik el szivében a templomi istenitiszlelettől. Nincs nálunk hitegység. Nem nevelni akarunk a vallásra, hanem tanítani. Hibás iskolai vallásos nevelésünk, tanitóképezdénk és theológiánk. A zsinat a korhadozó kerítések foltozgatásával vesztegeti erejét, közalap morzsáival akarja felépíteni a romokat, monográfiákkal, szemlékkel akarjuk megtartani egyházunkat . . . Nem kőtemplomaink roskadoznak, hanem a hit temploma roskadozik nálunk. Gyors segély: evan- gelizáczió kell nekünk !

Ez lényege a czikknek. Van benne sok igazság, de sok sötét szin is, a mit legjobban bizonyít az, hogy a „Magyar Állam“ kapott rajta s egész terjedelmében lenyomatta.

Mi nem nézzük oly sötét üvegen egyházi közállapotainkat. Hogy a buzgó vallásos kedélyek ritkulnak — az igaz, de ez igy van világszerte minden felekezetnél. Még a hires skót szabad egyház is méltán panaszkodik e miatt. Ennek oka nem is a mi