A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1944.
1944. május 4.
1944. május 4. — 283—284—285. 345 zsinat a törvény módosításával tegye lehetővé a társítás keresztülvitelét. Addig is, amíg ez'megtörténik, adjon az egyházkerület az egyházmegye esperesének engedélyt arra, hogy a megüresedett lelkészi állások betöltésére vonatkozó, a törvényben előírt eljárást szüneteltesse és a megüresedett egyházközségeket a hozzájuk legközelebb eső gyülekezetekhez csatolja a társítás-tervezet figyelembevételével. Az egyházkerületi tanács a felsőbaranyai egyházmegyének a kisgyülekezetek társítására vonatkozó határozatát örömmel fogadja. Magát a társítás tervezeitét jóváhagyja és felhívja az egyházmegyét, hogy a tervezetben foglalt csoportosítás alapján a társítást az I. egyházi t.-c. 18. §-a alapján hajtsa végre. Az egyetemes konvent a felterjesztett határozatokat tudomásul veszi. Értesíti úgy a felsőbaranyai egyházmegyét, mint a dunamelléki egyházkerületet, hogy a kisgyülekezetek társítása a jelenben érvényben lévő egyházi törvények keretén belül is keresztülvihető s annak módosítására emiatt nincs szükség. (I.- egyházi t.-c. 18—19. §§.) Megjegyzi az egyetemes konvent, hogy e tekintetben az eljárást az egyházi t.-c. kifejezetten az egyházmegyei és egyházkerületi közgyűlés hatáskörébe utalja, így az egyházkerületi tanács az egyházak társítása ügyében intézkedni nem illetékes. 284. A dunamelléki egyházkerületi tanács 13/1944. számú határozatával felterjeszti az alsóbaranya-bácsi egyházmegye esperesének 65—1943. számú, lelkésztanítói állások szervezésére vonatkozó nemleges jelentését. Tudomásul szolgál. 285-. Olvastatott az egyetemes adóalap intézőbizottsága elnökének és h. előadójának az 1943. évről szóló jelentése, amint következik : 2243/1944. szám. Főtiszteletű és méltóságos Egyetemes Konvent! Az 1933. évi VTI. egyházi törvénycikk 29. §-ának 3. bekezdése az egyetemes adóalap intéző-bizottságát működéséről évenként jelentéstételre kötelezi. Ezen kötelezettségünknek megfelelően az 1943. évi tevékenységünkről a következőkben számolunk be: