Antal Géza (szerk.): A dunántúli evang. reform. egyházkerület névtára az 1902. évre (Pápa, 1902)
TANINTÉZETEK I. Kerületi főiskola Pápán. Alapította 1531-ben a pápai ev. ref. egyház és a város, midőn Enyingi Török Bálint volt Pápa földesura. Történelmében három főkorszakot különböztetünk meg. Az első korszak a békés fejlődés kora volt 129 éven át 1660-ig, de ekkor a város a kath. Csáky László s utóbb az Esterbázy-család kezébe került, kiknek idejében a főiskola életének második korszakát élte, az üldöztetések korát, melynek utolsó szakában, 1752 —1783, a város területéről kiűzve Adás-Tevelen várta az időt, amely végre meghozta számára a szabadulást, II. József alatt, 1783-ban, s innen számítjuk történetének harmadik korszakát. Azonban az üldöztetések korában igen meggyengült pápai ev. ref. egyház ekkor már nem volt képes egymaga fentartani a visszaköltözött főiskolát és igy 1787-ben a dunántúli ev. ref. egyházkerület vette azt gondjai alá és emelte kerületi főiskolájává. Igazgató-tanács. (L. a 6. 1.) A) Theologia akadémia. Igazgató, egyszersmind főiskolai igazgató dr. Antal Géza. Tanár 1888 óta. Tárgyai: Ker. hittan, vallásbölcsészet, uj-szövetségi nyelvészet, angol nyelv. Németh István. Tanár 1875 óta. Tárgyai: ó- és uj-szövetsőgi biblia-magyarázat, biblica theologia, héber nyelvtan. Dr. Horváth József. Tanár 1882 óta. Tárgyai: Bölcsészettörténet, neveléstan, neveléstörténet, természetbölcsészet, determinánsok elmélete, elemző mértan, német nyelv. Thúry Ete.'e. Tanár 1900 óta. Tárgyai: Egyháztörténelem, egyházjogtan, theologiai encyclopaedia, diplomatika és magyar prot. egyháztörténeti scminarium.