Tóth Dániel: Egyházi Almanak (Pozsony, 1833)
164 Péczeli. Azon Törvények — a mi őseink h et stíletekre , nem hajtattak végre. Igen kevés példáit tudjuk azon idöböl, az erőszakos, annál inkább vérengezö kénszerítésnek. Jele hogy a' Magyarnak véribe van a' lelki ismeret jogjainak kíméllése. Leg szembe tünőbb záloga ennek az Erdélyi négy Keresztyén Egyházak és vallások törvényes bé vétele, már a' 16-dik Század másik feliben. Ráth. Ez igen nevezetes történet az Erdélyi Magyar törvény adásban. Annál inkább mivel tudtomra, még most sem bírnak Európában egyebütt törvényes vallási 's polgári szabadsággal, az Unitárius Keresztyén Atyafiak. Mind e' mellett is, ügy vélem, talán már az Evangyelikos két testvér Egyházak egyesülése, legalább Hazánkban meg lehetne. Péczeli. Még ettől meszsze vagyunk. A' közelebbi Pesti 'Sinat is ezt látszik bizonyitni. Ráth. Tudom, hova méltóztatik Tiszteleted tzélozni. Igaz , hogy azon 'Sinatunk nagy része, még erössen ragaszkodott az Egyetértés Formulájához. De már az is kedvező jel, hogy ellenszózat is bátorlehetett ellene magát felemelni, 's azon sok baj kútfejének bézárását, vagy elhagyását javallani. Ez ellenszózat, tsak egy ember nyom alatt is kiterjedtebb 's hathatóssabb lehet.