Antal Géza (szerk.): A dunántúli evang. reform. egyházkerület névtára az 1901. évre (Pápa, 1901)

TANINTÉZETEK. I. Kerületi főiskola Pápán. Alapította 1531-ben a pápai ev. ref. egyház és a város, midőn Plnyingi Török Bálint volt Pápa földesura. Történelmében három főkorszakot különböztetünk meg. Az első korszak a békés fejlődés kora volt 129 éven át 1660 ig, de ekkor a város a kath. Csáky László s utóbb az Esterházy-osalád kezébe került, kiknek idejében a főiskola életének második korszakát élte, az üldöztetések korát, mely­nek utolsó szakaszában, 1752—1783, a város területéről kiűzve Adás-Tevelen várta az időt, amely végre meghozta számára a szabadulást, II. József alatt, 1783-ban, s innen számítjuk történe­tének harmadik korszakát. Azonban az üldöztetések korában igen meggyengült pápai ev. ref. egyház ekkor már nem volt képes egymaga fentartani a visszaköltözött főiskolát és igy 1787-ben a dunántúli ev. ref. egyházkerület vette azt gondjai alá és emelte kerületi főiskolájává. Igazgató-tanács. (L. a. 6. 1.) A) Theologiai akadémia. Igazgató, egyszersmind főiskolai igazgató dr. Horváth József. Tanár 1882 óta. Tárgyai: Bölcsészettörténet, oktatási módszertan, neveléstörténet, német nyelv. Németh István. Tanár 1875 óta. Tárgyai : ó- és uj-szövet­ségi biblia-magyarázat, biblica theologia, héber nyelvtan. Dr. Antal Géza. Tanár 1888 óta. Tárgyai: Ker. erkölcstan, vallásbölcsészet, uj-szövetségi nyelvészet, angol nyelv. Thúry Etele. Tanár 1900 óta. Tárgyai: Egyháztörténelem, ó- és uj-szövetségi irodalom története, magyar prot. egyház tör­ténete.

Next

/
Thumbnails
Contents