Tóth Dániel: Egyházi Almanak (Pozsony, 1833)

60 fuíság felséges, mellyet Herder hathatóssan le fest, hogy „akármelly eredeti nyelv, „az ősök elme és szivbéliképeiknek hiv má„solatja," 's ez a' gondolat maga elég, hogy egy országos nemzet az ö Eleiről rá maradt nyelvét hiven meg őrizze, mívelje, és tisztelje. E' mellett még minden nemzet' nyelvs Üs történettudóssai, jutalmas munkát tehetnek anyai nyelvöknek, más nyelvekkel rokonsága, 's irások módja' eredete kurkászásával. Buzgó, de békességes türö figyelemmel várja a' két Magyar Haza az ö tudós Fiainak, Horváth Istvánnak, és Körösi Sándornak, tudós vitézi erőlködéseik gyiimöltseit. Bizonyossan sok homályt felfognak ók deritni, — 's a' későbbeknek utat törnek, a' magas tető' meg hághatására, vagy közelítésére. A' beszédet, a' nyelvet a'mi nézi, el ismertettek Grävell szerént ezenn alap-tételek : az ember beszélheti mert vágynák szólló szeret s — mert van benne a

: kózlés ösztöne у mert képzeteit meg fogásokká fel emelheti. Tzélunkhoz képest tekintsük az irásolvasást. Századok 's tán ezeredek folyhattak le, míg az irás-olvasás kifejtözhetett. Az emberek gondolkodtak, szóllak, beszéltek , költöttek, házi és polgári szövetségben éltek, de még sem irtak. De az emlékezet nem tarthatta fenn olly híven és sokáig, a'nagy történeteket, és gondola-