A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1944.

1944. május 4.

IR a 211/1944. sz. konventi határozathoz. 373 kellene nyujtanunk az önhibájukon kívül, elemi kár, stb. folytán súlyos helyzetbe került s egyházi épületeiket fenntartani, megrongálódott épületeiket kijavíttatni, megújíttatni nem képes egyházközségeknek. Hogy a közalap ennek a célnak mennyire kevéssé tud eleget tenni a rendelkezésére álló bevételből, ez nem kiván bővebb részletezést. Iskolafenntartó egyházközségeink helyzetét rendkívül súlyossá, sok esetben válságossá tette a m. kir. kormánynak az az álláspontja, hogy a drágasági segélyt csak a fizetéskiegészítő államsegély után engedélyezte, a helyi készpénzjavadalom után járó drágasági segélyt pedig teljes mértékben az iskolafenntartókra hárította. Ezzel sz:mben a Nagy méltóságod bölcs vezetése alatt álló minisztérium a legszigorúbban igyekszik megakadályozni a szükséglet mértékének megfelelő egyházi és iskolai adók kivetését azzal, hogy az együttes kezelésbe vont egyházi és iskolai adóknál az 1944. évre legfeljebb 30%-os emelkedést hajlandó csak elfogadni akkor, amikor az általános drágulás mértéke köztudomás szerint ennél lényegesen magasabb. Sőt olyan esetről is tudunk, amikor a pénzügyi hatóság az egyházi adóknak közadók módjára való behajtását megtagadta azzal az indokolással, hogy az egyházi adó túlságosan magas. Egyházunk négy évszázadon át előljárt az iskolaépítés- és fenntartás terén s példájával ösztönözte a nálánál nagyobb, gazdagabb közületeket is iskolák felállítására és fenntartására s ezzel nemzetünk kulturális felemelkedése terén elvitathatatlan érdemeket szerzett. A református iskolafenntartó egyházakkal szemben tanúsított pénzügyi politika azonban előbb-utóbb odavezet, hogy egyházközségeinket nem tudjuk visszatartani attól, hogy iskoláikat fel ne adják. Ha egyházunk ma arra kényszerülne, hogy iskolapolitikáját revízió alá vegye és az iskolafenntartással járó terheket vegye le az egyházközségek válláról, olyan útra térne, amely megítélésünk szeynt átmenetileg könnyítene ugyan egyházunk helyzetén, de egyetemes nemzeti szempontból is kiszámíthatatlan károkkal járna, mert példát adna arra, hogy az ősi intézmények megtartásához nem kell — esetleg nem is célszerű — a végletekig ragaszkodni. Ez pedig ma, amikor még a bolsevizmus réme fenyeget és a meglévő állami és társadalmi rend lehető fenntartása életkérdés, tiszteletteljes véleményünk szerint az állam szempontjából sem volna kívánatos. Lelkészeink anyagi helyzetéről szinte felesleges szólnunk, annyira közismert és káros hatása a theológiák elnéptelenedésében kiáltó módon jelentkezik. Oka ennek az, hogy a kongruatörvény,