Mező Dániel (szerk.): A dunántúli helvét hitvallású evangélmi egyházkerület egyházi névtára (Pápa, 1865)

48 lelkészei névsorát birja 1610-ik évtől fogva, kik­nek szép koszorújában áll mint 25-ik lelkész Kál­mán Károly. Tanítóságát állandósítni kezdte az egy­ház Csomasz Dienessel jelenben, azelőtt 3 évesek szolgálván a főiskolai papnövendékek közül. Nép. 750. Szülét. 38. Holt. 22. Ház. 6. Isk. 86. Conf. 13. Posta Lepsény. 34. Simontornya, a. e. Tolnamegyében. Az egyház fennállott a török-uralom alatt, és számos reform, hívek harczoltak Buda bevételénél Leopold seregében ; — mint kir. városban meglehetős bé­kés állapotban volt az egyház. Az első ref. tem­plom a város belső közepén volt, akkori földes úr gróf Styrum háza mellett, de ez régisége miatt, mivel sem az uraság, sem a vármegye kijavítását meg nem engedték, használhatlanná vált. így a hí­vek sok időkön által, templom nélkül levén, kü­lönféle nyomatást, zaklatást szenvedtek, kérelme­zéseik visszavettettek, törekvéseik meghiusíttattak; de végre sikerült a fels. Mária Teréziától templom építhetésre engedélyt nyerni, azon helyen, melyet a méltós. uraság kimutatni kegyes lesz. Kimutatva lön ekkor a mostani szentegyház helye, — akkor egy kietlen hegyes, pinczegödröktől keresztül-kasul turkált, igy haszonvehetlennek tetszett térség, mely roppant fáradsággal — a szomszéd némedi, pálfai, igari, n.-székelyi és gyönki jó lelkű hitsorsosok közremunkálása- és segítségével, húzatott le, tö­metett és készíttetett el annyira, hogy rája épülni

Next

/
Thumbnails
Contents