A dunántúli helv. hitv. evang. egyházkerület névtára (Pápa, 1869)
lelkészlaka 1852-ben, a kor igényeihez alkalmazott is--í kólája 1865-ben épült. Lk, Kovács József; tan. Erőss Sándor ; lsz. 695, szül. I 25, mh. 18, házas. 13, tsz. 55, up. N. Atád. Gyöngyös-Mellék a. e. Anyakönyve 1764-ben veszi kez- s detíí't. „A dunántúli püspökök élete" czimii munkájá--i ban Tóth Ferencz egy egész senioratust emlit hajdana, ez egyházról neveztetni. Lk. Kiss Bálint, egyszersmind tanitó is; lsz. 232, szül, 1 16, mh. 9, házas. 7, tsz. 20, up. Szigetvár. Halvan a. e. Igen hihető hogy 1560 körül SzegedL Kiss István által reformáltatett, ki ekkor a szomszéd Kálmáncsehi prédikátora és a vidék reformatora volt. Temploma", parochiája kezdetleg nem volt, hanem aysn Agi gyülekezet, mint akkori ref. anya egyházhoz, meleli ma már nem létezik, tartozott. Egész 1805-ig az Ágfl romban levő templom kerítésébe temetkeztek a hivel Első rendes lelkészüket, Csoknyai Istvánt, Dunaszent györgyről nyerték. Az azelőtti Óvári - nevű lelkipásztorukról az áll bejegyezve, hogy Hatvanba bujdosás közben vetődött, s itt halt meg. De hogy mennyi idei ig szolgált itt: annak semmi nyoma. Utánna 1735-i« tanítók szolgálatával élt a gyülekezet, kik közül Samt és Péter Deák, Erdélyi és Csoknyai Mihály említtetne! Lk. Bélavári István , ki az itt szolgált lelkészek sorá ban a 25-ik ; tan. Józan Benedek. A tanitói hivata 1850-ben állott fel; lsz. 432, szül 16, mh. 11, házal 8, tsz. 46. up. Szigetvár, Hedrahely a. e. Egy régi jegyzék szerint 1643-ban anyi egyház volt, s lelkipásztora Stárai János. Ez idő ót szakadatlanul voltak lelkipásztorai, Lk. Körmendi Sándor, ki 22-ik az itteni lelkésze sorában ; tan. Novotny Alajos ; lsz. 951, szül. 36, ml 38, házas 25, tsz. 77, up Német-Lad. Alsó-Visnye 1. e. tan Bódizs János ; lsz. 228, szül. mh. 7, házas. 2, tsz. 11, up. Német-Lad.