Liszkay József (szerk.): A dunántúli evang. reform. egyházkerület névtára 1873-dik évről (Pápa, 1873)

38 bizonyos órákat, Valamint Rózsa István se­gédjével egyiilt a tornászaiban. Szinte működött egy gazdasági, s tanügyi bi­zottmány is, amaz anyagi, imez szellemi ügyeit vezetvén főiskolánknak, mindegyik oda irányozván törekvését, hogy az intézet u'by szellemi mini a­nyagi tekintetben a kor kívánalmainak megfeleljen. A tanintézet népessége. Volt ez évben a pap­növendékek száma 30, a jogászoké 101, a böl­csészeké 120; összesen 251, — a gymnasiumi tanulóké 209; összes népesség 460. XI. X belsösomogyl cgyh. megye közvetlen felügyelete alatt álló 6 osztályú gymn. Csurgón. Tanárok ebben; Bauer Lajos, Barthalos Ödön, Bosznai István, jelenleg igazgató, Héjjas Pál, Szalon tai Sándor, Zöld Fe­rencz, Varga László. Tanulók száma 106. Jegyzet. Kerületi utasitás hiányában, az adatok gyűjtésénél mindegyik egyházmegye más irányt kö­vetett, s ez eljárás által a szerkesztés tetemesen ne­hézzé, s csaknem lehetlenné vált. Mentse ki azért jelenleg a szerkesztés gyarlósá­gait e körülmény, jövőre pedig az adatgyűjtő hivatalok számára határozott utasitást óhajtunk, hogy a rendezés, illetőleg összeállítás is egyöntetű, correct, s a statístikai igényeknek megfelelő lehessen.

Next

/
Thumbnails
Contents